Újabb hat megyében válik elérhetővé a napelemes pályázat 24

Újabb hat megyében válik elérhetővé a napelemes pályázat

Az átlagjövedelem alatt kereső háztartások újíthatják fel a környezetszennyező rendszereit. Akár bruttó 11,3 millió forintot is lehet igényelni vissza nem térítendő támogatásként.

Hétfőn indul a lakosságnak szóló napelemes pályázat harmadik szakasza, amelyben újabb hat megye:

Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg lakói igényelhetnek támogatást családi házak napelemes rendszerének telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

A program célja, hogy hogy az átlagjövedelem alatt kereső háztartások környezetszennyező fűtési rendszereit megújuló energiaforráson alapuló, modern és környezetkímélő megoldások váltsák ki, ezzel a háztartások olcsó, saját maguk által termelt áramhoz jussanak, megőrizve a rezsicsökkentés eredményeit.

A vissza nem térítendő támogatás maximális értéke bruttó 2,9 millió forint, ha viszont valaki fűtési rendszerét is korszerűsíteni akarná, akkor 11,3 millió forint. A jelentkezés feltétele az, hogy az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege nem haladhatja meg a 4 850 000 forintot.

A lakossági felhívás régiónként eltérő időpontokban nyílik meg. Az első szakasz december 6-án indult a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében lakók számára, a második szakasz múlt héten kezdődött Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyére vonatkozóan. A felhívás negyedik, utolsó szakasza december 27-én 17:00 órától indul majd a főváros és Pest megye lakói számára.

A minisztérium államtitkára, Steiner Attila azt mondta: a kormány célul tűzte ki, hogy Magyarország 2050-re klímasemleges országgá váljon, így a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentősen növeli a napenergia-termelést, és tíz év alatt meghatszorozza a kapacitást. Ehhez jelentős állami támogatást kíván biztosítani, amit ez az első nagyszabású, összesen több mint 201 milliárd forint keretösszegű klímavédelmi felhívás is szolgál.

ElőzőKövetkező

Városháza-gate: A legerősebb vádakat éppen az ügy kulcsfigurája cáfolja 32

Városháza-gate: A legerősebb vádakat éppen az ügy kulcsfigurája cáfolja
Nem ismeri a jelenlegi városvezetést, nem állította, hogy a főpolgármester tudott a Városháza eladásáról, koholmány a kiszivárgott szerződés, és “rágalom” a politikusok jutalékos rendszere is – állítja az Anonymus-hangfelvételeken szereplő ingatlananácsadó, Berki Zsolt.

Cáfolta a Városháza-ügyben eddig elhangzott, és a Fidesz, valamint a kormányzat által is gyakran Karácsony Gergely főpolgármester fejére olvasott legerősebb vádakat a Telexnek adott interjújában a sokak által az ügy egyik kulcsszereplőjének tartott ingatlantanácsadó, Berki Zsolt.

Arról a hvg.hu is írt már, hogy egymást cáfolják a “vád tanúi” az ügyben. Idéztük Berki Zsoltnak a Városháza-ügyön dolgozó, fideszes vezetésű fővárosi vizsgálóbizottságnak küldött levelét, melyben a Fidesz koronatanújának erős állításait “aljas koholmánynak” nevezte.

Városháza-vizsgálóbizottság: egymást cáfolják a vád tanúi, Gansperger hallgatFelfedte magát a vád, vagyis a Fidesz koronatanúja a Városháza-ügyben tartott vizsgálóbizottsági ülésen, csakhogy erős állításait – például a jutalékos rendszerről – az Anonymus-hangfelvételek másik szereplője, Berki Zsolt “aljas koholmánynak nevezete”. Ezekben a vizsgálóbizottság fideszes elnöke mégsem kételkedik, míg egy másik főszereplő, Gansperger Gyula nem hajlandó beszélni.

A legutóbbi, december 20-i vizsgálóbizottsági ülés előtt az ügy koronatanújáról először Láng Zsolt, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője beszélt. Mint mondta, a Városháza-ügyben kiszivárgott hangfelvételeken is hallható illető állítja: szó volt a Városháza értékesítéséről, és a más ingatlanok eladásából 10 százalék jutalékot kell fizetni Berki Zsoltnak, aki azt továbbosztja a főváros vezetőinek.

Az illető – mint kiderült, Bodnár Dezsőnek hívják – meg is jelent a vizsgálóbizottsági ülésen, és az általa elmondottakra hivatkozva állította azt Kovács Péter, a testület fideszes elnöke, hogy számára egyértelmű vált, hogy “el akarták adni a Városházát, Karácsony Gergely tudtával”. Csakhogy Bodnár ezen állításait a felvételeken szintén hallható Berki a levelében, most pedig az interjúban is cáfolta.

A Telexnek Berki azt mondta, ő ingatlantanácsadó és még a főváros előző vezetésével került kapcsolatba bizonyos ingatlanértékesítések apropóján, így találkozott a főváros vagyonkezelő cégét már akkor is vezető – és a most kiszivárgott hangfelvételeken is hallható – Barts Balázzsal. Berki szerint szakmai kapcsolatukban “a vevői oldalt képviseltem tanácsadóként, eseti megbízás alapján”.

Berki elmondta, még az előző városvezetés idején volt sikeres ügylete a fővárossal, mert az ő befektetője tette a legmagasabb árajánlatot. Az új városvezetés hivatalba lépése óta több ingatlanértékesítésnél is eljárt: volt, ahol a partnere nem tudott nyerni, máshol viszont igen. Utóbbi eset volt a Grébics Zrt.-é, egy Gansperger Gyula vezette cégé, amely a legjobb ajánlattal nyert.

Saját sikerdíjáról is beszélt Berki, ami állítása szerint “általában a vételár 3-8 százaléka között szokott lenni, megállapodás alapján”, és ami szerződés alapján az ő és a megbízója cége közötti pénzmozgás. Azt azonban cáfolta, hogy a Gansperger Gyula, a Fidesz volt gazdasági háttérembere által szervezett találkozón, amin részt vett, a főváros vezetésének visszaosztandó jutalékról beszélt volna, ahogyan azt a hangfelvételen mások állítják.

A vagyonkezelő vezetőjével folytatott megbeszélésen szerinte a “kínálatban” eredetileg nem volt benne a Városháza eladása, csak elvi lehetőségként beszélt Barts a 40 milliárdot érő ingatlanról a befektetők kérdésére. Ekkor Berki szerint se nevek, se pozíciók nem merültek fel, nem kerültek szóba. Senki nem említette sem Karácsony Gergely, sem Kiss Ambrus nevét.”

Berki azt is mondta az interjúban, hogy az Indexen közzétett, a Városháza “megszerzésére” szóló állítólagos megbízási szerződés, benne az ő cégével, nem más, mint “koholmány, másolt, összetákolt valami”. Berki elmondta azt is, hogy újabb találkozón már nem vett részt – amin később ott volt Bajnai Gordon is –, mert bár Gansperger ezt nagyon erőltette, éppen emiatt “nem volt jó érzése”.

Forrás

Nemcsak nyerni, bukni is nagyot lehet az MNB új zöld hitelén 29

Nemcsak nyerni, bukni is nagyot lehet az MNB új zöld hitelén

A zöld hitel jelenleg a legkedvezőbb lakáshitelnek számít a mindössze 2,5 százalékos kamatnak köszönhetően, de az abból vásárolt vagy épített új háznak és a tulajdonosának szigorú előírásoknak kell megfelelnie. Ha ezek nem teljesülnek, milliókat kell büntetésként fizetni, a hitelt pedig csak sokkal magasabb kamatokkal lehet tovább törleszteni.

Az akár 70 milliós összegben felvehető Zöld Otthon Program kedvezményes kamatú hitele hamar népszerűvé vált az igénylők körében, már az első hónapban a 200 milliárd forintos keretösszeg ötödére nyújtottak be igényt az ügyfelek. A kedvező, 2,5 százalékos kamathoz ugyanakkor nagy vállalásokat szükséges tenni: csak olyan újonnan épült ház építésére vagy vásárlására vehető fel az összeg, amely legalább BB energetikai besorolású. Ráadásul 10 évig az ingatlanban kell lakni. Ha nem saját beruházásra, hanem vásárolt új ingatlanra vesszük igénybe a zöld hitelt, akkor a banki kölcsönszerződéshez már megkötött adásvételi megállapodásra van szükség, az előszerződés önmagában még nem elég.

A feltételek megszegését jelenti a lakás kiadása, a hitelfelvevőn kívüli tulajdonosnak elidegenítése (a gyermekeket és az öröklést leszámítva), vagy akár üzleti célú hasznosítása. Bármilyen feltételt szegtek meg az adósok, súlyos büntetéssel kell számolni: az alapkamat kétszeresének megfelelő büntetőkamatot kell fizetni, a hitel pedig a szerződésnek megfelelő piaci kamatozásúvá válik. Ez az egyre emelkedő jegybanki és hitelkamatokra tekintettel súlyos milliókat is jelenthet a kölcsönfelvevőknek.

A Bank360 egy 20 éves futamidőre felvett 20 millió forintos zöld Hitel esetében mutatja be, mekkora összeget jelent ez a büntetőkamat.

13 milliós pluszköltséget jelent a feltételek megszegése

A 20 millió forintos zöld hitel alapesetben igen kedvezőnek számít, így teljes futamidő alatt összesen 25 488 219 forintot kell visszafizetni a 105 760 forintos havi törlesztő mellett. Ez azonban alapvetően megváltozik, ha kiderül, hogy az ügyfél megszegte a program feltételeit.

A büntetés mértéke két részből áll. A felvett összeget sújtja a büntetőkamat, amely az alapkamat kétszeresének megfelelő összeget tesz. Ezt arra az időszakra kell számolni, amikor a feltételek megszegése fennállt, és az MNB nem szerzett róla tudomást. Ha például a hitelfelvételt követő 10. évben derül ki, hogy a ház nem megfelelő energetikai jellemzőjű – vagyis már a kezdetektől fennáll a probléma -, a jelenlegi 2,4 százalékos alapkamat mellett 9,6 millió forintot kell egyösszegben visszafizetni arra a 10 évre, amikor jogosulatlanul vették igénybe a kedvezményes hitelt.

A büntetési tételeknek azonban itt nincs vége. Az MNB októberben arra hívta fel a Bank360 figyelmét, hogy a hitelintézet a büntetőkamat felszámítása mellett jogosult a lakáshitelt piaci kamatozású hitellé átalakítani a lakáshitelszerződésben előre rögzített feltételekkel. Az új, piaci feltételeket tükröző kamat megállapítása a kamatváltoztatási mutatók referenciamutatói alapján történik. A Bank360 a modellszámításában azt feltételezte, hogy az állampapírpiaci referenciahozamokat alapul vevő H1K15 kamatváltoztatási mutatót veszi a bank alapul. Így a 15 éves állampapírpiaci kamat alapján fog átárazódni a hitel- a 15 éves lejárat feltételezésére szükség van a zöld hitel 20 éves futamideje miatt.

Egy jelenleg felvett hitel esetén tehát a 2031. december közepi érték fog számítani, ami előre persze nem kiszámítható, a Bank360 az idén december 17-én fennálló 4,46 százalékos kamatszintet vette alapul. A referenciahozam azonban még nem a végső büntetés, a bank ezen érték felett akár 3,5 százalékkal magasabb kamatot is meghatározhat. Ez közel 8 százalékos kamatot jelentene, amely még a jelenleg gyorsan dráguló lakáshitelek mellett is rosszabb kondíciókat jelenít meg, mint a piaci hiteleknél. Ilyen kamatszint mellett a törlesztő már 135 265 forintra hízik, és még 3 540 541 forinttal kell többet fizetni.

Ez persze jelentős összeg, de a feltételek nem teljesítése miatt fizetendő pénz nagy részét így is az egyszeri büntetés 9,6 millió forintja jelenti. Összességében 13 140 541 forinttal kell többet visszafizetni a feltételek megszegése miatt, a teljes, 38 628 760 forintos költség pedig meghaladja egy jelenleg elérhető piaci hitel összköltségét is.

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon