Oroszország olimpiát rendezne 71

Oroszország olimpiát rendezne

…nem mostanában, majd 2036-ban.

Oroszország megerősítette, hogy pályázni kíván a 2036-os nyári olimpia rendezési jogára, és jelenleg keresi a megfelelő házigazda várost.

„Jelentkeznünk kell 2036-ra, s az országnak egy esélyes kandidálót kell kiválasztania”

– mondta kedden Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes.

A pályázó várost az Orosz Olimpiai Bizottság és a sportminisztérium jelöli majd ki, korábban Szentpétervár és Kazany neve merült fel.

Oroszország 1980-ban nyári (Moszkva), 2014-ben pedig téli (Szocsi) ötkarikás játékoknak adott otthont.

Az ország jelenleg nem rendezhet nagy sporteseményeket, sportolói pedig nem indulhatnak orosz zászló alatt a versenyeken, így a februári, pekingi téli olimpián sem, mert államilag irányított dopping miatt eltiltását tölti.

A következő nyári olimpiát Párizs rendezi 2024-ben, négy évvel később Los Angeles, 2032-ben pedig Brisbane lesz a házigazda.

Forrás

ElőzőKövetkező

Schäfer után több magyar játékos is a Bundesligába igazolhat 10

Szoboszlai ügynöke szerint Schäfer után több magyar játékos is a Bundesligába igazolhat

Esterházy Mátyás, Szoboszlai Dominik ügynöke azt mondta, hogy Schäfer András után további magyar játékosok kerülhetnek a német labdarúgó-bajnokságba.

Pénteken jelentették be, hogy a 22 éves szombathelyi származású futballista a Bundesligában jelenleg ötödik helyen álló Union Berlinben folytatja pályafutását. A középpályást a tavalyi év legjobbjának választották Magyarországon. Hetekig egyeztettünk, és nagyon örülök, hogy olyan megállapodás jött létre, amelyben minden fél a játékos érdekeit tartotta szem előtt.  – nyilatkozott szombaton az átigazolás létrejöttében segédkező Esterházy Mátyás az M1 aktuális csatornának. – Ez persze elsősorban Andris érdeme, aki olyan teljesítményt nyújtott, hogy most azt mondom, nagyon nagy eséllyel meghatározó játékos lehet majd a Bundesligában.

A menedzser hangsúlyozta: a már külföldön játszó futballisták sikerei, teljesítménye miatt sokkal nagyobb bizalommal fordulnak a magyar játékosok felé az európai topbajnokságok. Ezen belül úgy látom, hogy a német Bundesliga nagyon jó terep lehet a fiatal, de már tapasztalt játékosainknak, akik szeretnék meglépni a következő lépcsőfokot a karrierjükben. Ezért remélem, és nagyon bízom abban, hogy a jövőben több ilyen transzferre is sor kerülhet  – fogalmazott Esterházy Mátyás. Hozzátette: több olyan játékos is van a fejében, akiben “benne van ez a potenciál”, ilyen Bolla Bendegúz, Gruber Zsombor vagy Senkó Zsombor. A játékosügynök nyilatkozott Szoboszlai állapotáról is, mint mondta, a lába rendben van, majd kiderül, hogy ez vasárnap hány játékpercet jelent az RB Leipzigben, amely a VfL Wolfsburgot fogadja a bajnokságban.

Schäfer érkezésével újra hat magyar labdarúgó van a Bundesligában:  a Leipzigben Gulácsi Péter, Willi Orbán és Szoboszlai, a Freiburgban Sallai Roland, a Mainzban pedig Szalai Ádám.

Forrás

Távozott Fehér Csaba az MLSZ szakmai igazgatói posztjáról 8

Távozott Fehér Csaba az MLSZ szakmai igazgatói posztjáról

Tiszta lapot öntene a pohárba Fehér Csaba az MLSZ nemrég távozott szakmai igazgatója – írja a Nemzeti Sport. Az egykori sportoló elmondása szerint azért köszönték meg a munkáját, mert nem követte a sportigazgató utasításait. Fehér itt megjegyezte, hogy

ha előre tudja, hogy neki Barczi Róbert utasításait kell követnie, be se teszi a lábát a szövetségbe.

A volt igazgató a közös megegyezés forgatókönyvét sem volt hajlandó elfogadni és ezért még a végkielégítéséről is lemondott.

Fehérnek és Barczinak több kérdésben is szakmai jellegű volt a nézeteltérése, előbbi külön kiemelte azt az esetet, amikor elmondása szerint Barczi a befolyásosabbnak tartott szülőkkel akarta leegyeztetni a válogatási elveiket. „Az én felfogásom szerint egy átlagos utánpótlásedzőnek sem szabad szakmai kérdéseket szülőkkel megvitatnia, egy MLSZ-alkalmazottat pedig kimondottan hiteltelenné tesz, ha egyik nap a klubok iránti elvárásairól tart előadást, másnap pedig apukáknak magyarázkodik” – nyilatkozta Fehér.

A Nemzeti Sport megkereste az MLSZ-t is, Barczi Róbert sportigazgató közleményben reagált volt kollégája észrevételeire. Ebben Barczi komolytalannak minősítette a Fehér által előadott indokokat és elmondta, hogy miután felhívták Fehér figyelmét arra, hogy mi az ami nem működik, majd ezekben később sem történt előrelépés, váltaniuk kellett. „Attól, hogy valaki kiváló labdarúgó volt, még nem biztos, hogy automatikusan vezetőként is helyt tud állni” – írta Barczi.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon