Rosszul szerepelt a magyar tőzsde, ütik a tech cégeket a világban 28

Rosszul szerepelt a magyar tőzsde, ütik a tech cégeket a világban

Karácsonyi akciónk keretében 33%-os kedvezménnyel vásárolható meg a Portfolio éves Signature-előfizetése.

Eséssel zárt Amerika

Mindhárom nagy tengerentúli tőzsdeindex eséssel zárt, és ismét a technológiai papírok voltak alulteljesítők. Az ipari vállalatokat tömörítő Dow 0,3%-kal, az S&P500 0,75%-kal, a Nasdaq pedig 1,1%-kal került lejjebb a tegnapi záróárához képest.

A nagy papírok közül az Alibaba állta a sarat, 4%-ot erősödött. Eközben viszont például 6,6%-ot esett az Adobe, 4,8%-ot a Daimler, 3,2%-ot a Microsoft, ugyanennyit a nagy reményű Shopify.

Komoly mínuszban zárt a magyar tőzsde

A BUX index 0,9 százalékos mínuszban zárta a napot, a blue chipek közül az OTP jegyzése 1,5 százalékot esett, míg a Mol részvénye 0,3 százalékkal emelkedett, a Richter papírja 0,8 százalékkal, a Magyar Telekomé pedig 0,3 százalékkal került lejjebb.

Felemás nyitás az amerikai tőzsdéken

A piacnyitás után pár perccel kisebb mínuszokat láthatunk a vezető tengerentúli tőzsdéken, a Dow 0,1 százalékos emelkedése mellett az S&P 500 0,3 százalékkal, a Nasdaq pedig 0,8 százalékkal került lejjebb.

Egyre kisebb a mínusz a magyar tőzsdén

Míg a legtöbb vezető európai tőzsdén egyre borongósabb a hangulat, addig a magyar börze felfelé kapaszkodik, a korábbi egy százalékos mínuszhoz képest már csak 0,6 százalékos a mínusz.

2,4 százalékra nemrég idehaza az alapkamatot a Monetáris Tanács, emellett az állampapír-vásárlási program lezárásáról is döntöttek, amely értelmében a jegybank leállítja a kötvényvásárlásait, illetve ezzel együtt a Tanács a mai ülésén a Növekedési Kötvényprogram befejezését is elhatározta.

Kötvénykibocsátás jön a 4iG-nél

Újabb kötvény kibocsátásáról határozott a 4iG, a 10 éves futamidejű, az ötödik év végétől amortizálódó kötvények felajánlott össznévértéke 350 000 000 000 forint. A kötvényekre vonatkozó aukcióra 2021. december 15-én kerül sor.

Elon Musk tweetelt, ismét felrobbant a dogecoin

Idén már nem egyszer játszotta el a Tesla-cégvezér Elon Musk, hogy egy-egy jól időzített twitteres megnyilvánulással rövid időre az egekbe röpítette valamelyik spekulatívabb kriptovaluta vagy részvény árfolyamát. Már viszonylag régen volt erre példa, úgy néz ki azonban, hogy tartogatott még idénre hasonló megnyilvánulást a világ leggazdagabb embere.

Komoly mínuszban a magyar tőzsde, adják a befektetők az OTP-t

A koradélutáni órákban kifejezetten rossz teljesítményeket láthatunk a magyar tőzsdén, a BUX index a maga 0,9 százalékos esésével sereghajtó ma Európában. A legrosszabb teljesítményt a hazai blue chipek közül az OTP-nél láthatjuk, a jegybank kamatdöntése előtt egy órával már 1,5 százalékos a mínusz a nagybank részvényénél.

Egészségtelen részvények: védekezés az infláció ellen?

Bár a főbb részvényindexek a tengerentúlon egyelőre még tartják magukat, de a befektetők már jó pár pofont kaptak az elmúlt hetekben, ami miatt egyre inkább a kockázatok csökkenése van számukra a napirenden. Az egyik legfőbb félelem az utóbbi negyedévekben felpörgő infláció, és így olyan részvényeket keresnek, amelyek egyrészt stabil bevételekkel, ígéretes osztalékhozamokkal rendelkeznek, továbbá jellegükből adódóan nem, vagy legalábbis kevésbe szenvednek el visszaesést, ha a fogyasztóknak mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk.  Ezek közé tartoznak az olcsó, de mégis egyfajta élvezeti értéket nyújtó élelmiszereket adó cégek, amelyek a fejlett országokban az alacsonyabb jövedelmű háztartásokat célozzák meg. Éppen azokat, akiket a pénzromlás egyébként is jelentős mértékben sújt, de akik ezeket az ételeket és italokat még meg tudják fizetni.

Lefordult a magyar tőzsde, esik a Mol és az OTP

A késődélelőtti órákban lefordult a BUX index, jelenleg 0,85 százalékos a mínusz a börzénél. A hazai blue chipek közül az OTP 1,3 százalékkal került lejjebb, míg a Mol jegyzése fél százalékos, a Magyar Telekomé 0,1 százalékos, a Richteré pedig 0,9 százalékos mínuszban van.

A hazai befektetők számára az MNB Monetáris Tanácsának mai ülése lesz a legfontosabb -az alapkamat alakulása akár lényegtelen is lehetne, hiszen egy hónapja már a csütörtöki egyhetes betéti tender a lényeges, azonban az MNB fontos üzeneteket küldhet a piacnak, illetve további bejelentéseket tehet az eszköztárral kapcsolatban. Mindemellett megismerhetjük majd a jegybank friss előrejelzéseit az inflációról és a GDP-ről is.

Új stratégiával rukkolt elő a Gloster, komoly növekedés jöhet 2025-ig

A Gloster a Budapesti Értéktőzsde oldalán tette tegnap közzé a 2025-ig tartó stratégiáját. Az előrejelzések szerint a BÉT Xtend kategóriájában jegyzett informatikai vállalat árbevétele 14 milliárd forintra, az eredménytermelő képességét mutató EBITDA-ja pedig a 2021-es várható érték közel négyszeresére, 3 milliárd forint közelébe ugorhat.

Big Tech: mi lesz most a nagy technológiai részvények sorsa? - online előadás MA este

Facebook, Google (Alphabet), Netflix, Apple, Microsoft, Amazon. Ezek a részvények a világ legismertebb nevei, megkerülhetetlen tényezők mind az interneten, mind a részvénypiacokon. Bár a koronavírus válság során nagyon jól teljesítettek, az idei évben komoly kihívások elé kerültek, és volt amelyik egyelőre nem is volt képes kimászni a korrekció gödréből. Mi lesz most a sorsa ezeknek a részvényeknek? A technikai elemzés szemszögéből megnézzük őket mindegyik időtávon.

Jó hangulatban indul a kereskedés Európában

Leginkább pluszokat láthatunk az európai tőzsdéken a piacnyitás után, a német DAX 0,3 százalékos pluszban kezdte a napot, a francia CAC 0,6 százalékkal, a brit FTSE 100 pedig ugyancsak 0,6 százalékkal került feljebb. Kisebb, 0,4 százalék körüli pluszban nyitott a spanyol és a milánói börze is.

Emelkedik a magyar tőzsde a nyitás után

Jó hangulatban  kezdi a napot a BUX index, jelenleg 0,4 százalékos a mínusz a börzénél. A hazai blue chipek közül az OTP jegyzése 0,5 százalékkal, a Molé 0,4 százalékkal, a Richteré pedig 0,6 százalékkal került feljebb, míg a Magyar Telekom 1 százalékos mínuszban nyitott.

Kisebb pluszban nyithat Európa

Eséssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones értéke 0,9 százalékkal került lejjebb, a S&P 500 értéke 0,9 százalékot esett, míg a Nasdaq értéke 1,5 százalék mínuszban fejezte be a napot. Az ázsiai tőzsdéken ma reggel esés látszik, a Nikkei értéke 0,89 százalékkal került lejjebb, a Hang Seng értéke 1,4 százalékos mínuszban van, míg a CSI 300 értéke 0,33 százalékos mínuszban áll. Iránykereséssel indulhat a nap az európai börzéken, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján a DAX értéke 0,08 százalékot emelkedhet, a CAC értéke 0,25 százalék mínuszban nyithat, míg a FTSE értéke 0,45 százalékkal kerülhet lejjebb. Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones értéke 0,16 százalékkal kerülhet feljebb, a S&P 500 értéke 0,22 százalék pluszban nyithat, míg a Nasdaq értéke 0,14 százalékot emelkedhet. Mi várható makro fronton? Ma az MNB Monetáris Tanácsa dönt majd a kamatokról, illetve megismerhetjük a jegybank friss előrejelzéseit az inflációról és a GDP-ről. Az alapkamat alakulása akár lényegtelen is lehetne, hiszen egy hónapja már a csütörtöki egyhetes betéti tender a lényeges, azonban az MNB fontos üzeneteket küldhet a piacnak, illetve további bejelentéseket tehet az eszköztárral kapcsolatban. Az Eurostat az ipar friss számait teszi közzé, míg Amerikában a több évtizedes csúcson lévő infláció mellett fontos lehet a termelői árak alakulása.

2021. december 13-19. makronaptár Magyar makrogazdaság december 13. hétfő 8:30 MNB Statisztikai mérleg nov. december 14. kedd 9:00 KSH Ipar (részletes) okt. december 14. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció   december 14. kedd 13:00 MNB Kötvényvásárlási aukció   december 14. kedd 14:00 MNB Kamatdöntés   december 14. kedd 15:00 MNB Közlemény   december 15. szerda 9:00 KSH Építőipar okt. december 16. csütörtök 9:30 MNB Egyhetes betéti tender (kamat)   december 16. csütörtök 10:00 MNB Inflációs jelentés   december 16. csütörtök 11:30 ÁKK Kötvényaukció   december 16. csütörtök 15:00 MNB Egyhetes betéti tender (elfogadott összeg)   december 17. péntek 9:00 KSH Népmozgalom nov. Nemzetközi makrogazdaság december 14. kedd 11:00 EU Ipar okt. december 14. kedd 14:30 USA Termelői árak nov. december 15. szerda 3:00 Kína Ipar nov. december 15. szerda 3:00 Kína Kiskereskedelem nov. december 15. szerda 8:00 UK Infláció nov. december 15. szerda 14:30 USA Kiskereskedelem nov. december 15. szerda 20:00 USA Fed kamatdöntés   december 15. szerda 20:30 USA Jerome Powell sajtótájékoztatója   december 16. csütörtök 9:15 Franciao. Beszerzési menedzserindex (előzetes) dec. december 16. csütörtök 9:30 Németo. Beszerzési menedzserindex (előzetes) dec. december 16. csütörtök 10:00 EU Beszerzési menedzserindex (előzetes) dec. december 16. csütörtök 10:30 UK Beszerzési menedzserindex (előzetes) dec. december 16. csütörtök 13:00 UK Bank of England kamatdöntés   december 16. csütörtök 13:45 EU EKB kamatdöntés   december 16. csütörtök 14:30 EU Christine Lagarde sajtótájékoztatója   december 16. csütörtök 14:30 USA Heti munkanélküliség   december 16. csütörtök 15:45 USA Beszerzési menedzserindex (előzetes) dec. december 17. péntek 4:00 Japán Bank of Japan kamatdöntés   december 17. péntek 8:00 UK Kiskereskedelem nov. december 17. péntek 10:00 Németo. Ifo hangulatindex dec. december 17. péntek 11:00 EU Infláció nov. december 17. péntek 11:00 EU Építőipar okt. Forrás: Portfolio-gyűjtés         Mi történt eddig a tőzsdéken? A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 36,6 százalékos elmozdulással a PX index áll az élen, a sereghajtó 12,0 százalékos eséssel a Hang Seng index. A hazai blue chipek közül idén a legjobban az OTP részvénye teljesített 28,4 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Magyar Telekom papírja áll 7,1 százalékos emelkedéssel. A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta a WTI árfolyama már 47,7 százalékot emelkedett. Fontosabb instrumentumok   Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év Amerikai részvényindexek               Dow Jones 35 650,95 -0,9% 1,2% -1,2% 16,5% 18,7% 79,0% S&P 500 4 668,97 -0,9% 1,7% -0,3% 24,3% 27,4% 105,5% Nasdaq 16 082,55 -1,5% 1,5% -0,7% 24,8% 30,0% 225,8% Ázsiai részvényindexek               Nikkei 28 640,49 0,7% 2,6% -3,3% 4,4% 7,5% 48,8% Hang Seng 23 954,58 -0,2% 2,6% -5,4% -12,0% -9,6% 6,7% CSI 300 5 083,8 0,6% 3,9% 4,0% -2,4% 4,0% 49,3% Európai részvényindexek               DAX 15 621,72 0,0% 1,6% -2,9% 13,9% 19,1% 38,4% CAC 6 942,91 -0,7% 1,1% -2,1% 25,1% 26,1% 44,5% FTSE 7 231,44 -0,8% 0,0% -1,6% 11,9% 10,5% 3,8% FTSE MIB 26 551,02 -0,6% 0,2% -4,3% 19,4% 22,3% 41,0% IBEX 8 322,7 -0,4% -1,4% -8,3% 3,1% 3,2% -10,8% Régiós részvényindexek               BUX 50 581,29 -1,0% -0,3% -3,3% 20,1% 22,6% 63,5% ATX 3 745,6 -1,2% 0,0% -3,5% 34,7% 42,3% 42,9% PX 1 403,5 -0,1% 2,5% 3,1% 36,6% 44,9% 54,0% WIG20 68 230,13 -0,2% 0,6% -6,0% 19,6% 22,9% 33,4% Magyar blue chipek               OTP 17 155 -1,7% -0,8% -6,0% 28,4% 31,2% 109,3% Mol 2 422 -1,0% -0,5% -1,9% 10,6% 13,2% -0,4% Richter 8 510 0,0% 1,0% -0,2% 14,4% 13,9% 40,8% Magyar Telekom 407 -1,0% -0,2% -6,7% 7,1% 8,1% -16,8% Nyersanyagok               WTI 71,29 -0,5% 2,6% -11,8% 47,7% 53,1% 34,6% Brent 74,47 -1,1% 1,7% -9,6% 43,5% 48,7% 31,2% Arany 1 788,2 0,2% 0,5% -4,0% -5,8% -3,1% 54,2% Ezüst 22,32 0,6% -0,5% -11,6% -15,4% -7,0% 32,2% Devizák               EURHUF 368,3650 0,8% 0,8% 0,4% 1,6% 4,0% 17,1% USDHUF 326,6950 1,0% 0,8% 1,9% 10,2% 11,6% 10,5% GBPHUF 430,6899 0,4% 0,1% 0,1% 6,1% 11,4% 15,1% EURUSD 1,1276 -0,3% 0,0% -1,5% -7,8% -6,9% 6,0% USDJPY 113,4300 0,0% 0,0% -0,5% 10,1% 9,1% -1,6% GBPUSD 1,3230 0,0% 0,0% -1,2% -3,2% 0,1% 4,3% Kriptovaluták               Bitcoin 46 725,02 -0,9% -7,6% -27,2% 58,9% 159,0% 5 926,3% Állampapírok               10 éves amerikai állampapírhozam 1,41 -4,3% -1,0% -10,0% 54,6% 58,0% -43,2% 10 éves német állampapírhozam -0,38 8,6% -2,3% 50,2% -33,9% -40,3% -207,3% 10 éves magyar állampapírhozam 4,34 2,4% -4,8% 10,7% 101,9% 92,0% 27,6% Forrás: Refinitiv, Portfolio

ElőzőKövetkező

Szerződést bontott klubcsapata a magyar válogatott focistával 3

Szerződést bontott klubcsapata a magyar válogatott focistával

Az Egyesült Arab Emírségek bajnokságában szereplő al-Ittihad Kalba bejelentette, hogy távozik a csapattól a magyar válogatott focista, Varga Roland.

Az al-Ittihad Kalba közös megegyezéssel szerződést bontott a 24-szeres válogatott játékosával, Varga Rolanddal.

A 31 éves játékos nyáron igazol azt MTK-tól az arab csapatba, 12 meccsen lépett pályára, ezeken egy gólpasszt adott.

Forrás

Breaking! Koronavírussal kórházba került Kunhalmi Ágnes 3

Breaking! Koronavírussal kórházba került Kunhalmi Ágnes

A képviselő nem érzi túl jól magát, hajnalban arra ébredt, hogy mindjárt kiszakad a tüdeje.

Kunhalmi Ágnes csütörtök este Facebook-oldalán közölte, a ma reggel elvégzett gyorsteszt nála is pozitív lett, azaz ő is megfertőződött a koronavírussal.

A képviselő arról számolt be, hogy már tegnap este szúrt a háta, hajnalban pedig arra ébredt, hogy a hátán keresztül mindjárt kiszakad a tüdeje.

Olyan rosszul lettem, hogy a Honvédban kötöttem ki. Meglehetősen aggódtam, most mi lesz, és csak az járt a fejemben, hogy a két Astra Zeneca és az egy Pfizer csak megvéd. Az orvos szerint még lesz pár nehéz nap, de remélem, azért egyre jobb lesz! – írta Kunhalmi.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon