Mindenét eladta és körbe tekerte a világot a baji férfi 23

Mindenét eladta és körbe tekerte a világot a baji férfi

Olykor pár szem rizst evett vacsorára, máskor kukáznia kellett ételért. Illés Adorján mindenét eladta, hogy körbebiciklizze a Földet, ami 4 év és 10 nap alatt sikerült.

A Tata melletti, Baj községből származó fiatal jól menő mérnöki állását hagyta ott 2015 nyarán, hogy világ körüli útra induljon biciklivel – írja a Blikk. Minden mozdíthatót eladott az albérletéből: asztalt, vasalót, mosógépet, könyveket. Sátorra, hálózsákra és nagyjából három váltás ruhára volt szüksége. Csak “nulla fokig” pakolt, mert ahol hidegebb volt, ott használtruha-boltban szerzett magának pulóvert, és ha nem volt rá szüksége, elajándékozta. Így is 30 kilót cipelt magával, ami a kerékpárral együtt volt ötven.

Adorjánnak az eladásokkal és a hét év munkaviszony után járó végkielégítéssel 4 milliója gyűlt össze, ebből vett strapabíró túrabiciklit – generátoros kerékkel, így a mobilja sem merült le –, a maradékot osztotta be, és hogy biztosra menjen, napi 1500 forintos költséggel számolt. Úgy, hogy legfeljebb 2 és fél évig tart az út, amihez két hét alatt ezer kilométer kellett volna. Csakhogy egy világ körüli út nem így működik.

„Elég sok időnek kellett eltelnie, hogy ráérezzek arra, a földkerülés nem arról szól, hogy meg kell tenni az utat. Magát az utat kell élvezni”

– mondja Adorján.

„Ahol életveszélybe kerültem, ott is fantasztikusan éreztem magam. Egyszer Spanyolországban arra ébredtem, egy kis erdőben, hogy a sátram előtt megjelenik egy vaddisznócsalád. Alig mertem levegőt venni. De aztán elaludtam. Valójában inkább az emberektől tartottam, végül mindenki kedves volt. Vacsorázni, reggelizni hívott, aki megismerte a történetemet. Érdekes, a szüleim is óvva intettek Irántól, Pakisztántól, hogy tele van terroristákkal, de szó sincs erről. Vagy Amerikában azt mondták, Mexikóba ne menjek, mert kinyírnak, Mexikóban meg már azt, hogy Kolumbiába ne… A közlekedés nagyobb veszély volt. Hetente biztos megtörtént, hogy majdnem elcsapott egy busz vagy kamion”

– nevet ma már Adorján a veszélyes helyzeteken.

Ételből, italból sosem szenvedett hiányt. Volt, hogy tíz liter vizet pakolt fel, és amire elfogyott, “akkor is megjelent valaki a semmiből és volt nála két üveg víz”. Már-már vallásos élményt idéző, csodaszámba menő pillanatokat élt át. Adorján még a nyomorban is mosolyt talált, amikor pár szem rizst osztottak meg vele vacsorára, mégis szívből tették. Máskor kukáznia kellett, hogy ételhez jusson.

 Négy év alatt 45 500 kilométert tekert, végül 2019. június 21-én érkezett haza.

Képes volt teljesen felszámolni korábbi monoton életét, ma már életvezetési tanácsokat ad, előadásokat tart és a sok-sok nagyszerű találkozásból, a fotóiból kiadta első könyvét A Nagy Mosolykönyv címmel.

Forrás

ElőzőKövetkező

Nagy László: a hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is 8

Nagy László: a hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is

„Messzemenő következtetést ebből a világversenyből nem lehet levonni, természetesen a hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is” – így összegezte a DIGI Sport híradójának Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, egyben a férfi válogatott edzői stábjának tagja a házigazda magyar együttes csoportkörös kiesésével zárult Európa-bajnokságot; majd arról beszélt, hogy meglátása szerint nem volt előjele a mostani teljesítménynek.

„A tavalyi világbajnoki ötödik helyezett, illetve a két évvel ezelőtt egészen elfogadhatónak mondott Európa-bajnoki teljesítményünk nem ezt mondatta velünk, hogy hazai rendezőként így kiesünk a csoportból. Sajnos megtörtént, hamarosan meglesz a szakmai vélemény, amit az elnökség elé tárunk”

– nyilatkozta Nagy László a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek.

Több hazai szakértő már a kiesés másnapján megfogalmazta a véleményét, a korábbi világválogatott Éles József például úgy nyilatkozott a DIGI Sportnak, hogy szerinte akit nyomaszt 20 ezer magyar szurkoló, az adja le a címeres mezt. „Hogy egyet tudok-e vele érteni vagy nem, az az én magánvéleményem. Egyértelmű, hogy látszott pár játékoson, hogy meglepte ez a közeg. Ezúton is szeretnénk a szurkolók támogatását megköszönni, sajnáljuk, hogy csalódást okoztunk, és nem tudtunk nekik még legalább négy mérkőzésen ilyen jó hangulatot teremteni” – mondta Nagy László.

A korábbi szövetségi kapitány, Mocsai Lajos az InfoRádiónak arról beszélt, hogy „ez a spanyol típusú kézilabda nincs a vérünkben, ezért át kell strukturálni a játékunkat”.

„Érdekes kijelentés” – reagált a nyilatkozatra Nagy László. „Mérlegeltünk, hogy a magyar válogatott tagjai milyen edzők kezei alatt dolgoztak az elmúlt évben, és ahhoz szerettük volna felállítani nemcsak a taktikát, hanem a fizikális felkészülést – ez ugye nem spanyol, hanem skandináv, a skandináv kézilabda ott van az élmezőnyben. Igyekeztünk ötvözni ezeket a szakmai irányelveket. Hogy mi a magyar kézilabda irányelve, arra a választ még én is keresem.”

A következő nagy világversenyt, a világbajnokságot egy év múlva rendezi közösen Svédország és Lengyelország.

Forrás

Már a százat is meghaladta a koronavírus-fertőzöttek száma a kézi-Eb-n 10

Már a százat is meghaladta a koronavírus-fertőzöttek száma a kézi-Eb-n

Már több mint száz játékosnak lett pozitív a koronavírustesztje a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokságon, írja a Telex az nzz.ch cikkére hivatkozva.

A legnehezebb helyzetben a német válogatott van, amelynél 12 pozitív esetet jelentettek, egy nappal a középdöntő előtt a visszalépést is fontolgatták. Végül halasztási kérelemmel fordultak az EHF-hez, amely ehhez nem járult hozzá, így lejátszották a spanyolok elleni mérkőzést, amelyet el is veszített a csapat 29-23-ra. A német válogatottnál eddig 27 játékost neveztek be az eddigi meccsekre, közülük 25-en pályára is léptek.

A németek az Eb előtt még azt nyilatkozták, örülnek annak, hogy egyelőre Szlovákiában játsszák a mérkőzéseiket, mert ott szerintük szigorúbbak az intézkedések, mint Magyarországon. Nálunk telt házas mérkőzéseket lehet rendezni, míg északi szomszédunknál 25 százalékban lehet megtölteni a lelátókat.

Csütörtöki hír, hogy a magyarok utolsó csoportellenfelénél, Izlandnál is van öt koronavírusos. Lengyelország hat, Hollandia és az orosz csapat négy-négy, Svédország és Izland három-három, míg Franciaország egy esetet jelentett. A középdöntőbe jutott együttesek közül csak a címvédő spanyoloknál, a világbajnok dánoknál, az Eb-harmadik norvégoknál és a montenegróiaknál nem akadt pozitív teszt.

Az Eb-ről a csoportkört követően kieső magyar válogatottnál is volt pozitív teszteredmény.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon