Megnőtt a keresztény istentiszteleti helyek elleni támadások száma 4

Megnőtt a keresztény istentiszteleti helyek elleni támadások száma

Kevesebb, mint egy hét leforgása alatt három franciaországi katolikus templomot is megrongáltak és kifosztottak, mindegyik támadás a Párizzsal szomszédos Seine-Saint-Denis megyében történt. A fővárossal szomszédos megyében az utóbbi időben rendkívüli módon megnőtt a keresztény istentiszteleti helyek elleni támadások száma. A népszerű jobboldali politikus, Marine Le Pen közleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban – írja a V4NA Hírügynökség.

Az első eset rögtön az év első hétvégéjén történt a Genouilly településen lévő Saint-Symphorien nevű templomban, ahol a betörők feltörték az oltárszekrény ajtaját és ellopták belőle a szentelt ostyák tárolására használt két cibóriumot – írja a V4NA. A rablást a pap vette észre a vasárnapi mise előtt. A betörők feltehetően feszítővas segítségével jutottak be a templomba, ahol a lopáson kívül rongáltak is: összetörték ugyanis az adománygyűjtő dobozt, amelybe a gyertyát gyújtó hívek a pénzt tették. A rablást felfedező pap, Henri Steegmans elmondása alapján a perselyben nem volt nagy összeg, mindössze száz euró, ugyanakkor az atya szerint ennél sokkal súlyosabb bűn a két cibórium eltulajdonítása, ez ugyanis szentségtörésnek számít az egyház szemében. Michel Legendre, a város polgármestere feljelentést tett a történtek miatt – írja a Leberry.fr nevű lap.

Ám nem ez volt az egyetlen katolikus templom elleni támadás a francia főváros környéki területen. A Valeurs Actuelles nevű hetilap számolt be róla, hogy január 4-én a Seine-Saint-Denis megyében lévő Saint-Denis nevű településen egy tréningruhás alak vasrúddal felszerelkezve ment a bazilikába, ahol aztán törni-zúzni kezdett, a vitrinben kiállított megvásárolható vallási tárgyaknak, feszületeknek és szobroknak esett neki, állítólag azért, mert előzőleg nem kapott rá engedélyt, hogy bemenjen az oltár mögötti területre. A vitrinek megrongálása után a férfi a kápolnákban lévő három, Szent Dénest, Szent Genovévát és Szent Antalt ábrázoló gipszszobornak esett neki. A rongálás utáni képeket az egyik plébános tette közzé a Twitteren. Az elkövetőt, egy, a harmincas éveiben járó guyanai férfit hamar elfogta a rendőrség.

Ezzel azonban még mindig nincs vége a sorozatnak, ugyanis január 11-én a helyi plébános arra lett figyelmes, hogy a szintén Seine-Saint-Denis megyében lévő Bondy településen lévő Saint-Pierre nevű templomot megrongálták. Ugyanezt tapasztalta a közeli Romainville település papja is a Saint-Germain-l’Auxerrois templomba lépve, ahol összetörték az oltárszekrényt, valamint eltulajdonítottak több szent vázát és a hangtechnikai berendezéseket is.

Felfigyelt a történtekre az egyik legnépszerűbb ellenzéki politikus, Marine Le Pen is, aki közleményt adott ki a templomok megrongálásával és kifosztásával kapcsolatban. A politikus asszony a bazilikában történtekkel kapcsolatban kihangsúlyozta, hogy mélyen felháborodott a barbár cselekedeten, amelyet a francia történelem egyik legszentebb emlékművében, egy katolikus istentiszteleti helyen követtek el. Marine Le Pen a közleményben arra is kitért, hogy köztársasági elnökké választása esetén be fog vezetni egy vészhelyzeti tervet, biztosítva a műemlékek és imahelyek védelméhez szükséges személyi, anyagi és technológiai eszközöket, mivel szerinte biztosítani kell az ország történelmi gyöngyszemei és a francia katolikusok teljes körű biztonságát.

Forrás: Magyar Nemzet/V4NA; Fotó: Facebook

Forrás

ElőzőKövetkező

Az ukrán minisztérium szerint Oroszország felelős a kormányoldalakat ért kibertámadásért 1

Az illetékes ukrán minisztérium szerint Oroszország felelős a kormányoldalakat ért kibertámadásért

Minden bizonyíték arra mutat, hogy a kijevi kormány több internetes oldala ellen a héten elkövetett kibertámadásért Oroszország a felelős, amelynek célja az ukrán állampolgárok megfélemlítése és az ország belső destabilizálása – jelentette ki vasárnap kiadott közleményében a digitális fejlesztésért felelős ukrán minisztérium.

A tárca rámutatott: a Moszkva által folytatott hibridháborúnak részei az információs és a kibertérben végrehajtott támadások. A közlemény szerint orosz kiberbűnözők a leggyakrabban Ukrajna és az Egyesült Államok ellen hajtanak végre támadásokat.

„Oroszország célja nem csupán a társadalom megfélemlítése, hanem az ukrajnai helyzet destabilizálása a kormányzati szféra munkájának blokkolásával és az ukránok kormányba vetett bizalmának aláásásával. Ezt úgy érhetik el, hogy álhíreket dobnak be az információs térbe a kritikus információs infrastruktúra sebezhetőségéről és az ukránok személyes adatainak elszívásáról. Ezért arra kérjük az ukránokat, hogy ne essenek pánikba! Valamennyi személyes adat megbízható védelem alatt áll az állami nyilvántartásokban” – szögezte le a minisztérium.

Hozzáfűzte, hogy az Állami Speciális Kommunikációs Szolgálat az Ukrán Biztonsági Szolgálattal (SZBU) és a kiberrendőrséggel együtt folytatja a nyomozást a kibertámadás ügyében.

Ismeretlenek péntekre virradóra hackelték meg az ukrán kormány és több minisztérium weboldalát.

Támadás érte a kormány több tárcája, köztük a külügyminisztérium, az oktatási, az energetikai, a sport- és az agrárminisztérium informatikai rendszerét, valamint az állami katasztrófavédelem honlapját, és a Covid-igazolásokat is tartalmazó Gyija elnevezésű internetes portált.

Forrás

Magyarországon is érzékelték a tongai vulkánkitörés okozta légköri nyomásváltozást 1

Magyarországon is érzékelték a tongai vulkánkitörés okozta légköri nyomásváltozást

Szombaton helyi idő szerint a késő délutáni órákban (magyarországi idő szerint kora reggel) a Csendes-óceán nyugati részén fekvő – Magyarországtól mintegy tizenhétezer kilométerre lévő – Tonga-szigetek térségében vulkánkitörés történt, amely miatt szökőárriadót is elrendeltek. A vulkán hamufelhője húsz kilométeres magasságba tört, hatalmas robaját több mint ezer kilométeres távolságban is hallották. Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint Magyarországon is érzékelhető volt a tenger alatti vulkánkitörés okozta légköri nyomásváltozás.

A hirtelen kialakuló légköri nyomáshullám körbeérte a bolygót, így a Föld minden egyes pontjában érzékelték. A meteorológiai szolgálat azt írta: a magyarországi mérőállomások is regisztrálták a hirtelen bekövetkező nyomásváltozást. A nyomási zavar az összes állomáson átment, jellemzően 0,5 és egy hektopascal közötti változásokat okozva, egy-két helyen azonban több mint egy hektopascalos változást produkált. A meteorológiai szolgálat érdekességként azt is kiemelte, hogy mivel a lökéshullám két irányból érte el Magyarországot, így kétszer figyelhető meg a mérésekben a zörej. Az illetékes hatóságok szombaton közölték, hogy szökőárriadót rendeltek el a Csendes-óceán déli térségében, miután kitört egy tenger alatti vulkán Tonga közelében. A Hunga-Tonga-Hunga-Ha’apai vulkán kitörése szökőárhoz (cunami) vezetett Tongán. A Csendes-óceáni Szökőárjelző Központ (PTWC) vasárnap fújta le a szökőárriadót.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Japán Meteorológiai Ügynökség

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...