Rengeteg erdélyi téma található a 250 javaslat magyar történelmi filmre című könyvben 22

Rengeteg erdélyi téma található a 250 javaslat magyar történelmi filmre című könyvben

A napokban jelent meg egy mindössze százoldalas könyvecske, ami négy szerző összesen 250 filmötletét tartalmazza.

Egy filmesztéta, egy író és két gimnáziumi tanár úgy vélte, hogy ezúttal nem kritikával illeti a történelmi témákat felületesen vagy ideologikusan torzítottan bemutató hazai filmeket, hanem szépen felvázolják, hogy mit láttak volna szívesen a mozivásznon ebben a műfajban a rendszerváltás óta; és szerintük milyen eseményeknek, személyiségeknek az ábrázolása lenne a magyar nemzet számára felemelő az elkövetkező három évtizedben.

Deák-Sárosi LászlóDeák-Sárosi László filmelméleti és filmelemző munkáival már találkozhattak az olvasók, Gáspár Ferenc történelmi regényeit és ifjúságai regényeit pedig sokan szívesen olvassák. Nagyon szerencsés, hogy ezen alkalmi alkotói csoporthoz csatlakozott Jenei Miklós történelemtanár (aki a filmötletek közel felét írta, szám szerint 120-at!) és Szabó Győző magyar-olasz szakos tanár, aki kollégájával együtt nagyon jól fel tudta mérni az évek során, hogy milyen történelmi témák érdeklik a diákokat, és hogyan lehetne hozzájuk még közelebb vinni a nemzeti emlékezet kincsestárát.

A 250 ötlet felöleli a magyar történelem legfontosabb eseményeinek és személyiségeinek egy vagy több történetét az őskortól napjainkig, és még egy-két jövőbe tekintéssel is találkozhat az olvasó a könyv lapjain.

Természetesen magyar történelem nincs Erdély és a Székelyföld története nélkül, és az ilyen témák meg is jelennek hangsúlyosan a javaslatok között.

A székelyek 907-ben Árpád oldalán harcolnak a pozsonyi csatában, 1346-ban legyőzik a tatár fővezért és seregét, 1579–1581 között Székely Mózes megfutamítja Rettenetes Ivánt, 1848-ban Bem erdélyi serege legyőzi a császáriakat, 1914 után a 82-es cs. és kir. gyalogezred katonái derekasan helytállnak a keleti, a román és a nyugati fronton egyaránt.

Természetesen, a történetek nem csupán csatákról és győztes csatákról szólnak, hanem a tanulságos kudarcokról és sikeres életutakról is.

A változatosan kiválogatott események és személyiségek történetei kirajzolják Magyarország és Erdély történelmét. A saját ötletek mellett több tucatnyi irodalmi adaptáció is a javaslatok közé került, köztük több erdélyi és székely író műve, mint Nyirő Józsefé, Tamási Ároné és más, 1945 utáni, illetve kortárs szerzőé.

Forrás

ElőzőKövetkező

Vasile DîncuTemesváron: jelen pillanatban nem kell háborútól tartanunk 9

Vasile DîncuTemesváron:  jelen pillanatban nem kell háborútól tartanunk

Vasile Dîncu védelmi miniszter úgy nyilatkozott pénteken Temesváron, hogy jelen pillanatban nem kell háborútól tartanunk, de mivel Románia közelében konfliktusos helyzet állt elő, az országnak fel kell készülnie a konfliktus különböző ‘mellékhatásaira’, például egy lehetséges migrációra.

Vasile DîncuDîncu aradi és temesvári helyőrségeknél tett tájékoztató jellegű látogatást pénteken, ebből az alkalomból nyilatkozott a kérdésről.

A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy ‘a rémhírek állításaival ellentétben’ nem kell attól tartani, hogy Románia belép egy háborúba. ‘Két nappal ezelőtt Stoltenberg NATO-főtitkár azt mondta, a NATO nem fog katonailag reagálni az Orosz Föderáció ukrajnai beavatkozása esetén, mivel a NATO-szerződés értelmében csak akkor avatkozhat be, ha egy tagországot ér fenyegetés. Jelen pillanatban Ukrajna nem NATO-tagállam, de persze a nemzetközi közösség más formában reagálni fog’ – szögezte le Vasile Dîncu.

A miniszter ugyanakkor hozzátette, Románia közelében konfliktusos helyzet állt elő, ezért az országnak fel kell készülnie a ‘mellékhatásokra’, ami lehet például migráció, gazdasági blokád vagy akadozás az európai energiaellátásban.

Forrás

Felmérik a kolozsvári Bánffy-palotát 8

Felmérik a kolozsvári Bánffy-palotát, hogy háromnegyed részét visszaszolgáltassák egy vállalkozó örököseinek

A Kolozs megyei önkormányzat felméri és feltérképezi a Kolozsvár főterén álló Bánffy-palotát, hogy az épület mintegy háromnegyed részét visszaszolgáltathassa Nicolae Rosca vállalkozó örököseinek.

Amint az Actualdecluj.ro helyi hírportál közölte: az önkormányzat csütörtöki ülésén hozott határozatot az épület felméréséről és felosztásáról, hogy az egyes részek új tulajdonosait be lehessen vezetni a telekkönyvbe. A portál idézte Alin Tiset, a megyei önkormányzat elnökét, aki a tanácsülésen elmondta: az örökösök korábban elutasították az önkormányzat kártérítési javaslatát, és ragaszkodtak az ingatlanrész tényleges tulajdonba vételéhez. Amint az önkormányzati határozat jogi alátámasztásában szerepel – melyet az Actualdecluj.ro portál közölt – az önkormányzatot egy 2019-ben hozott jogerős bírósági ítélet kötelezte az osztozkodásra, és az ehhez szükséges lépések megtételére.

Simona Gaci a Kolozs megyei önkormányzat jegyzője az MTI-nek megerősítette: a bíróság 1999-ben állapította meg jogerős ítéletben Nicolae Rosca örököseinek a tulajdonjogát. Hozzátette azonban: az ingatlanrész visszaszolgáltatását megnehezítette az a tény, hogy az épületet időközben átalakították, ma már nincsen meg az a belső tagolása, amely alapján érvényesíteni lehetne a restitúciós határozatot. Ezért van szükség a tulajdonrészek azonosítására.

Vákár István, a Kolozs megyei önkormányzat alelnöke az MTI-nek elmondta: az önkormányzat tiszteletben tartja a tulajdonjogot, elfogadja a restitúciót, de szeretne megegyezni az örökösökkel a tulajdonrészük megvásárlásáról. Ahhoz azonban, hogy ez megtörténhessen, szükséges a jelenlegi kusza jogi helyzet tisztázása. Ezt a célt is szolgálja a csütörtökön hozott önkormányzati határozat.

Az 1990-es években lezajlott restitúciós per során a bíróság elfogadta a Rosca-család által bemutatott bizonyítékokat arról, hogy Nicolae Rosca vállalkozó az 1948-as kommunista államosítás előtt az értékes műemlék mintegy háromnegyed részére szerzett tulajdonjogot.

A palota korábbi tulajdonosa, későbbi résztulajdonosa, Bánffy Dénes báró, Nicolae Rosca Szeben megyei vállalkozóval 1927-ben építtetett mozit a palota belső udvarára. A mozit a dúsgazdag vállalkozó működtette, aki – a Pressone.ro portál korábbi riportja szerint – sokszor pénzzel segítette ki az elszegényedett bárót. Az adósságokat a báró a palota egy-egy lakosztályának az átadásával törlesztette. A Rosca-örökösök a restitúciós per során több olyan, 1947-ből és 1948-ból származó adásvételi szerződést, közjegyzői végzést mutattak be, amelyekben Bánffy Dénes átadta Nicolae Roscának a palota egy-egy lakosztályát. A peranyag része volt a báró 1958-as végrendelete, amelyben ingó és ingatlan vagyonát Nicolae Roscára hagyta.

Amint Weisz Attila művészettörténész az egyik tanulmányában összefoglalta: a kolozsvári Bánffy-palotát Bánffy György, Erdély gubernátora építtette 1773 és 1786 között Johann Eberhard Blaumann böblingeni származású építész és kőfaragó tervei alapján. A gubernátor a palotában fogadta 1817-ben az Erdélybe látogató I. Ferenc császárt, és feleségét Karolina Augusztát. Ferenc József császár és király 1852-ben és 1887-ben is vendégeskedett a palotában.

A palota mai képe az 1960-1970-es évek helyreállításai során alakult ki. Ekkor bontották le a palota udvarára épített mozit. Az értékes műemlék az 1970-es évek elejétől a Kolozsvári Művészeti Múzeumnak ad otthont.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon