Orbán a soproni évfordulón: Az elmúlt évtizedben egyesítettük a nemzetet 22

Orbán a soproni évfordulón: Az elmúlt évtizedben egyesítettük a nemzetet

A miniszterelnök a Hűség napján egyebek mellett arról beszélt, hogy ami valaha az antant volt, az ma a nyílt társadalom, multikulturalizmus és genderideológia, „akkor fizikai, ma szellemi megszállás”.

A szabadság és a hazafiság a magyar politika két nagy hagyománya, „az ezeréves Magyarország két nagy tartóoszlopa, ezt a két tartóoszlopot pedig a hűség gerendája köti össze” – mondta a miniszterelnök kedden Sopronban az MTI beszámolója szerint. A Hűség napja ünnepi megemlékezésen Orbán Viktor arra kérte Sopront, hogy maradjon a következő száz évben is a hűség városa, amely összeköti a hazát és a szabadságot, „és ezzel olyan szilárd építménnyé teszi Magyarországot, amelyben mi, magyarok otthon érezhetjük magunkat”.Száz éve a trianoni békeszerződés idején olyan politikai vihar tombolt Magyarországon, amelyet emberemlékezet óta nem láttak a magyarok. Akkor minden magyar az itt lakók döntésének köszönhetően látta meg először a tiszta eget, 1921-ben a tetszhalál állapotában lévő Magyarországon itt dobbant meg először újra a szív, amely azóta is dobog, ma már gyorsabban és erősebben, mint az elmúlt 100 évben bármikor – magyarázta Orbán, hozzátéve: ezért jöttek ide ünnepelni „a büszke, ezer éve szakadatlanul dobogó szívet”.

Arról is beszélt, hogy a helyzet ma is nehéz, szükség van a soproniak megerősítő példájára. Szomszédságunkban újra háborús veszély fenyeget, milliók vándorolnak egyik kontinensről a másikra, járványok szedik áldozataikat, energiaválság gyötör több országot, gazdaságok mennek tönkre egyik napról a másikra, ráadásul a Góliátok ismét visszaélnek hatalmukkal, „újra meg akarják mondani nekünk, hogy kik legyünk, kivel és hogyan éljünk együtt”.

Egykor Clemenceau-tervnek hívták, ma Soros-tervnek, amit egykor Párizs környéki békének hívtak, azt ma Európai Egyesült Államoknak. Ami valaha az antant volt, az ma a nyílt társadalom, multikulturalizmus és genderideológia, „akkor fizikai, ma szellemi megszállás”

– mondta.

Azt is mondta Orbán, hogy Magyarország ismét népszavazásra készül: „újra nemet akarunk mondani a magyar jövőt fenyegető külföldi tervekre”, meg akarjuk védeni a gyermekeinket az LMBTQ és társai propagandájával szemben ugyanúgy, ahogy megvédtük a magyar családokat a migránsokkal szemben.

Szerinte az Alkotmánybíróság kimondta, hogy jogunk van nemet mondani „a brüsszeli emberkísérletekre”, jogunk van megvédeni Magyarországot, biztosítani a magyar jövőt. Úgy vélte, „ha erősek leszünk és összefogunk, akkor most nemcsak Sopron és környéke, hanem az egész magyarság együtt szavaz majd, sőt, ha szerencsénk lesz, talán Európa szíve is megdobban”, és végül Európa is visszatérhet a keresztény civilizációhoz.

Azt mondta, száz éve is voltak, akik Magyarország ellen és Ausztria mellett kampányoltak, és ma is vannak, akik szerint Trianon igazságos volt, azt vallják, hogy jobban járnánk, „ha valami másmilyenné válnánk, csak magyarok ne maradjunk”. Mi azonban eddig sem engedtünk és nem is fogunk – mondta, hozzátéve, hogy

az elmúlt évtizedben egyesítették a nemzetet, munkát adtak mindenkinek, aki dolgozni akar, megerősítették a családokat, csökkentették a rezsit, gondoskodtak a legalacsonyabb keresetűekről és megvédték az országot az illegális bevándorlóktól.

A távlatok is vonzónak nevezte, felsorolva a választás előtti osztogatás elemeit attól kezdve, hogy a fiataloknak nem kell majd jövedelemadót fizetniük, addig, hogy a nyugdíjasok újra megkapják a 13. havi nyugdíjat.

ElőzőKövetkező

Kiderült, mikor térhet vissza a pályára Szoboszlai Dominik 2

Kiderült, mikor térhet vissza a pályára Szoboszlai Dominik

A hétvégén várhatóan visszatérhet kisebb sérülése után Szoboszlai Dominik, a RB Leipzig labdarúgója.

A magyar válogatott 21 éves középpályása a klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint szerdán már egyéni edzésmunkát végzett azok után, hogy a lipcseiek múlt szombati bajnokija előtt a bemelegítésnél megsérült.

Szoboszlai combizomhúzódása miatt kihagyta csapata szerdai kupameccsét is, amelyen a Leipzig nélküle, viszont Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a soraiban jutott negyeddöntőbe a másodosztályú Hansa Rostock ellen.

A Lipcse vasárnap a Wolsburggal találkozik a Bundesligában.

Forrás

Filmstúdió épülhet az űrben, 2024-re készülhet el 3

Filmstúdió épülhet az űrben, 2024-re készülhet el

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég. A SEE-1 nevű modul filmeknek, televíziós műsoroknak, zenei és sporteseményeknek, földközeli pályán, mikrogravitációs körülmények között tartalmat gyártó producereknek és kreatívoknak szolgálna helyszínül. A berendezések tartalomfejlesztést, -gyártást, műsorszórást és élő közvetítéseket is lehetővé tesznek.

A modul építését az Axiom Space végzi, mely januárban megkapta az amerikai űrhatóság, a NASA hozzájárulását, hogy megépítse a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kereskedelmi egységét. A SEE-1 az Axiom állomásán fog dokkolni.

A tervek szerint az Axiom állomás 2028-ban fog különválni az ISS-től.

Az oroszok leforgatták az űrben a mozifilmjüket, indulnak hazaEzzel eldőlt, hogy ki nyerte az űrfilmversenyt.

“A SEE-1 hihetetlen lehetőség az emberiség számára arra, hogy más birodalmak felé induljon és egy új, izgalmas fejezetet kezdjen az űrben” – fogalmaztak közleményükben Jelena és Dmitrij Lesznyevszkij brit vállalkozó-producerek, a SEE társalapítói.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon