Tavaly öten lettek milliárdosok a lottónak köszönhetően 25

Tavaly öten lettek milliárdosok a lottónak köszönhetően
Tavaly öt milliárdos, harminckettő százmilliós és több mint 3800 milliós nyereményt vittek el a játékosok – közölte a Szerencsejáték Zrt. az MTI-vel.

Azt írták, hogy a számsorsjátékok fogadói közül került ki a legtöbb milliomos és milliárdos, hiszen 2021-ben az ötös lottón 1294, a Luxoron és a Kenón 113-113, a Puttón 228, a Jokeren 267, míg a skandináv lottón 20 nyertes volt.

Az ötös lottón három fogadó milliárdokkal gazdagodott, közülük kettő másfél-másfél milliárd, egy pedig majdnem hárommilliárd forintot vihetett haza. A hatos lottó tavaly nyolc játékost gazdagított milliókkal, köztük egy szerencsés játékos karácsony este nyerte meg a játék történetének legmagasabb összegű, 3,165 milliárd forintos főnyereményét. Tavaly az Eurojackpot legnagyobb nyereménye bruttó 4 milliárd forint volt, és 64 nyertes vihetett haza egymillió forint feletti összeget, köztük 15-en tízmilliót, 7-en pedig százmilliót.

Kaparós sorsjegyekkel 642 játékos lett milliomos, 93-an a Kaszinó sorsjeggyel összesen 430 millió forintot vihettek haza, a Havi Bónusszal pedig 89-en nyertek milliós nagyságrendű összeget.

A közlemény szerint kimagasló árbevételt generáltak a Szerencsejáték Zrt. sportfogadási termékei tavaly: az egymillió forint feletti kifizetések száma majdnem megnégyszereződött a Tippmixen, míg a Tippmixprón ötszörösére emelkedett 2020-hoz viszonyítva. Előbbi játékukon 461, a Tippmixprón 427 esetben ért hétszámjegyű összeget a tét. A totón 62, míg a góltotón négy fogadó tudása és szerencséje kamatozott nagy összegben – írták.

A Kincsem+ és a Kincsem+ TUTI játékokkal 80 játékosuk nyert hétszámjegyűt meghaladó összeget, ők összesen 405 millió forintot zsebelhettek be, a legnagyobb nyeremény pedig több mint 92 millió forint volt

– áll a közleményben.

Forrás

ElőzőKövetkező

Családi vállalkozás 6

Családi vállalkozás

A rendőrség január 19-én kapta a bejelentést, hogy egy Debrecenből Mátészalkára közlekedő vonaton egy tinédzsert két ismeretlen bántalmazott, kirabolt – írja a police.hu.

A kiskorú egyedül utazott, amikor két 21 éves fiatalbűnöző belekötött.

Az áldozat próbált kitérni az atrocitás elől, egy másik vagon felé vette az irányt, de a két vagon között mindketten nekiestek, ütötték-rúgták. A fiú értékeit hátrahagyva elmenekült. Támadói megakadályozták, hogy azokhoz hozzáférjen, majd a nyírmihálydi megállóhelyen leszálltak.  Elvitték a fiú kabátját, bőröndjét, hátizsákját, laptopját, mobiltelefonját, iskolai és személyes iratait.

A rendőrök egy napon belül, január 20-án lakóhelyükön elfogták a bűncselekmény két feltételezett elkövetőjét. G. A. 21 éves és L. Sz. 21 éves nyírmihálydi lakosokat. Rablás, súlyos testi sértés megalapozott gyanújával kihallgatták, őrizetbe vették őket,  előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

A bűnpártolás vétség megalapozott gyanújával kihallgatták G. A. szüleit. Ők a nyomozás adatai szerint közreműködtek a rabolt  tárgyak értékesítésében, és megsemmisítésében a bizonyítás meghiúsítása érdekében. A bőröndöt elégették, a telefont összetörték, a hátizsákot eladták egyik szomszédjuknak. Otthonukban sértetlen állapotban az eltulajdonított laptopot, és ruhaneműket foglaltak le a rendőrök.

Forrás

A hideg lábak hat ellenszere 9

A hideg lábak hat ellenszere

A téli hónapokban sokan küzdenek azzal, hogy lábuk olyan fagyos, mint a jég, és hiába húznak zoknit, a hűvösség nem tágít. Néhány tipp segítségével újra felmelegíthetjük a hideg lábfejeket!

Meleg öltözet

Ahogy azt már említettük, először a végtagjaink jelzik, hogy fázunk. Ha hidegnek érezzük a lábunkat, húzzunk meleg zoknit, és szükség esetén vegyünk magunkra egy extra réteg ruhát is, hogy a testünk érezze, melegen tartjuk. Arra azonban ügyeljünk, hogy se a zokni, se a cipő ne legyen túl szoros, mert az még jobban elszorítja a vérkeringést, így a lábunk nem tud kellően felmelegedni. A különféle melegítőpárnák is jó szolgálatot tehetnek, ám vigyázzunk, hogy ezek ne legyenek túl forróak, különben könnyen égési sérüléseket okozhatunk velük.

Olajos masszázs

A masszírozás kíméletes és nagyon kellemes módja a kihűlt kéz- és lábfejek felmelegítésének, hiszen serkenti a vérkeringést, így a szervezet belülről kezdi “felmelegíteni” a fázós részeket. A masszírozáshoz használhatunk pár csepp olíva-, szőlőmag- vagy jojobaolajat is, melyek gyulladáscsökkentő hatásuk mellett a bőr barrier rétegét is támogatják, így az kevésbé lesz hajlamos a repedezésre, hámsérülésekre. 5-10 perc olajos masszázs után húzzunk pamut zoknit, és pihenjünk így legalább fél órát (de akár egész éjszakán át is hagyhatjuk hatni). Az olajos masszázs hatását még tovább fokozhatjuk, ha a választott bázisolajban pár csepp melegítő hatású illóolajat (például rozmaring- vagy citroromfűolajat) is elkeverünk.

Keserűsós lábfürdő

Magas magnézium-szulfát-tartalmának köszönhetően a keserűsó elsősorban stresszoldó hatásáról ismert, de a hideg lábak felmelegítésére is kiváló lehet. Fájdalomcsillapító hatású, csökkenti a gyulladásokat és a duzzanatot, valamint felgyorsítja az izmok regenerációját és fokozza a vérkeringést. 2-3 evőkanál keserűsót keverjünk el egy lavór meleg vízben, és áztassuk benne a lábunkat 10-15 percig – különösen ajánlott bevetni, ha előtte a szabad levegőn mozogtunk.

Lábtorna

Ha úgy érezzük, a lábfejünk hőmérséklete egy jégcsapéval vetekszik, mozgassuk át alaposan! Végezzük bokakörzéseket, járunk felváltva a sarkunkon és lábujjhegyen, pipáljunk és spicceljünk a lábfejünkkel, vagy lépcsőzzünk egy kicsit, ezek mind fokozzák a vérkeringést a lábfejben. Kutatások kimutatták, hogy a lábfejet átmozgató gyakorlatokkal akár több Celsius-fokkal is megemelhető a láb hőmérséklete.

Gyömbértea

A kellemesen pikáns gyömbértea melegítő, vérbőséget fokozó ital, mely értágító hatásának köszönhetően a perifériás keringést is remekül felpörgeti. 1 evőkanál reszelt gyömbért forrázzunk le 3 deciliter vízzel, hagyjuk állni 10 percig, majd szűrjük le és egy kis mézzel ízesítve kortyolgassuk el – az izzasztó hatást hamarosan érezni fogjuk. Emellett a gyömbértea rendszeres fogyasztása jó hatással van az emésztésre és az immunrendszer működésére is.

Vitaminpótlás

A krónikus fázás hátterében gyakran hiánybetegség húzódik meg, ezért ha sokszor jegesek a lábaink, érdemes ellenőriztetni a vas- és B12-vitamin-szintünket. Mindkét anyag kulcsszerepet játszik a vérképzési folyamatokban: a vas hatással van a sejtek hőtermelő képességére, biztosítja a hemoglobin megfelelő koncentrációját, valamint segít a vörösvérsejteknek oxigént szállítani a test minden részébe, míg a B12-vitamin biztosítja az idegrendszer és a vérképzés normál működését. Ha a vérvizsgálat igazolja ezek valamelyikének hiányát, fogyasszunk több húst, belsőséget, tojást és leveles zöldségeket.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon