Nem indít fegyelmi eljárást a verekedő fóti orvos ellen a munkáltatója 11

Nem indít fegyelmi eljárást a verekedő fóti orvos ellen a munkáltatója

A fóti ügyeletünkön történt dulakodással kapcsolatban a rendelkezésünkre álló információk, továbbá munkavállalónk meghallgatása után nem látjuk okát fegyelmi eljárás indításának. Az ügyben rendőrségi eljárás van folyamatban, mely eljárásban munkavállalónk sértettkénti meghallgatására került sor

– ezt írta a Telex megkeresésére a férfi munkáltatója, az Emergency Service Kft. vezetősége. A cég alig több mint egy hónapja vette át a fóti orvosokat, munkavállalókat, a szükséges papírok igazolása még tart, vagyis egyelőre nem tudják, van-e működési engedélye.

Mint ismert, a civilben testépítéssel is foglalkozó Lestárra egy házaspár támadt rá, amikor nem akarta beállítani a gyógyszerekkel a nő vérnyomását. A bunyó a rendelőben kezdődött, a parkolóban ért véget, az orvos végül többször odaverte a férfi fejét az autójához, aki koponyasérüléseket szenvedett.  Az ügyben rendőrségi eljárás is indult, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak gyanúja miatt, házaspárt gyanúsítottként hallgatták ki, ami ellen panasszal éltek.

Később az orvos egy volt kolléganője azt állította, hogy őt szintén bántalmazta a férfi, pszichopatának nevezte az orvost. Ezzel kapcsolatban a cég azt írta, hogy:

jelen pillanatban belső panaszkezelési eljárás nincs folyamatban munkavállalónkkal szemben. Panaszkezelési adatbázisunk szerint az elmúlt két évben orvos szakmai hibát a munkavállaló nem követett el. A Magyar Orvosi Kamara munkavállalónkkal kapcsolatos etikai vizsgálattal bennünket nem keresett meg – azaz vele szemben elbírált orvos etikai vétségről mindeddig nem szereztünk tudomást.

Forrás

ElőzőKövetkező

Szerződést bontott klubcsapata a magyar válogatott focistával 3

Szerződést bontott klubcsapata a magyar válogatott focistával

Az Egyesült Arab Emírségek bajnokságában szereplő al-Ittihad Kalba bejelentette, hogy távozik a csapattól a magyar válogatott focista, Varga Roland.

Az al-Ittihad Kalba közös megegyezéssel szerződést bontott a 24-szeres válogatott játékosával, Varga Rolanddal.

A 31 éves játékos nyáron igazol azt MTK-tól az arab csapatba, 12 meccsen lépett pályára, ezeken egy gólpasszt adott.

Forrás

Breaking! Koronavírussal kórházba került Kunhalmi Ágnes 3

Breaking! Koronavírussal kórházba került Kunhalmi Ágnes

A képviselő nem érzi túl jól magát, hajnalban arra ébredt, hogy mindjárt kiszakad a tüdeje.

Kunhalmi Ágnes csütörtök este Facebook-oldalán közölte, a ma reggel elvégzett gyorsteszt nála is pozitív lett, azaz ő is megfertőződött a koronavírussal.

A képviselő arról számolt be, hogy már tegnap este szúrt a háta, hajnalban pedig arra ébredt, hogy a hátán keresztül mindjárt kiszakad a tüdeje.

Olyan rosszul lettem, hogy a Honvédban kötöttem ki. Meglehetősen aggódtam, most mi lesz, és csak az járt a fejemben, hogy a két Astra Zeneca és az egy Pfizer csak megvéd. Az orvos szerint még lesz pár nehéz nap, de remélem, azért egyre jobb lesz! – írta Kunhalmi.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon