Szkukálek Lajos: „én így is boldog festő vagyok” 37

Szkukálek Lajos: „én így is boldog festő vagyok”
Makacsul álltja magáról, hogy ő nem művész. Élt külföldi nagyvárosokban, és bár alapvetően városi ember, jelenleg egy alsó-csallóközi tanyán él. Aki kicsit is jártas a szlovákiai kortárs festőművészetben, biztosan hallotta már a nevét – szülővárosában, Komáromban megkerülhetetlen jelenség. Intenzív színek, mesteri figurális, játékos fény-árnyék ábrázolás, álomszerű képek jellemzik festészetét – legyen szó csallóközi naplementéről, csendéletről, vagy a valóságtól elrugaszkodott, zsúfolásig megtelt képeiről. Az elmúlt év közéletét leginkább meghatározó témáiról kérdeztük a boldog festő-kisiparost. Évzáró beszélgetés komoly témákról a mindig csibészes mosolyú, ritkán komolyan beszélő Szkukálek Lajossal.

Szerda van és a városi piacról jössz. Mit vettél?

Friss zöldséget, gyümölcsöt.

Decemberben is van hazai?

Persze, oda hazudják.

Hát nem azt eszed, amit magad megtermelsz?

Amikor befejeztem a galériázást Komáromban, hazamentem a tanyára, és azt mondtam, én ezt megcsinálom, rendbe teszem, felújítom. 2017 volt, most 2021 van és még mindig tart a történet. Pedig ennyit életemben nem dolgoztam. Amit reggel felhúztam, az este ledőlt. Állandóan támad a természet. Alapjában véve én egy városlakó ember vagyok, aki kiment a tanyára. A tanya pedig valagba rugdos. Az a tanya, amelyről azt híresztelem, hogy milyen jól érzem magam, milyen jó nekem ott – ami mellesleg igaz is. De kéne oda egy olyan ember, aki a szükséges dolgokat el is végzi, akkor könnyebb lenne ott az élet. Valószínűleg mindannyian tudunk valamit jól csinálni és legalább annyit rosszul.

Évekig működtetted a Nádor utcai műterem-galériádat. A bezárását hogyan élted meg? Nem volt az egy kis halál?

Annyira, mint minden nap estére. Olyan boldogan fekszünk le és megyünk aludni az öntudatlanságba. A halál pedig csak annyiban különbözik, hogy ott nem kelsz fel. Mindenki retteg a haláltól, de annyira boldogan fekszik le. A halálba vezető út maga az élet. A legfontosabb dolog, ami az életedben történik, az a halálod.

Foglalkoztat a halál?

Nem. Tudom, hogy létezik, van ilyen szó és mindenki meghalt idáigꓼ alig vannak néhányan, akik nem. Valószínűleg én is azok között leszek, akik meg fognak halni.

Azt hiszem Osho mondta, hogy aki 49 éves koráig nem élt meg mindent, annak pechje volt, de onnantól kezdve minden nap ajándék. Mert már nincs dolgod. Jó esetben felnőtt a gyereked, voltál már szerelmes, felépítetted a házad, sokszor kicsesztek veled, mindent megéltél, amit kellett. Az összes többi ajándék. Sokan unják is.

Mit?

Hát ezt a fajta életet. Az élet akkor kezdődik, amikor kikényszerülsz a komfortzónádból, egész addig, amíg kényelmesen élsz, addig csak vegetálsz. A megpróbáltatások során derül ki, ki vagy és mire vagy képes. Az, hogy csesztet a hivatal, az nem egy komoly kihívás, azt mindenki ismeri.

Szkukálek Lajos: „én így is boldog festő vagyok”

Az élet-halál kérdéskörről jut eszembe az életünket lassan már két éve meghatározó koronavírus, és az a szürrealitás, ami övezi.

Bevallom, a gyíkemberezést én kezdtem el, az én koncepcióm volt tulajdonképpen, és az összes többit is kénytelen vagyok magamra vállalni, és élvezem is. Az összeesküvés-elméletek tizenéves korom óta érdekelnek, és veszek is ilyen könyveket, mert nagyon szórakoztat. Az emberi fantázia csodálatos.

Amit ki tudsz találni, és eszedbe jut, az létezik is. Véleményem szerint minden igaz, amit az összeesküvés-elméletekről írnak, csak slendriánul fogalmazzák meg.

Azt állítod, hogy amit elképzelünk, az létezik is?

A dolgok megvalósítását már akkor elkezded, amikor megjelenik a fejedben, a gondolataidban. Az agyunk játékszerei vagyunk, ami annyira nem érzi magát kihasználva ebben a vacak létezésünkben, hogy unatkozik. Nem örül annak, amikor be kell fizetni a csekket, mert az unalmas. Tulajdonképpen gépként járunk körbe, a hivatalba, fizetjük a számlákat, intézzük az apró-cseprő dolgokat. Nem szeretjük, amikor meg kell magyarázni a bizonyítványt, az elszámoltatások bosszantóak. Az agy kihasználatlanságában elkezd élvezkedni és különböző dolgokról fantáziál. Mindenkinek van egy nagyon sok ismeretlenes egyenlete, amit nem lehet kiszámolni, viszont érzi, hogy mi lesz az eredménye.

Van, akinek úgy jön ki a képlet, hogy az egész létezése egy felesleges kudarc, és így áll hozzá az élethez. A másik pedig ellébecol valahogy az életben. Én ez utóbbi vagyok, el tudom képzelni a jót is és a rosszat is, el is tudom fogadni. És még meg is tudod festeni.

Azt nem tudom.

Dehogynem! Hiszen nagyon jó készségű festőművész vagy.

A manuális készség nem művészet. Az egy ipari munka. Az ábrázolás maga nem művészet. A művész az, akiről majd ötszáz év múlva azt fogják mondani, hogy ez művész.

Miért pont ötszáz?

Igazad van, mondhatnék többet is. Szóval az a művész, akit annak tartanak. Nem az, aki annak tartja magát. Akármilyen jó is vagy, ezt szerintem nem mondhatod ki. Nem vagyok művész. Én ember vagyok, ami sokkal több, mint a művész. Szeretnék ember lenni, nem emberszerű, vagy ember kinézetű, de a nagybetűs ember szeretnék lenni. Na, ezt nem lehet megugrani, de célnak csodálatos.

Visszatérve az évekig működő belvárosi galériádba: salsát és tai chi-t is oktattál. Ez utóbbival a távol-keleti filozófiát is elsajátítottad?

A galéria működése nagyjából háromszáz embert érintett Komáromban, ami a lakossághoz képest nem sok, de mégiscsak művészetekről beszélünk. A tai chi egy keveset érdeklő balettozás, amit én nagyon egészségesnek tartok. A filozófia is a része, persze, de borzasztó felületesen ismerem. Pletyka szintjén foglalkozom mindennel, a vírussal, a deep state-tel. Nagyon jó előadásokat hallgatok, amelyek során engem meggyőznek valamiről, aztán kijózanodom, aztán újra meggyőznek és ez így megy körbe.

Az élet csodálatos.

Meséld el kérlek, hogy lehet Tai Chi Világkupát nyerni!

Azzal kell kezdeni, hogy reggel arra ébredsz, hogy nagyon fáj a fogad. Aztán elmész a gyógyszertár helyett az italboltba és veszel magadnak egy kis üveg abszintot. Elindultam Budapestre a világkupára. Eleinte szorgalmasan kiköptem az italt, de később már le is nyeltem. Vidámnak tűntem, egyre jobban éreztem magam, bár nem kötöttem össze a fogfájást, az abszintot és a jókedvemet. Majd szólítottak, hogy adjam elő a művészetemet. Kimentem és elbalettoztam a 42-es olimpiai formát. Nagyon jól szórakoztam, és megnyertem a kupát.

Meglepődtél rajta?

Nem. Én soha nem lepődöm meg semmin.

Felvetek egy dilemmát. Képzelj el egy világhírű, tehetséges művészt, akinek az életműve kitörölhetetlen a művészettörténetből vagy a világirodalomból, de kiderül róla, hogy erkölcsileg megkérdőjelezhető életmódot folytatott, gonosz, erőszaktevő ember volt. Hogyan viszonyuljunk egy ilyen művészhez és az alkotásaihoz? Megérthető, megbocsátható, elfogadható a tette? Lehet még utána szeretni a műveit?

A művész és a műve örök kérdése. Olyan ez, mint az anya és gyermeke viszony. Amikor az anya azt mondja a gyilkos fiának, hogy amit tettél, annak nem tudok őszintén örülni, megvetem, gyűlölöm – de téged szeretlek. Ennek fordítottja a művész. Téged, mint embert megvetlek, gyűlölöm a cselekedetedet, de amit letettél az asztalra, mint művészetet, az vitathatatlan érték és én azt leválasztom rólad. Emberként nem tudlak elfogadni, de nagyon hiányozna a művészeted.

A tehetségekkel van így. Az mindig eltér a normalitástól. Előfordulhat, hogy aki rendkívül tehetséges, az kellőképpen nagyon erkölcstelen is. Valamit valamiért.

Nagyon nehéz lehet úgy kiválónak lenni bármiben, hogy közben ne legyen valami mínuszod, hogy azt ne érezzék körülötted, mondjuk a családod. Picasso végtelen mennyiségű képet csinált – mondjuk én is, de ő még jókat is. Közben a feleségei ezt annyira nem élvezték, nem voltak boldogok. Ebbe én belekötnék. Nem kötelező senkivel együtt lenni. Ha valaki Picassóval akart élni, annak el kellett fogadni, hogy időnként elfogadhatatlanul viselkedett.

Ez tipikus áldozathibáztatás.

Hát persze, az! Picasso feleségeinek Tót József is lehetett volna a férje. Miért választotta ezt az ostoba Picassót? Miért nem Tót Józsefet választotta? Az áldozatnak is megvan az önrésze. Tudom, hogy nem divat ezt kimondani, de tabukat próbálok döntögetni.

A mai kor társadalma, részben a Me Too-mozgalmaknak köszönhetően is nyitott arra, hogy meghallgassa és elfogadja az áldozatok álláspontját, vagy az áldozatok szemszögéből lássa a nagy művészt. Nem tudsz megértő lenni az áldozattal?

Az a baj, hogy általánosságban beszélünk. Elméletben mondhatom azt, hogy véleményem szerint az áldozat bűnrészes. De egyénileg kell megvizsgálni minden esetet. Most először elkomolyodtam, mert az erőszak semmilyen formája nem helyes.

Mit gondolsz a férfi-nő kapcsolatáról?

Szintén pletyka, talán Szendi Gábornál olvastam. A fiúk tulajdonképpen egész életükben azon dolgoznak, hogyan öljék meg magukat és a társaikat. Ezzel vannak elfoglalva. Miközben a lányok babáznak és tetszelegnek a tükörben. A nő egy anyahajó, mellette a férfiak kis csónakokban össze-vissza kalandoznak, van belőlük elég. Az életet magát és ami bevált az életben, azt a lomha nagy hajójával a nő viszi. A férfiak szatellitként köröznek körülöttük, összevesznek, verekszenek, háborúznak, gyilkolnak. Megélnek mindenféle dolgokat és azokat a tapasztalatokat, amiket a túlélők megtapasztaltak az életük során, genetikailag átörökítik, amikor összekerülnek a nőkkel és gyermeket nemzenek nekik. A nő nem a tapasztalatszerzésre jött a világra, hanem azért, hogy megszülje a következő generációt.

Ez lenne a női princípium?

A legfontosabb törvénye a létezésnek, hogy az élet élni akar. Egyetemesen nézve ezt – senkit meg nem bántva –, a nő arra való, hogy tovább vigye azt, ami jó. A legfontosabb, hogy élje túl, képes legyen magát életben tartani és persze a gyermekét. Ő a stabilitás, az, ami már bevált. A férfiak pedig azért születnek kalandornak minden tekintetben, hogy elvégezzék azt a dolgukat, hogy az a valami még tökéletesebb legyen.

Ez eléggé előítéletes, együgyű megközelítés.

Te a nő szempontjából látod annak. Én az élet szempontjából látom így.

Az élet az utódnemzésről szól, az élet nagyjából leszarja, hogy te boldog vagy ettől vagy sem. Én elismerem azt, ha egy nő kikéri magának, ha lefokozzák egy szülőgéppé. Ezt én nem is tenném. De az élet folytonossága szempontjából ennyire egyszerű a dolog.

Az emberiség szempontjából mondom ezt, ahonnan nézve a boldogság maga nem fontos. A férfiak pedig a legfontosabbat nem tudják megtenni. Nem tudnak gyereket szülni. Ezért érzik magukat kevésnek egy nőhöz képest.

Tőlünk nyugatabbra már erre is keresik a megoldást. Mit gondolsz erről?

Ahhoz, hogy valaki normálisan működő heteroszexuális férfi legyen, ahhoz defeminizálni kell az agyát. Mert eredetileg mindenki nőnek indul az anyaméhben. Már ott eldől, hogy valaki aszexuális, heteroszexuális, vagy homoszexuális lesz.

A homoszexualitást betegségnek tartod? Kigyógyítanád őket?

Nem lehet. Kísérletek voltak rá. Ezek az emberek ezt nem választják. Biokémiai folyamatok befolyásolják, amelyek nem kiszámíthatók, illetve nem befolyásolhatók. A jószerencsére van bízva. Tudod, a legjobb családban is előfordul. Persze nem a hobbibuziról beszélek most.

A művészek körében gyakrabban előfordul, vagy inkább elfogadottabb, nem?

Nem mondod! Nagy előny.

Úgy gondolod?

Hát, ha heteroszexuális művész vagy, az nagy hátrány.

Komolyan mondod?

Dehogy! Mit tudom én! Lehet, csak hülyéskedem. Kifutó széria vagyok. Nem érint és nem feltétlenül tudok róla. Van, akinek mindenképpen ki kell írnia a zászlóra, van, aki nem érzi szükségét, van, aki önmaga előtt is rejti. Ez egy felvállalás.

Helyesnek tartod-e, hogy egyre több nő veszi ki a részét a világpolitikai események formálásából – a női princípium beteljesítése mellett és/vagy helyett?

A nő eleve másképp áll az élethez, mint olyanhoz. Nem kalandor. A férfiaknál már óvodában be van kalkulálva, hogy ők ölik meg a másikat. Ha innen nézem, hogy egy nő lesz a hadügyminiszter, aki nőként gondolkodik, első blikkre az jut eszembe, hogy feltételezhetően kevesebb lesz a háború. Nézd, ha jobban csinálják, mint a férfiak, akkor mindenképpen. De szerintem ez nemtől független.

Ebben az évben újra központi téma lett a migráció. Erről mit gondolsz?

A migránsok elég gyakran járnak a fejemben. Ahogy többen is azt gondolják, úgy én is azt gondolom, hogy a válság megoldását helyben kell kezelni: mi menjünk oda pénzzel, tudással, hogy élhetővé tegyük az otthonukat.

Maradjon otthon mindenki és legyen ott boldog.

Migráció mindig volt…

Megvoltak az áldozatai azoknak a népvándorlásoknak is. És azok, akik ebben szörnyű módon elpusztultak, nem örültek neki annyira. A 21. században nem kéne ezt így intézni. Akkor nem lehetett megoldani, most lehetne.

Kérdezhetlek a művészetedről?

Nekem nincs művészetem, nekem szakmám van. Felvállaltan megélhetési festő vagyok.

Ebben nem látok semmi ellentmondást. Mindenki azért fest, hogy aztán el tudja adni a képeit, nem?

De. Csak vannak olyan művészek, akikre rádőlt a nemzeti bank, vagy gyárigazgató az apukájuk, vagy jól tudnak pályázatokat írni. Ők eljátszhatják, hogy nem érdekli őket a pénz. Én a képeimből élek meg. Ezért vagyok megélhetési festő.

Lealacsonyítónak hangzik.

Mert az is. De én csak tényeket közlök. Ha nem megélhetési festő lennék, akkor lett volna időm, lehetőségem megfesteni a jó képeimet. Amiért születtem. Nagy valószínűséggel úgy fogok meghalni, hogy azok a képek, amikért én megszülettem, soha nem fognak elkészülni.

Mivel olyan régóta vagyok benne ebben a megélhetési festői státuszban, annyira megszoktam már ezt az állapotot, annyira kényelmessé lettem, annyira rám szabódott ez a dolog, hozzám nőtt, vagy inkább azzá váltam, hogy azok az elképzelések, azok az ideák, melyek valamikor vezettek, melyek miatt én művész akartam lenni, azok már nyomokban sem fedezhetők fel bennem. Ez az elkurvulás.

Ezek nagyon súlyos szavak.

De igazak. Az ember elzüllik tulajdonképpen. Míg mások azt hiszik, hogy én művész vagyok, igazából csak egy képgyártó iparos vagyok, akinek van egyfajta manuális készsége. Negyven év komoly megélhetési festészeti státusz után volt olyan, hogy elkezdtem művészetben gondolkodni. De összetapostam és eldobtam az alkotást.

Miért?

Mert nem volt jó. A stílus egy ajándék. Amikor te stílust akarsz vásárolni, olyan üzlet nincsen. Ha művileg akarsz stílust kialakítani, akkor az egy kutyulmány lesz, „lopkovics”.

Stílus tehát vagy van, vagy nincs. Ha van, akkor viszont nem a tiéd, de ajándékba kaptad. Téged tükröz: a bánataidat, szomorúságaidat, örömeidet, megéléseidet. Ami te vagy – mélységében –, az a te stílusod, annak minden formai jegyével együtt.

Amikor csalódsz sok mindenben, a végén abban is, amit csinálsz, akkor eldobod és azt mondod: megyek pénzt csinálni, nem érdekel. Nem kell belehalni minden képbe. De utána már nem tudsz olyan képet csinálni. Nem lehet.

Sajnálod, hogy ez elmúlt?

Van olyan, igen. Van olyan is, hogy el sem hiszem, hogy elmúlt. Az ember nagyon sokféle. Van, amikor úgy hiszem, hogy állandóan lehetőségem van a megújulásra, az önmagam meghaladására. Külön kell választani: van a művész és a mítoszteremtő.

De ha kimondod, hogy te egy képfestő kisiparos vagy, azzal a mítoszteremtés lehetőségét veszed el magadtól.

Mit tudok én evvel ártani magamnak? Semmit az égvilágon! Ugyanúgy veszik a képeimet.

Miért veszik a képeidet, azt tudod?

Mert jók.

Ha végtelen idővel rendelkeznél és anyagi biztonságban élnél, mit festenél legszívesebben?

Két lehetőség van. Vagy nem festenék egyáltalán, vagy még többet, csak játékosan. Modelleket használnék és kísérleteznék. Nem azt használnám, amit amúgy is tudok. De azt gondolom, nem lenne nagy különbség. Boldog festő lennék, de én így is boldog festő vagyok.

Az év vége felé, az új év küszöbén, mit üzensz az olvasóknak?

Semmiképp ne hagyják abba a lélegzést! Annak borzasztó, végzetes következményei vannak.

(Szalai Erika/Felvidék.ma)

Forrás

ElőzőKövetkező

Továbbra is hetente egyszer fognak tesztelni a munkahelyeken 9

Továbbra is hetente egyszer fognak tesztelni a munkahelyeken

A munkavállalókat továbbra is hetente egyszer, nem pedig kétszer fogják tesztelni a munkahelyükön, ahogyan az a koronavírus omikron variánsának terjedése elleni intézkedésekre vonatkozó javaslatban szerepel, amelyet szerdai (január 12.) ülésén hagyott jóvá a kormány.

Richard Sulík (SaS) gazdasági miniszter pénteken azt mondta, hiba történt. A javaslatban az szerepel, hogy a lehető legnagyobb mértékben lehetővé kell tenni az otthoni munkavégzést. Továbbra is az OTP-rendszert (oltottak, a betegségen átesettek, teszteltek) alkalmazzák azoknál a munkavállalóknál, akik nem tudnak otthonról dolgozni.

Az anyagban az áll, hogy hetente legalább kétszer kell tesztelni. Sulík rámutatott, hogy ez az információ tévedésből került bele a dokumentumba. „Nem lesz hetente kétszer tesztelés, minden marad a régiben, hetente egyszer tesztelünk” – pontosított.

„Decemberben bevezettünk egy tesztelési rendszert, ezt meghosszabbítottuk, ez lesz érvényben januárban is, és folyamatosan értékeljük a helyzetet” – hangsúlyozta.

Mint hozzátette, azt egyelőre nem tudja megmondani, mi lesz februárban, de valószínűleg továbbra is a heti egyszeri tesztelés marad érvényben. Sulík közölte, hogy a munkáltatóknak visszatérített összeget a tesztek piaci árához igazították, vagyis már nem hat, hanem négy eurót térítenek vissza.

Forrás

Nagy előrelépés a vizuális kétnyelvűség terén: hatályba lépett a jogszabály 20

Nagy előrelépés a vizuális kétnyelvűség terén: hatályba lépett a jogszabály
Tavaly októberben fogadta el a szlovák parlament Gyimesi György (OĽaNO) képviselő indítványát, melynek lényege, hogy a szlovák mellett még egy kisebbség nyelvén is fel lehet tüntetni az információkat az útirányjelző táblákon – mindezt a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló törvény módosításának köszönhetően.

Bár a törvénymódosító javaslat benyújtását a Most-Híd erősen kritizálta arra hivatkozva, hogy a javaslat eredeti formája nem jelentene előrelépést a közlekedési táblák kétnyelvűsítése terénꓼ még fel is szólították a parlamenti képviselőt, vonja vissza javaslatát. Ezt követően Forró Krisztián, akkor még az MKP elnökeként, egy, a módosításról szóló szakmai konzultáció lefolytatását javasolta, Horony Ákos jogász, a kisebbségi nyelvhasználat szakértője bevonásával.

Így született meg a végül októberben elfogadott törvénymódosító javaslat, amely nagy előrelépést jelent a vizuális kétnyelvűség terén.

Ma a kisebbségi kormánybiztos hivatala sajtóközleményben tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy hatályba lépett az új jogszabály. „A kisebbségi nyelvtörvény módosítása értelmében 2022 januárjától megváltozott a kisebbségi nyelvek közlekedési táblákon való használatának jogszabályi környezete. A szóban forgó módosítás a közúti jelzésekre vonatkozó rendelkezések módosítását és kiegészítését tartalmazza.

A szlovák belügyminisztérium közúti jelzésekről szóló rendelete szerint a közúti jelzéseken a feliratokat államnyelven kell feltüntetni, ám más nyelv is használható olyan külön rendelet és nemzetközi szerződés alapján, amelyhez a Szlovák Köztársaság csatlakozott.

Az egyik ilyen különleges szabályozás a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatáról szóló 184/1999 sz. törvény” – fogalmaznak.

Bukovszky László kormánybiztos hivatala megjegyezte, hogy a közlekedési minisztériummal tartott tavaly decemberi megbeszélést követően a minisztérium illetékes szervezeti egysége iránymutatást adott ki a nemzeti kisebbségek nyelvének közúti jelzéseken való használatáról.

„A minisztérium felkérte a 36 járási hivatalt és a Szlovákiai Városok és Falvak Társulását (ZMOS), hogy a hatályos jogszabályok és a függőleges közúti jelzések műszaki szabályzata alapján folytassák le a kisebbségi településeken a közúti jelzések használatának meghatározására vonatkozó napirend végrehajtását” – olvasható közleményükben.

A kormánybiztos hozzátette, üdvözli a minisztérium konstruktív hozzáállását. Ennek köszönhetően megállapodtak abban is, hogy a közúti útjelzőtáblákon szereplő szövegek eltérő fordításait és jelentésbeli összetévesztését elkerülendő, a kisebbségi kormánybiztosi hivatal módszertani segítséget nyújt a kötelezetteknek.

A törvény tehát ezentúl lehetővé teszi, hogy az útirányjelző táblákon feltüntetett településnevet államnyelven és a nemzeti kisebbség nyelvén is kiírják.

Eddig csak a település elején és végén levő községnévtáblán vagy a hivatali épületeken lehetett kiírni a település nevét a kisebbségek nyelvén azokon a településeken, ahol két egymást követő népszámlálás adatai szerint a lakosság legalább 15 százaléka valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozónak vallotta magát.

2022 januárjától azonban nemcsak az irányjelző táblákon szereplő települések neveit lehet majd magyarul – vagy más kisebbség nyelvén – kiírni, de a folyók megnevezéseit is, illetve a megye- és járáshatárokat jelző táblák is kétnyelvűek lehetnek.

A törvény szerint nemcsak az önkormányzati utakat lehet majd magyar felirattal ellátni, hanem a településen keresztül haladó magasabb rendű, állami/megyei utakat is. Ugyancsak előrelépés, hogy a magyarlakta városok és falvak településrészeinek neveit is fel lehet majd tüntetni magyarul – eddig ezt sem engedte a törvény.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...