Nem elég nem CIA-ügynöknek lenni, annak sem kellene látszani 13

Nem elég nem CIA-ügynöknek lenni, annak sem kellene látszani

Szabó Tímeát ugyan rettegni hívták be az ATV-be, helyette azonban megint csak felerősítette a vele kapcsolatban újra és újra felbukkanó ügynökvádakat.

Eleve vesztes meccsnek tűnik, ha egy interjú, amelyben ballibsi politikusunk a rákosista megfigyelése felett rettegne egy sort, azzal kezdődik, hogy ballibsi politikusunk a vele kapcsolatban újra és újra felmerülő CIA-s szálakat igyekszik csattogólepkés kisollóval elvagdosni. Márpedig Szabó Tímeával (közismertebb fedőnevén: Kabul rózsája) éppen ezt történt.

Ráadásul Szabó önmagától hozta be a beszélgetésbe, hogy a jobboldal őt mindenféle CIA-ügynöknek szokta elmondani. (Halkan megjegyeznénk, hogy nemcsak a jobboldal, hanem egykori LMP-s pártelnöke, Schiffer András is, aki egy műsorban a következőket mondta Szabóról: „egy ilyen furcsa életrajz az legalábbis magyarázatra szorul”.) Majd Egon úr a legőszintébb műrácsodálkozással, némi Kunhalmi-manírral az arcán rákérdezett, honnan jön ez a CIA-ügynöközés?
„Hát, onnan, hogy ezek a fiúk nem tudják elképzelni, hogy valaki külföldön is dolgozott, dolgozott kutatóként a Harvard Egyetemen” – érkezett a rózsaillatú felelet Szabótól.
Csakhogy a gond éppenséggel nem ezzel van (habár az is kérdéseket vet fel, hogy a politikus egy korábbi önéletrajzában még úgy fogalmazott: „egy ideig kutatóként tanult a Harvard Egyetem jogi karán”, majd az Előválasztás honlapjára feltöltött életútjából a Harvardon folytatott tanulmányok már kimaradtak, most pedig már arról beszél, hogy mégsem „kutatóként tanult”, hanem kutatóként „dolgozott” a Harvardon). Sokkal inkább problematikus az, amiről Szabó hallgat. Mégpedig hogy az amerikai bombázások befejeztével mégis miként került Kabulba, hogy a segítsen az új afgán kormány felállításában? Frissdiplomásként, a szegedi egyetemről kikerülve, egy kommunikáció szakos papírral a farzsebében. Erre azonban nem kapjuk meg a választ, Szabó ugyanis egyetlen szóval sem említi meg a kabuli kiküldetését a műsorban.

Mond viszont mást. Jobbat. Talán még ennél is árulkodóbbat. Amikor ugyanis túllendül a beszélgetés a CIA-s szálon, Szabó újabb érdekes kiszólással jelentkezik:
Rónai Egon: De tudja, hogy ki figyeli?
Szabó Tímea: Részben tudjuk, hogy kik, igen.
R.E.: A tudjuk az mit jelent?
Sz.T.: Hát, akkor tudom… Meg még páran tudjuk.

Szabó ezen a ponton tehát újra kiesik a védtelen, gyenge, a rendszer áldozatául váló nő szerepéből, és elkottyintja, hogy tudja, ki figyeli meg. Márpedig ilyen információ birtokába egyszerű, földi halandó nem szokott csak úgy kerülni. Ez ugyanis speciális, szakmai tudást igényel, vagy speciális, szakmai segítség igénybevételét. És ez utóbbira utal a Szabó által használt többes szám is, miszerint „tudjuk”, kik a megfigyelők. Na, most nem szeretnénk tanácsokat adni a politikusnak, de amennyiben szeretné annak a látszatát is elkerülni, hogy aktív és cselekvő részese külföldi titkosszolgálatoknak, akkor talán nem kellene titkosszolgálati játszmákban ennyire bennfentesnek mutatkoznia. Meg a többes számot is kerülhetné, mert az mégiscsak arra utal, hogy egy tudással rendelkező csoport, közösség tagja, nem pedig egy kiszolgáltatott és magányos nő.

És a külföldi titkosszolgálatok az alapvető természetükből fakadóan már csak olyanok, hogy az országhatárainkon túli központtal rendelkeznek. Ezért külföldi, ugye. És erre mit mond Szabó az állítólagos megfigyelési ügyéről? „Én már hónapok óta gyűjtöm az erről szóló anyagot, és ez néhány embernél már kint is van.” Mégis hol lehet ez a rejtélyes kint? És vajon mit tudnak ezek a kinti emberek, hogy ilyen információkkal kell ellátni őket? Egyáltalán miért jut Szabónak előbb eszébe önálló anyaggyűjtési akcióba kezdenie, mint hogy értesítse a rendőrséget?

Ja, mert a politikus azt is elárulja, hogy a rendőrséghez még éppen pont nem sikerült fordulnia. Ellenben „volt, amikor lementünk, és így bekopogtunk [a megfigyelői autó ablakán], hogy esetleg segíthetünk-e, esetleg hozzak-e kávét, vagy nem éhes?” Miközben tehát nekünk, a sztori fogyasztására szánt nézőként a legsötétebb Rákosi-diktatúra ízét kellene a szánkban éreznünk, Szabó Tímea úgy viselkedik, mint a kistérségi James Bond-hasonmásverseny különdíjasa, aki rettegés helyett gúnyt űz a hatalom veseleverő pribékjeiből. Amivel hiteltelenné teszi az egész történetet. Mert aki fél, akire komoly veszély leselkedik, az nem így viselkedik.

Végezetül a Kósáné Kovács Magdának tulajdonított mondást (nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani) némileg átfogalmazva azt tudnánk Szabónak ajánlani, hogy nem elég nem CIA-ügynöknek lenni, annak sem kellene látszani.

Forrás

ElőzőKövetkező

Orbán Viktor: Isten veled, Bajnok! 13

Orbán Viktor: Isten veled, Bajnok!

Orbán Viktor a közösségi oldalán vett búcsút a hétfőn ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilvesztertől, a 2000-es sydney-i olimpia bajnokától.

A miniszterelnök egy képet mellékelt bejegyzéséhez az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászról.

Csollány Szilveszter 1998-ban Szentpéterváron Európa-bajnok, 2000-ben Sydneyben olimpiai aranyérmes, 2002-ben Debrecenben pedig világbajnok lett gyűrűn.

Forrás, fotó: Facebook

Forrás

Csollányi Szilveszterre emlékeztek Felvidéken is 8

Elhunyt Csollány Szilveszter, a „gyűrűk ura”

Ötvenegy esztendős korában, hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.

A gyűrű egykori kiválósága koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba december elején. Halálának hírét a Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette be.

Csollány 1970. április 13-án született Sopronban. A tornával átlagon felüli fizikai képességeinek és tanulékonyságának köszönhetően már ötévesen megismerkedett, Győrben. Amikor követte volna a bátyját, és inkább futballozni akart, az édesanyja és az edzője meggyőzték a folytatásról, és az is sokat számított, hogy már egészen fiatalon voltak sikerélményei a versenyeken.

A fővárosba 1986-ban költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett, három esztendővel később bekerült a felnőtt válogatott keretébe, 1990-ben pedig – a korosztályos versenyek érmei után – első alkalommal állhatott dobogóra a nemzetközi felnőtt mezőnyben, miután harmadik lett az Európa-bajnokságon.

Szókimondó magatartása következtében, a szakvezetőkkel folytatott vitái után 1993-ban eltiltották, és fegyelmi büntetése miatt nem engedték indulni a vb-n, vagyis kizárták a válogatottból. Pedig ekkor már világbajnoki ezüst- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes volt, a barcelonai olimpián pedig a hatodik helyen végzett gyűrűn.

Ekkor az Egyesült Államokba költözött, és előbb St. Louisban, majd Sacramentóban fiatalokat oktatott. Nehéz körülmények között dolgozott, közben pedig egyedül, edző nélkül készült az atlantai ötkarikás játékokra. Megváltozott, és fegyelmezett emberként ezüstérmet nyert.

Egy év múlva hazaköltözött, Sydneyben pedig rendkívül tudatosan, magabiztosan versenyzett, és látványos gyakorlata emlékezetes körülmények között olimpiai aranyérmet jelentett számára.

A világversenyeken csak gyűrűn nyert érmeket, ezért manapság már sokan szerspecialistaként emlékeznek rá, pedig akkoriban erre még nem volt lehetőség. Sikertörténete a 2002-es debreceni világbajnokság megnyerésével vált teljessé, így a következő évben egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után visszavonult, mert megelégelte a folytonos fogyókúrát, a kemény edzéseket, és már a motivációja is hiányzott, hiszen mindent elért, amit akart.

Versenyzőként a torna száz százalékban kitöltötte az életét, ezért az edzések mellett nem tudott komolyan tanulni, de a civil életben elsősorban nem emiatt szembesült nehézségekkel. Miután 2005-től elkezdte kapni az olimpiai életjáradékot, felvettek egy svájci frank alapú, biztosítással egybekötött hitelt a családi házukra, aminek a törlesztőrészlete az egekbe szökött a 2008-as gazdasági világválság után. Mindez ha nem is tette tönkre, mert nélkülözniük nem kellett, de rendkívül nehézzé vált a megélhetésük.

Előfordult, hogy több különböző állása volt egyszerre. Minden munkát elvállalt, tevékenykedett egy önkormányzat sportosztályán, játszótereket gyártó cégnél, volt újságíró és középiskolában testnevelő, másfél évig pedig egy kocsmában csaposként dolgozott, de így is nehezen éltek meg.

Először 2008-ban foglalkozott gyerekekkel Sopronban, de a kezdeti sikerek és népszerűség után ellehetetlenítették a saját tornaiskoláját. Két évig, 2011 és 2013 között Izlandon egy klubcsapatnál dolgozott, amit szintén nagyon szeretett, ám két év után a felesége honvágya miatt hazatértek. Csollány ezután másfél éven át Sopron és Svájc között ingázott, ahol szintén tornaedzőként dolgozott, ahogyan később Ausztriában is.

Időközben a magyar szövetség segítségével a soproni klubhoz került, ám végül ott sem volt maradása, pedig tevékenységét a szövetségi kapitány is méltatta.

Később főállású édesapaként intézte a négytagú család dolgait, emellett az ELTE szombathelyi központjában heti kétszer külsős torna-szakoktatóként tanította a leendő tornatanárokat arra, hogyan oktassák majd a testnevelést, illetve Sopronban egy táncegyesületben tanított talajakrobatikát.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon