Potápi: az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti 27

Potápi: az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti

Magyar állami támogatással épül óvoda a székelyudvarhelyi Cserehát negyedben. Az alapkőletételnél Potápi Árpád János is jelen volt, az államtitkár szerint az egységes Kárpát-medence nemcsak az egységes magyar nemzetet, történelmet, nyelvet, kultúrát, hanem egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti. A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által koordinált projekt keretében a létező Ficánka óvoda mellé épül egy újabb épület, mely három csoport számára biztosít hosszú programos óvodai ellátást és étkezést. Az udvaron játszóteret és sportpályát terveznek kialakítani. A beruházás várhatóan száznyolcvanmillió forintba kerül. Potápi Árpád János elmondta, hogy a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében hétszáztizenhárom magyar óvoda újult meg, és százhetvenkilenc új óvoda épült. Erdélybe több mint harminchárommilliárd forint jutott, amelyből százhárom új óvodát építettek és háromszázhetvenhatot újítottak meg. Azt is hozzátette: a program a negyedik üteméhez ért, és tovább folytatódik. A jövő évi választásokra utalva kijelentette:

Önök számíthatnak ránk, és mi is számítunk önökre.

Kallós Zoltán, a román oktatásügyi minisztérium nemzeti kisebbségi oktatásért felelős államtitkára köszönetet mondott a magyar kormánynak a támogatásért. Azt kívánta, hogy a gyermekek boldog éveket tölthessenek el a most felépülő óvodában, és majd az ő gyermekeik is ide járhassanak. Gálfi Árpád polgármester reményét fejezte ki, hogy Magyarországnak továbbra is nemzeti kormánya lesz, és folytatódnak a határon túli fejlesztések. Szász Zoltán, az RMPSZ udvarhelyszéki szervezetének az elnöke felidézte: a székelyudvarhelyi Cserehát azáltal lett ismert az egész Kárpát-medencében, hogy az 1990-es években a román kormány apácakolostort, román árvaházat, és román gimnáziumot létesített a városrészben az etnikai arányok megváltoztatásának a céljával. Megjegyezte: a román gimnázium évfolyamonként egy osztállyal indult, ma három párhuzamos osztállyal működik, többnyire magyar gyermekekkel.

Mi a jövőt nem ebben látjuk

– jelentette ki a pedagógus, aki az anyanyelvi intézményépítés és oktatás fontosságát hangsúlyozta. A szombati ceremónia keretében időkapszulát is elhelyeztek az alapkőben, amelybe többek között óvodás gyermekek kézlenyomatait helyezték.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Mónus Márton

Facebook hozzászólás

ElőzőKövetkező

Szerződést bontott klubcsapata a magyar válogatott focistával 2

Szerződést bontott klubcsapata a magyar válogatott focistával

Az Egyesült Arab Emírségek bajnokságában szereplő al-Ittihad Kalba bejelentette, hogy távozik a csapattól a magyar válogatott focista, Varga Roland.

Az al-Ittihad Kalba közös megegyezéssel szerződést bontott a 24-szeres válogatott játékosával, Varga Rolanddal.

A 31 éves játékos nyáron igazol azt MTK-tól az arab csapatba, 12 meccsen lépett pályára, ezeken egy gólpasszt adott.

Forrás

Breaking! Koronavírussal kórházba került Kunhalmi Ágnes 2

Breaking! Koronavírussal kórházba került Kunhalmi Ágnes

A képviselő nem érzi túl jól magát, hajnalban arra ébredt, hogy mindjárt kiszakad a tüdeje.

Kunhalmi Ágnes csütörtök este Facebook-oldalán közölte, a ma reggel elvégzett gyorsteszt nála is pozitív lett, azaz ő is megfertőződött a koronavírussal.

A képviselő arról számolt be, hogy már tegnap este szúrt a háta, hajnalban pedig arra ébredt, hogy a hátán keresztül mindjárt kiszakad a tüdeje.

Olyan rosszul lettem, hogy a Honvédban kötöttem ki. Meglehetősen aggódtam, most mi lesz, és csak az járt a fejemben, hogy a két Astra Zeneca és az egy Pfizer csak megvéd. Az orvos szerint még lesz pár nehéz nap, de remélem, azért egyre jobb lesz! – írta Kunhalmi.

Forrás

Potápi: az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti
Get our web app. It won't take up space on your phone.
Install
See this post in...
Potápi: az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti
Chrome
Add Potápi: az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti to Home Screen
Bezár

For an optimized experience on mobile, add Potápi: az egységes Kárpát-medence egyre inkább az egységes oktatási teret is jelenti shortcut to your mobile device's home screen

1) Press the share button on your browser's menu bar
2) Press 'Add to Home Screen'.
politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon