Megfiatalodott és nőiesedett a hazai magyar képzőművészeket tömörítő egyesület 42

Megfiatalodott és nőiesedett a hazai magyar képzőművészeket tömörítő egyesület
Új elnöke van a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesületének (MAMSZE). Kopócs Tibort Kovács Csonga Anikó képzőművész váltotta, akinek a következő négy évben a feladatköre is bővült: az egyesület galériát is működtet majd a komáromi volt Katonatemplomban. Ebben társa és segítője Balla Rita, művészeti menedzser lesz – kettejüket kérdeztük a rövid, közép és hosszú távú terveikről.

2014 őszén az akkorra már működésképtelenné vált Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társasága jogutódjaként alakult meg új névvel a Magyar Alkotó Művészek Szlovákiai Egyesülete (MAMSZE), azzal a céllal, hogy megreformálja a nagy taglétszámú szervezetet Kopócs Tibor festőművész elnökségével. Az akkor 29 taggal újjáalakult egyesületnek ma már közel félszáz regisztrált tagja van.

Az azóta eltelt időben a szervezet alapszabálya értelmében a négy évre választott elnököt M.Kiss Márta festőművész váltotta, aki rövid, egyéves elnökség után lemondott. Ezt követően újból Kopócs Tibor lett az egyesület elnöke, ám a 84 éves festőművész idén, az év vége előtt röviddel, átadta a stafétát a fiataloknak.

Az új elnök, Kovács Csonga Anikó szerint a harminc éve létező szervezet meghatározó szerepet tölt be a felvidéki képzőművészeti életben. „Rendkívül fontosnak tartom a létezését, és fontos az is, hogy tovább működjön. Az egyesület sokat tesz hozzá a felvidéki kultúrához, ezt erősíteni, őrizni kell. Ehhez az kell, hogy valaki elvállalja és működtesse. Kopócs Tibor határozottan le akarta tenni ezt a feladatot, pihenni szeretne, egyszerűen nem volt más választásom, mint elvállalni” – jegyezte meg. Kiderült az is, érez magában küldetéstudatot ehhez, hiszen az anyagi elismeréssel nem járó elnökséget kisgyermekes családanyaként, saját alkotói tevékenysége, munkája mellett végzi, a szabadidejében. Az is világossá vált, a szervezet elnökségéért nem tolakodnak a szervezetben. Legfontosabb feladatának az új vezetés is azt tartja, hogy szakmai tekintélyt és rangot jelentsen az egyesület tagjának lenni.

Új kihívás is vár azonban az új elnökre. A Komárom városától bérbe kapott volt Katonatemplom galériaként való működtetése is nagy kihívás elé állítja az egyesület elnökét. „A régi vezetőség dédelgetett álma, hogy a Komáromban található volt Katonatemplom legyen a szervezet kőháza. A várostól bérbe kapott impozáns épületben közösen, a jelenleg is működő, a Pro Arte Limes által működtetett Limes Galériával megosztva állítunk ki a következő évben. Az egyesületünk által megvalósuló kiállítások szervezetését Balla Rita vállalta fel” – teszi hozzá azzal, hogy nélküle el sem vállalta volna az elnökséget.

„El sem mertem volna vállalni az elnökséget, ha nem tudom azt, hogy Rita erős pillérként nem áll mellettem. Egy elszánt és a művészetért tenni akaró személyről van szó. Mellette még Szabó Bodó Renáta művészettörténész, szintén biztosított a segítségéről, de ugyanígy M. Kiss Márta és Füzik Szilvia is. Hát így, csajosan, fiatalosan bővült a vezetőség” – tette még hozzá. Arra a kérdésünkre, hogy mikortól veszik át teljesen a galéria működését, mindketten úgy fogalmaztak, ez a hosszú távú terveik között szerepel. Annál is inkább, mert a Limes Galériát működtető civil szervezet elnöke Farkas Veronika, ennek a galériának szentelte az életét, fogalmaztak. „Ezért szeretnénk úgy alakítani a galéria életét, hogy helyet kapjon benne addig, amíg ő ezt igényli és szeretné” – húzta alá Kovács Csonga Anikó.

A középtávú célok megfogalmazása kapcsán elsődleges szempontként az egyesület megmutatkozási lehetőségei kerültek fókuszba a beszélgetés során. „Főként a kiállításokra szeretnénk összpontosítani. Elsődleges szempont, hogy azoknak a tagoknak, akiknek erre van igényük, biztosítsuk a megjelenés lehetőségét. Legyenek szalonkiállításaink és olyan művek is bemutatásra kerüljenek, amelyek kifejezetten egy tematikus kiállításra készültek. Belföldi, sőt külföldi galériákban is szeretnénk lehetőséget kapni, szeretnénk szervezni workshopokat, találkozókat, alkotótáborokat – ezek a kapcsolatteremtéshez rendkívül fontos események” – vélekedett Kovács Csonga Anikó.

Véleménye szerint a középtávú célok közé tartozik a taglétszám bővítése is. „Szeretnénk friss diplomásokat megszólítani, hogy csatlakozzanak az egyesületünkhöz, de éppúgy szeretnénk megszólítani azokat a régi tagokat, akik az elmúlt évtizedekben voltak már tagok, még a MAMSZE előtt. Párbeszédet szeretnénk kezdeményezni velük is, mert fontos, hogy aki profi szinten a Felvidéken tevékenykedik, az csatlakozzon az egyesületünkhöz” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy mégis miért lenne érdemes a szervezethez tartozni, az új elnök úgy fogalmaz, nívós tárlatokat, kiállításokat kell rendezni, „magában az egyesületet kell vonzóvá tenni”. Balla Rita művészeti menedzserrel úgy gondolják, érdemes lenne külsősöket is meghívni a MAMSZE kiállítóikéntꓼ ezzel már elkezdődhet egyfajta kapcsolatfelvétel, megalapozható, hogy mások is érdeklődjenek a MAMSZE iránt. „Ám elsősorban arra kell koncentrálnunk, hogy minden a helyén legyen, rendezzük a sorainkat” – vélekedett az elnök.

„Nagyon sok kérdés van még bennünk is. Ezek majd folyamatában fognak letisztulni. Jelenleg az adminisztratív jellegű dolgokat kell rendbe tenni, ami szintén egy hosszabb folyamat” – ezt már Balla Rita tette hozzá. Véleménye szerint közös jövőképük van a galériát és a MAMSZE-t illetően is, amelyeknek jelenleg még vannak korlátai, de azon dolgoznak, hogy ezeket áttörjék. „Az elképzeléseink közös nevezője, hogy egymást inspiráljuk. Szempont volt az is, hogy mindketten egyszerre tudunk kezdeni, ezen felül mindketten keressük a MAMSZE-n belül még azokat a személyeket, akik szívesen segítenek néhanapján a szervezésben, legyen szó szövegek fordításáról, pályázatírásról, de akár a kiállítás installálásáról” – magyarázta Balla Rita.

Arra a kérdésünkre, hogy a tagság elképzelései találkoznak-e az új vezetőség elképzeléseivel, Kovács Csonga Anikó válaszában kifejtette, hogy a MAMSZE tagjai minden szempontból sokszínűek. „Az elvárások, elképzelések, igények változóak, épp emiatt ezt nagyon nehéz összefésülni. Számolni kell azzal, hogy az a koncepció, amin keresztül mi dolgozni fogunk, amire mi építkezni fogunk, az nem mindenkinek fog megfelelni. Ezzel tisztában vagyunk” – mondta, türelemre intve. „Remélem értékelni fogják mind a tagok, mind pedig a külsősök, hogy olyan irányba fejlődik majd az egyesület, ami fenntartható és hozzá tud tenni a felvidéki képzőművészethez. Idő kell mindenhez, hogy rátaláljunk az utunkra és harmonizáljuk a saját életünkkel” – foglalta össze.

Az utóbbi időkben megvalósult kiállításaikat ért pozitív és negatív kritikákról nyilatkozva úgy fogalmazott, azért fontos megrendezni minden kiállítást, még ha nem is olyan a visszhangja, mint amiben reménykedtek, mert csak ebből lehet okulni, építkezni. „Mi harmincvalahány éves fiatalok vagyunk – egy művésznek ez még a gyermekkor. A kudarcokból is tanulunk, abból is lehet építkezni. Így nyílik alkalom arra, hogy módosítsunk. Egyrészt megfeleljen a saját elvárásainknak és természetesen megfeleljen annak is, aki felé sugározzuk. Ha nem csináljuk, akkor egyszerűen nem érkezik visszacsatolás: sem pozitív, sem negatív, így nincs miből építkezni” – érvelt.

Balla Rita szerint jelenleg négyéves távlatban kell elképzelniük a jövőt.

Az első év a rendrakásról fog szólni, minden értelemben. Ha ez megvan, akkor indulunk a nulláról. Utána lehet arról gondolkodni, mi az, amit a MAMSZE kínálni tud akár a külsősöknek, vagy  a galéria egy művésznek” – nyilatkozta. A művészeti menedzser szerint tudatosan a kijelölt utat kell követniük. „Egy linearitásban kell elképzelni az egyesület és a galéria jövőbeni működését, akár egy kezdő vállalkozás esetében. A cél az, hogy öt év múlva olyan szinten tartson, amilyet a lelki szemeink előtt megálmodtunk magunknak róla

– fogalmazott.

Szalai Erika/Felvidék.ma

Forrás

ElőzőKövetkező

Szimpózium a Hagyományok Házában – Konstrukció – Rekonstrukció – Adaptáció 13

Szimpózium a Hagyományok Házában – Konstrukció – Rekonstrukció – Adaptáció

A Vitaszínház elnevezésű fórummal ért véget pénteken a kétnapos Konstrukció – Rekonstrukció – Adaptáció – Alkalmazott néprajzi konferencia a Hagyományok Házában.

A Hagyományok Háza megalakulásának húszéves jubileuma alkalmából az Intézmény egy vissza és előre tekintő konferenciát szervezett, ahol kiemelten a konstrukció – rekonstrukció – adaptáció hármas témaköre került fókuszba. A rendezvény alaphangulatát a hetvenéves jubileumát ünneplő Magyar Állami Népi Együttes művészei adták meg, akik nagydobronyi tánccal kedveskedtek a közönségnek. A kétnapos találkozót plenáris előadások, kerekasztal-beszélgetések, szekcióülések, az elmaradhatatlan kocsmakvíz, s koncert tették változatossá. A jeles esemény célját és tapasztalatait dr. Sándor Ildikó, a Hagyományok Háza – Népművészeti Módszertani Műhely vezetője, a konferencia ötletgazdája és főszervezője foglalja össze.

„Az elmúlt egy évtizedben két, a széles szakmát megszólító konferenciára emlékszem vissza. Az egyiket a táncházmozgalom elindulásának negyvenedik évfordulóján, Meg kell a búzának érni címmel szervezték, s a tudományos tanácskozás anyaga könyvben is megjelent. 2010-ben Hagyomány – Örökség – Közkultúra címen a népművészet helyét, jövőjét járták körül a szakemberek.

A mostani konferencia szervesen illik e sorba, s kihangsúlyoznám egyrészt a hiányérzetet, ami a szervezését elősegítette. A másik előmozdítója egy módszertani vízió volt. Az akadémikusi, kutatói szféra, a felsőoktatás szakemberei hozzá vannak szokva, hogy nagyobb plénum előtt osszák meg gondolataikat, és az előadókat fogalmi tisztaság jellemzi. A kézműves, vagy táncos szakember viszont nem feltétlenül tudja ugyanebben a formában gondolatait közkinccsé tenni. Ennek feloldására olyan munkaformákat kerestünk, ahol ők – partneri viszonyban – egyenrangúan szólalhatnak meg. Ezt segítette elő a párbeszédet előtérbe helyező World Café, a Vitaszínház, valamint a szekcióülések sora.

Azt a célt, hogy a különböző területek együtt legyenek, és együtt gondolkodjanak, elértük. Azt is érzékelem, hogy az érdemi párbeszédben nagyon fontos témákban kerestük a megoldást.

Feltettük a kérdést, mi is a viszonyunk a néprajzi forrásanyaghoz, valamint a folklorizmus milyen problémákkal szembesül az adaptáció során? Valóban, dilemmák vetődnek fel, amik újra és újra próbára tesznek mindannyiunkat, s egyúttal további gondolkodásra is késztetnek.

Szempontunk volt, hogy a kézműves terület, a táncosok, a népzenészek képviselői ne elkülönülten beszélgessenek, hanem találjunk közös témákat is. A cél és az érdek közös, hogy a jelen élhető műveltségévé tegyük mindazt, amit a népművészetből meríthetünk.”

A konferencia a nagyközönség számára is követhető. 

Forrás

Pál Ferenc atya a Pátria rádió katolikus műsorában 17

Pál Ferenc atya a Pátria rádió katolikus műsorában

A pudingpróba rövid utalás arra a bölcsességre, miszerint a puding próbája az evés. Ez a 14. századból eredő közmondás azt jelenti, hogy valaminek az értékét, minőségét vagy hatékonyságát csak akkor tudod megítélni, miután kipróbáltad. Így vagyunk Isten igéjével, a Biblia tanításával, a Jézussal való kapcsolatunkkal is – ehhez fűzi gondolatait Pál Ferenc atya, mentálhigiénés budapesti szakember.

Idén az online térben szervezik meg a Pislákoló Mécses elnevezésű előadó találkozót – Ajpek Gabriella főszervezőt telefonon kérdeztük.

Dr. Tomka Ferenc „Találkozás a kereszténységgel” című könyve rádió feldolgozásának mai témája: A Szentlélek ajándékai.

Szerkesztő-műsorvezető: Ürge Tamás. Az adást vasárnap, január 23-án sugározzák reggel hét óra öt perckor, a miseközvetítés pedig szintén holnap 11:05-kor lesz. Az egyházi műsort január 24-én, hétfőn, délután 16:05-kor ismétlik.

(sajtóközlemény)

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon