Ürge-Vorsatz Diána: a közösség nem fog fennmaradni, ha csak magánügynek tekintik a hitet 36

Ürge-Vorsatz Diána: a közösség nem fog fennmaradni, ha csak magánügynek tekintik a hitet
Az emberi önzés, az énszeretet a forrása korunk legnagyobb problémáinak, miközben a hit felvállalását, a vallásosságot a magánügy szférájába száműzték – erről beszélt portálunknak Ürge-Vorsatz Diána klímakutató, aki egyike volt az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus tizenkét hírnökének. A kutató szerint ugyanakkor a kongresszus egyik legfontosabb üzenete, hogy együtt sokkal többek vagyunk. Mint fogalmazott, a közösség nem fog fennmaradni, ha nem fog össze, ha az emberek csak magánügynek tekintik a hitet, és csak négyszemközt találkoznak Jézussal.

Erdő Péter bíboros felkérésére tizenkét hírnök népszerűsítette az 52. Eucharisztikus Kongresszust; minden neves közéleti személyiség más-más területekről érkezve vállalta az országjárást, a személyes tanúságtételt. A hírnökök közt volt költő, színész, orvos és zenész is, Ürge-Vorsatz Diána személyében pedig klímakutató.

A fizikus szerint a teremtésvédelem ma egy különösen fontos téma, és emiatt nem is elsősorban a neki, mint inkább a témának szólt a felkérés, hiszen úgy vélte,

olyan korban élünk, amikor a világi értékek, világi élvezetek, az önszeretet olyan szintre jutott, hogy már a saját fennmaradásunkat veszélyezteti és a teremtett világ ajándékát teszik tönkre.

Fontosnak nevezte kiemelni, hogy a kereszténységtől egyáltalán nem idegen a természetvédelem, hiszen például a természet szeretete a katolikus közösségek mindennapjainak is hagyományosan részét képezi. Hozzátette: a kérdés Ferenc pápa enciklikájának megjelenése óta nagyobb hangsúlyt kapott ugyan az egyházon belül, de például Magyarországon a Naphimnusz Egyesület már Ferenc pápa megválasztása előtt létezett és már előtte kezdte összekötni a tudománynak és a katolicizmusnak ezt a két területét, a teremtésvédelmet és a vallásosságot.

Ezt ne annyira hangsúlyozzuk…

Maga Erdő Péter a tanúságtevőkkel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy egy közösségben vagy az ország nyilvánossága előtt felvállalni a vallásosságot napjainkra kihívássá vált. Ezzel kapcsolatban Ürge-Vorsatz Diána is felidézte: volt olyan eset, hogy egy forgatáson azzal az indokkal, hogy becsillog a nyakán a kereszt, azt kérdezték, nem lehetne-e levenni.

Azt válaszoltam, sajnos nem lehet, oldják meg valahogy, hogy ne csillogjon be. Tehát van olyan nyomás, hogy ezt „ne annyira hangsúlyozzuk”

– fogalmazott, hozzátéve: azt nem tapasztalta, hogy veszítene a tudományos hiteléből, ha valakiről kiderülne, hogy vallásos. A klímakutató ugyanakkor megjegyezte azt is: az Eucharisztikus Kongresszus alkalmával derült ki számára a kollégáiról, hogy közülük is többen nagyon mélyen vallásosak. Ez annak is betudható, hogy tudományos körökben az a közmegegyezés, hogy ez mindenkinek a magánügye.

A közösség nem fog fennmaradni, ha csak magánügynek tekintik a hitet

Nagyon sokszor tartok előadást nagyobb közösség előtt, mégis életem legnehezebb fellépése a Kossuth téri tanúságtételem volt. Nehéz az embernek magáról, a hitéről beszélni, amit a legmélyebben él át. Arról az egyik legmélyebben őrzött titokról, amelyet csak az Istennel oszt meg

– idézte fel Ürge-Vorsatz Diána hírnökségének legnehezebb, mégis legemlékezetesebb pillanatait, kiemelve, hogy magától sosem jelentkezett volna erre a szerepre, nemcsak azért, mert nem szereti a tömeget, hanem mert szeret magában, vagy egy kis templomban, erdei kápolnában találkozni Jézussal.

De együtt énekelve a Hősök terén a pápai, majd a magyar himnuszt, vagy a körmenetben együtt vonulni gyertyával a kezünkben, annak valami olyan iszonyatos ereje volt, amire az ember nincs felkészülve. Az ember ilyenkor érti meg, hogy együtt egész más. Lehet, hogy a hitünket belül hordozzuk, de időnként muszáj összegyűlnünk, hogy ráébredjünk: együtt sokkal többek vagyunk

– fogalmazott a klímakutató, aki szerint az Eucharisztikus Kongresszus legnagyobb tanulsága, hogy együtt, közösen csodákra vagyunk képesek.

A közösség, a hit nem fog fennmaradni, ha nem fog össze, ha az emberek csak magánügynek tekintik a hitet, és csak négyszemközt találkoznak Jézussal

– fogalmazott, kiemelve, hogy a közösség megtapasztalása ébreszthet rá bennünket önző életmódunkra, és ez különösen fontos, ha gyermekeink jövője fontos a számunkra.

Fotó: Ambrus Marcsi/NEK

Forrás

ElőzőKövetkező

Kárpátalja ma: közlekedés extrákkal 2

Kárpátalja ma: közlekedés extrákkal

Dalokkal és mesékkel szórakoztatja utasait egy buszsofőr Polenán, mindemellett a járművezető édességgel is kedveskedik „vendégeinek”.

A tsn.ua tudósítása szerint a sofőr mini koncertet szervez, turistáknak és helyieknek egyaránt, míg a busz indulására várnak. A lakosok már jól ismerik előadásait, az idegenből érkezők pedig csodálattal figyelik és hallgatják a „különleges busz” vezetőjének nem mindennapi műsorát

Forrás

Bemutatták a 2021-es népszámlálási adatokat elemző oldalt 2

Bemutatták a 2021-es népszámlálási adatokat elemző oldalt

A Pro Civis Polgári Társulás január 21-én sajtótájékoztatót tartott, melyen Őry Péter elnök és Kállay András irodavezető bemutatta a települési és járási szintre bontott népszámlálási elemző oldalukat.

A Pro Civis a 2021-es népszámlálás statisztikai hivatal által közzétett nemzetiségi adatait felhasználva létrehozott egy oldalt,

ahol a 2001-es és 2011-es népszámlálási adatokat összevetette a múlt évi eredményekkel települési, járási és országos szinten.

Őry Péter kiemelte: Azokon a településeken, ahol jelentős új ingatlanberuházásra került sor, nagy veszteség érte a nemzetiségi összetételt. Vannak olyan települések, ahol a nemzetiségi arányok 20 év alatt 94%-ról 40% alá süllyedtek.

Az elnök fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a közösség akkor életképes, ha reprodukciós rátája egy fölött van. A vártnál nagyobb csökkenést jósoltak a magyar kisebbség tekintetében, de ha megnézzük a tendenciát, tízévente legalább 8% a magyar nemzetiségűek arányának fogyása, magyar anyanyelvhasználat vonatkozásában ez a szám 9%.

Bemutatták a 2021-es népszámlálási adatokat elemző oldalt
(Fotó: Jandura Péter/Felvidék.ma)

Ha előre szeretnénk vetíteni a 2031-es népszámlálás eredményeit a jelenlegi adatokra alapozva, akkor nagy valószínűséggel a magyar közösség száma 380 ezerre fog csökkenni. Ha a második nemzetiség megjelölését is figyelembe vesszük, akkor 2031-ben 410 ezer magyar fog élni Szlovákiában.

Helyhatósági választások tekintetében nagyon fontos kiemelni, hogy azokon a településeken, melyeken a magyar közösség csökkent, előrevetíthető, hogy az önkormányzatok összetételében nagy változásokra fog sor kerülni.

Őry Péter elmondta, hogy az oldalt bővíteni szeretnék olyan adatokkal is, melyek az állandó lakhely mellett a tartózkodási hely viszonylatában is vizsgálják a népszámlálás eredményeit, mely esetben teljesen más érték várható.

Bemutatták a 2021-es népszámlálási adatokat elemző oldalt
(Fotó: Jandura Péter/Felvidék.ma)

Kállay András ezután ismertette az oldal működésének módját. A baloldali keresőmezőben Szlovákia összes települése elérhető magyar nyelven. Megtekinthető vizuális formában az első, illetve a második nemzetiség szerinti adat. Az összérték meghaladhatja a 100%-ot is, mivel az oldal nem a lakosság számát veszi alapul, hanem a település összlakosságához mérten a bevallott nemzetiségek számát.

A jövőbeni tervek között szerepel, hogy létrehoznak olyan táblázatokat is, melyeken nem csak a népszámlálási adatokat elemzik, hanem elérhetőek lesznek gazdasági, választási és szociális adatok is. Ennek köszönhetően sokkal jobb képet alkothatunk a magyarság sorsának alakulásáról.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon