Meghaladta a tízezret az új fertőzöttek száma Ukrajnában 16

Meghaladta a tízezret az új fertőzöttek száma Ukrajnában

Egy nap alatt 10 046 koronavírussal fertőzöttet jegyeztek fel Ukrajnában – közölte Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma. A betegség következtében 191-en vesztették életüket.

A legtöbb fertőzöttet (997) a fővárosban jegyezték fel.

A pandémia megjelenése óta Ukrajnában 3 727 034-en kapták el a vírust, ebből 3 537 826-an gyógyultak fel és 97928-an hunytak el.

Forrás

ElőzőKövetkező

A koronavírus haszonélvezői 11

A koronavírus haszonélvezői

A világ legtehetősebb emberei sokkal gazdagabbak lettek a járvány alatt, miközben egyre többen élnek ínségben, aminek következtében naponta huszonegyezer ember hal meg – áll az Oxfam legújabb jelentésében.

A jótékonysági szervezet által idézett Forbes-adatok szerint a világ tíz leggazdagabb embere: Elon Musk (Tesla, SpaceX), Jeff Bezos (Amazon, Blue Origin), Bernard Arnault és családja (LVMH, azaz Louis Vuitton és Moët Hennessy), Bill Gates (Microsoft), Larry Ellison (Oracle), Larry Page (Google), Sergey Brin (Google), Mark Zuckerberg (Facebook), Steve Ballmer (Microsoft) és Warren Buffett (befektető).

Miközben vagyonuk együttesen 700 milliárdról másfél ezer milliárd dollárra nőtt 2020 márciusa és 2021 novembere között, jelentős eltérések vannak közöttük: Musk vagyona több mint 1000 százalékos, míg Gatesé szerényebb, 30 százalékos növekedést mutatott.

Az Oxfam a növekedést a világjárvány kezdetétől mérte, amikor a globális részvényárfolyamok zuhantak. Ez azonban kissé torzítja az eredményeket.

A világ leggazdagabbjainak vagyona ugyanis jellemzően részvényekbe fektetett. Ezeknek az értéke 2020 márciusában meredeken zuhant, vagyis a későbbi növekedés alacsonyabb bázisról indult.

A jelentés egyik szerzője, Max Lawson azonban a BBC-nek elmondta: „Ha a milliárdosok vagyonának alakulását 2020. február közepe óta mérnénk, becsléseink szerint a tíz leggazdagabb ember vagyonának gyarapodása inkább 70 százalékos lenne. Ez még így is rekord. Ilyen növekedést ennyire rövid idő alatt még soha nem láttunk.”

Számításai során az Oxfam figyelembe vette, hogy a világjárvány alatt az árak emelkedtek. Az inflációt az amerikai fogyasztói árindex segítségével korrigálta, amely azt követi nyomon, hogy a megélhetési költségek milyen gyorsan emelkednek az idő múlásával.

Az Oxfam jelentése, amely a Világbank adatait is alapul veszi, azt állítja, hogy az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés hiánya, az éhezés, a nemi alapú erőszak és a klímaváltozás négy másodpercenként közrejátszik egy-egy halálesetben.

A jelentés a többi között azt is leszögezi: a világjárvány arra kényszeríti a fejlődő országokat, hogy csökkentsék a szociális kiadásokat, miközben az államadósságaik növekednek.

Kiemelkedően jó évet zárnak a tehetősek Magyarországon is: a leggazdagabbak vagyona masszívan nő, azonban a vagyonosok száma nem – derült ki nemrég a Blochamps Capital közleményéből.

Legfrissebb adataik szerint 2021 harmadik negyedévében – éves összevetésben – 17 százalékkal 7077 milliárd forintra nőtt a hazai privátbanki szolgáltatók által kezelt vagyon összege – összegzi a kutatást az index.

Forrás

Olaszországban kártérítés jár az oltások utáni mellékhatások elszenvedőinek 7

Ilyen is van

Olaszországban az oltatlanokat rendkívül szigorú és drasztikus megkülönböztetésben részesítik. Az oltatlanok lényegében sehova nem mehetnek, ami nem elengedhetetlen a mindennapi létfenntartásukhoz.

Ennek ellenére az olasz állam felelősséget vállal az oltások okozta mellékhatásokért, ami közvetett módon kérdőjelezi meg a vakcinák biztonságosságát – Magyarországon erről hallani sem akarnak.

A napokban hozták nyilvánosságra ,hogy 50 éves kor fölött kötelező lesz az oltás Olaszországban, illetve

védettségi igazolvány kell a postai ügyintézéshez, így például a nyugdíj felvételéhez is.

Egy 50 millió eurós alapot hoznak létre, melyből a koronavírus-oltásoktól súlyos mellékhatásokat szenvedőknek fizetnének kártérítést.

A Salvini vezette Liga sem tudta/akarta megakadályozni az oltatlanok diszkriminalizálását, de a jobboldali kormánypárt valamivel szkeptikusabb az oltásokat illetően, mint Draghi. Sokan a kártérítésről szóló intézkedést egy olyan Salvininek tett gesztusként értékelik, amely alkalmas arra, hogy megelőzzön egy kormányválságot.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon