Tűzeset Nagybakosban: étterem gyulladt ki 9

Tűzeset Nagybakosban: étterem gyulladt ki

Tűz ütött ki a beregszászi járási Nagybakosban, a falu éttermében.

Az első hírek szerint a lángok az épület tetejéről terjedtek szét.

Az eset okáról nincs információ.
Forrás

ElőzőKövetkező

Baleset az Ungvári járásban: három gyerek a sérültek között 3

Baleset az Ungvári járásban: három gyerek a sérültek között

Közlekedési baleset történt Kapuszög (Vorocsevo) község közelében január 15-én. Két személygépkocsi ütközött – közölte a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálata (DSZNSZ) kárpátaljai kirendeltsége.

Egy BMW 37 éves sofőrje elvesztette uralmát a gépjárműve felett, áthajtott a szembejövő sávba, ahol összeütközött egy szabályosan közlekedő Range Roverrel. A vétlen autóban a 34 éves sofőr, 8 és 11 éves lányai, valamint azok 10 éves barátnője utazott. A BMW-ben a sofőr mellett egy 25 éves nő és egy 3 éves gyerek is ült.

A mukachevo.net hírportál értesülései szerint a baleset következtében heten megsérültek. Egy 3, 8 és 10 éves gyereket kórházba szállítottak.

A hírt Tetjána Scsoholjeva, az Országos Rendőrkapitányság kárpátaljai főigazgatóságának szóvivője is megerősítette. A rendőrség jelenleg is a helyszínen tartózkodik.

Forrás

Színfalak mögött: Tarpai Viktória színésznő 6

Színfalak mögött: Tarpai Viktória színésznő

Tarpai Viktória Jászai Mari-díjas színésznő 1984-ben látta meg a napvilágot Nagymuzsalyban. Tanulmányait Beregszászban végezte, majd Budapest felé sodorta az élet. Mint sok színésztársa, ő is részese volt a Vidnyánszky Éva vezette színjátszó csoportnak. Életében fontos szerepet játszik a család, a hit és a haza. Most a művésznő szemüvegén keresztül tekinthetünk be a színfalak mögé.

– Mesélj, kérlek, hogy vagy mostanában?

– Köszönöm szépen, jól vagyok! Úgy gondolom, hogy mostanában, egy-két gondot leszámítva, jól érzem magam összességében. Nyilván vannak nehezebb periódusok is, de azt tudom mondani, hogy egy jobb időszakát élem az életemnek.

– Mi az apropója, hogy most itthon vagy?

– Az ünnepek… Örülök, hogy idén a családommal is tudtam ünnepelni. Az elmúlt négy évben sajnos erre nem volt lehetőség. Idén végre újra együtt tudott lenni a család teljes létszámában, ami rendkívül megmelengette a szívemet.

– A családod támogatott téged, amikor a színészet mellett döntöttél?

– Amikor Évike néni meghirdette, hogy lesz egy gyermekstúdió, akkor én 10 éves voltam. Amikor megkezdődtek a foglakozások, beleszerettem ebbe a világba, és onnantól kezdve nem volt megállás. Volt olyan időszak, amikor egyszerre készültünk betlehemes és színjátszó találkozóra, valamint szavalóversenyre is. Ilyenkor heti ötször mentem stúdióba. Akkor kezdtek el félni a szüleim (főként apukám), hogy a tanulás rovására fog menni a dolog. Ők inkább azt szerették volna, hogy ügyvéd, közjegyző vagy orvos legyek. Én viszont nagyon határozott voltam, és 13 évesen belekerültem egy előadásba. 18 évesen pedig felvettek a Pesti Magyar Színiakadémiára.

– A család gyakran megnéz a színpadon?

–  Édesanyám gyakrabban látogatja a színházat, mint édesapám, de mindketten fontosnak tartják, hogy megnézzenek egy-egy előadásban. Férfiúi magatartásából kifolyólag édesapám kevésszer mutatja ki, mégis tudom, hogy nagyon büszke rám.

– Mit jelent számodra a haza?

– Mindig is büszke voltam arra, hogy én egy kárpátaljai lány vagyok (minden nagyképűség nélkül), nekem ez mindennél többet jelent. Ezzel kapcsolatban az első emlékem, amikor megnyílt a kishatár, és átmentünk Magyarországra. Az a fojtó, izgalmas, de valahol mégis görcsös érzés, azóta is bennem él, akárhányszor utazom. Azt szoktam mondani: sodorjon bárhová az élet, nekem Kárpátalja, Beregszász, Nagymuzsaly mindig nagyon fontos helyet foglal el a lelkemben és az életemben.

– Ezenkívül fontos számodra a hit, mesélj erről, kérlek.

– Fontos az istenhit, mert úgy gondolom, nélküle semmi nincs. Elsősorban mindenért neki vagyok hálás. Mindazért, amim van, mindazért, ami történt velem, a nehézségekért, a sok boldogságért, azért, amit elértem, csak az övé a dicsőség! Úgy vélem, hogy ő rajtunk keresztül munkálkodik, mindenki kap tőle valamit: egy tálentumot. Én ezt kaptam tőle… Igyekszem úgy élni az életemet, hogy ő büszke legyen rám, soha ne szégyenkezzen miattam. De ember vagyok, s ez nem mindig sikerül, és ezt vállalom! Idén karácsonykor az volt a kérésem a húgom két fiától, hogy jöjjenek el velem a templomba, mert maga a templomba járás is egy nagyon fontos dolog az életemben. Budapesten is gyakran látogatok templomot, de a kis falum templomához semmi sem fogható. Nekem a színház valóban egy misszió. Biztos vagyok benne, hogy a Jóisten ezen keresztül is nagyon sok mindent tud adni és megmutatni nekem. Ő ott van minden lépésemnél. Nem tudok úgy felmenni színpadra, hogy ő ne legyen ott!

– Mikor érzed azt, hogy adtál valamit a nézőközönségednek?

–  Nagyon kritikus vagyok önmagammal. Szokták mondani, hogy túlzóan. A Zoltán újratemetve előadásunkban van egy olyan mondat, hogy „Az önkritika, a megújulás művészete”, és én ezt tényleg hiszem és vallom! Úgy gondolom, ott van a probléma, amikor az ember megnyugszik és meg van elégedve mindennel. Én folyamatosan keresem azt magamban, hogy hogyan lehet még többet és még jobban. Amikor kapok egy visszajelzést, egy-egy kedves mondatot, vagy egy elismerést, mindig jólesik, de sosem bízom el magam, hiszem tudom, hogy van még hová fejlődnöm. Sokszor van olyan, hogy ott van valaki a nézőtéren, akinek, ha akkor belenézel a szemébe, látod, hogy adtál valamit, ettől pedig nem kell több!

– Mik azok az értékek, amik alapján éled az életed?

– Nagyon fontosnak tartom a segítőkészséget, a jóságot, az empátiát. Bármilyen karitatív dolog van, ami belefér az időmbe, akkor azt nagyon-nagyon szívesen csinálom, mert én úgy hiszem, hogy adni jó. Fontos, hogy megmaradjak annak a muzsalyi lánynak, aki voltam. Fontos számomra a hazaszeretet, hogy azt is még inkább elmélyítsem magamban, hogy őrizzem és továbbadjam az értékeinket.

– Sokszor láttunk már a színpadon sírni és nevetni egyaránt. Áruld el, mit kell magadban előkeresned, hogy ezek hitelesek legyenek.

– Az ember mindig megpróbál magában megkeresni egy megtapasztalt, megélt érzést. Törekedni kell, hogy maga a szerep, amit kaptál, annak a mélysége, érzékenysége tudjon megjelenni. De ehhez mindenképp belülről kell dolgozni. Az a legfontosabb, hogy őszinte legyen. Őszinte legyen a sírás, a nevetés és minden más érzés is. Nevetni szerintem nehezebb, hiszen ahhoz, hogy te jóízűen, igazán tudj nevetni, valami nagyon nagy dolog kell, ami mindig nevetésre késztet. A sírás sem egyszerű, hiszen mindennek a kulcsa az, hogy merd önmagadat vállalni őszintén, tisztán, minden félelem nélkül. Sokszor ott állsz lelkileg pőrén, de ez is hozzá tartozik a kerek egészhez. Személy szerint egyre inkább örülök annak, amikor ellenszereposztást kapok, ami nem én vagyok, sem alkatra, sem kinézetre, hiszen azt megformálni mindig kihívás.

–  Főszereplője vagy a Sátán fattya című filmdrámának. Hogyan zajlott le a forgatás, milyen élményekkel gazdagodtál?

–  A beregszászi színészek természetesen mind meghallgatásra kerültek a szerepekre, hiszen a rendezőnek fontos volt, hogy színházunk részt vegyen a filmben, a téma közelsége végett. Minden bonyodalom után értesítettek, hogy a főszerepet nekem szavazták meg. A hír hallatán az örömöm mindenen túli volt. Nyolc hónapig tartott a forgatás, kisebb-nagyobb etapokban. Nagyon-nagyon meghatározó része az életemnek. Ez idő alatt csodálatos emberekkel találkoztam. Nagyon sokszor ott maradtunk még a forgatások után, beszélgettünk, és nekem az ott köttetett barátságok a mai napig sokat jelentenek. Sokszor gondolok vissza erre a folyamatra, és azt érzem, hogy én ott rengeteget kaptam. Emberileg és érzelmileg egyaránt. Maga a film egy rettentő megrázó témát dolgoz fel, amire nehéz szívvel gondolunk, hiszen a történelmünk egyik legmeghatározóbb eseménye, de mégis felemelő érzés, hogy ezen emlék méltatásának részese lehetek a filmnek köszönhetően.

–  Mikor kezdődött el ez az ingázás Kárpátalja és Magyarország között?

–  2012-ben, amikor Árkosi Árpád megrendezte Beregszászban az Üvegcipőt, és elhívott a Gózon Gyula Kamaraszínházba az Énekesmadár című darabba. Nekem az volt az első alkalom, amikor kiléptem a beregszászi biztonságot jelentő falak közül, és elmentem egy teljesen más színházi közegbe. Ez egy új fejezetet nyitott meg az életemben. Az Énekesmadár után jött a Kakuk Marci, ugyanúgy a Gózon Gyula Kamaraszínházban, arra már az igazgatónő kért fel. Ezek mellett voltak beugrásaim többek között a Debreceni Színházban. Valamint bekerültem az Ingyenélők című darabba a Nemzeti Színházban. Ezek után bekerült az életembe Vác. Ide a volt osztályfőnököm, Sipos Imre hívott meg, a Ványa bácsi című darabban játszottam itt. Ezt követően jött az Advent a Hargitán és a Tanulmány a nőkről a Salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban, amivel szinte párhuzamosan ment a Rizsakov által rendezett Álomgyár a Nemzeti Színházban. Ez egy nagyon mozgalmas és nehéz időszaka volt az életemnek. Ezek után Kiss Domokos Márk igazgató felkért, hogy legyek a Déryné Társulat tagja. Sokat gondolkodtam a dolgon, hiszen Beregszásznak az elveszítésétől való félelmem hatalmas volt. Nagyon átrágtam, rengeteget beszélgettem az itthoni kollégákkal is, akik megnyugtattak, hogy ide mindig hazavárnak! Végül megkaptam a megnyugtatást Kiss Domokos Márktól és Vidnyánszky Attilától, hogy természetesen maradhat Beregszász is az életemben, ekkor már könnyebben született meg a döntés, hogy nekivágok a budapesti ismeretlennek is, és most így tartok itt.

– Jelenleg milyen előadásokban láthatunk?

– Jelenleg játszott előadásaim közé tartozik a Tanulmány a nőkről, Advent a Hargitán, most újra elővesszük az Álomgyárat. Ezenkívül a János vitézben, A falu rosszában, illetve a Déryné ifjasszonyban. A következő előadás, amelyben látható leszek, az pedig a Balkáni gerle. A beregszászi előadások közül a Zoltán újratemetve, a Lila akác és a Dobronyi Rózsát Zsazsának az aktuális előadásaim.

–  Hogyan került az életedbe a Dobronyi Rózsát Zsazsának című darab?

–  Szűcs Nelli kolléganőm álmodott egy nagyot, és ezt követően létrejött egy újabb előadás. Őt felkérte a Népfőiskolai Egyesület elnöke, Molnár Eleonóra, és Nelli ismét a mi Zsazsánk történetéhez nyúlt, egy teljesen más megközelítésből, mint előzőleg. Az álomból valóság lett… A narrátor szerepével Nelli rám gondolt s én boldogan mondtam igent. Ezáltal egy új színházi kaland vette kezdetét, ami teljesen más műfajú és jellegű előadás, mint amiket eddig valaha csináltam. Mindezért ezúton is hálás vagyok neki. Személy szerint nagyon szeretem ezt az előadást, mert iszonyatosan feltölt. Szeretem a népzenét és azt a fajta gondolatiságot, amit Nelli is képvisel, és amit Zsazsa is képviselt.

– Szabadidődben mivel foglalkozol?

–  Impulzív ember vagyok, szeretem a pezsgő társasági életet, az ismeretlen felfedezését és megismerését, az idegen kultúrákba való betekintést, az utazás sokszínűségét és izgalmát, a tenger végtelenségét… Egy színház, egy mozi, egy komolyzenei hangverseny varázsát, vagy épp egy romos kastély történelmének meséjét és újraélesztését. Összességében leginkább a társasági programokat szeretem, de van, amikor jólesik egyszerűen csak bekuckózni.

–  2021-ben Jászai Mari-díjas színésznő lettél. Mesélj erről, hogyan éled meg?

–  Egyszer már felterjesztettek erre a díjra, de kétségeim voltak azzal kapcsolatban, hogy a 2021-es évben megkapom-e. Épp ezért nagy meglepetésként ért, amikor egy kedvetlenebb napomon kaptam egy e-mailt, hogy enyém a díj. Egészen addig nem fogtam fel a dolgot, amíg át nem vettem. Olyan érzés volt, mintha nem is velem történne. Nagyon hálás vagyok érte, és a mai napig alig hiszem el. Ez arra ösztönöz, hogy ez egy felelősség, és bátorít, hogy még jobban elsajátítsam a szakmát. Még nagyobb alázatra, még nagyobb szorgalomra sarkall.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...