Márfi Gyula érsek: újra utat kell találnunk a hit és a szeretet között, hogy legyőzzük a halál feletti félelmet 30

Márfi Gyula érsek: újra utat kell találnunk a hit és a szeretet között, hogy legyőzzük a halál feletti félelmet
Különös korban élünk, amelyben az események láncolata, katasztrófák sora, járvány, háborús fenyegetettség és az egészen drasztikus értékpusztulás, pusztítás már-már apokaliptikus, bibliai képeket idéz. De valóban ezek lehetnek az utolsó idők, vagy van, ami reményt adjon a felemelkedésre – erről beszélgettünk karácsony előtt Márfi Gyula nyugalmazott veszprémi érsekkel. Márfi atya nyugállományba vonulása előtt rendszeresen nyilatkozott a PestiSrácok.hu-nak, osztotta meg olvasóinkkal gondolatait. Az utóbbi két évben kutatott, könyvet írt és talán mondhatni, hogy egyre nagyobb egységben látja azt, ami napjainkban történik. Üzenete elgondolkodtató: rádöbbent, hogy ott, a hamu alatt izzik a parázs, ott vannak azok a jelek, amelyekben bízhatunk. Dekadens ez a világ, amely oda vezethető vissza, hogy elszakadt egymástól a hit és a szeretet. Közben nagy erők munkálkodnak azon, hogy Európából száműzzék a kereszténységet és a keresztény hagyományokat is. Ha meg akarunk menekülni – szellemben és testben egyaránt – fel kell vérteznünk magunkat és le kell győznünk a halál feletti félelmet – így foglalható össze Márfi Gyula érsek karácsonyi üzenete.

Talán még nem ezek az utolsó idők, de az biztos, hogy egy dekadens, hanyatló korban élünk. Régen az ember még még tisztelte a szenteket, épültek a katedrálisok, és volt jövőképe az emberiségnek. Olyannyira, hogy akár kétszáz évig is építettek egy katedrálist, nem volt baj, ha valaki az életében nem tudta azt befejezni, mert tudta, hogy majd a dédunokák befejezik és ott fognak imádkozni értük. De a mai ember máról holnapra él

– mondta a PestiSrácok.hu-nak Márfi Gyula. Európa nyugati fele pedig – mint mondta – teljesen hitehagyottá vált. Már a katolikus egyházban is megjelentek azok a lelkipásztorok, akik nagyon szabadosan fogják fel az Úr tanításait és megáldják a homoszexuálisok házasságát; már nemcsak az élettársak, hanem az életszakasz-partnerek kapcsolatát is.

Hiába végzik ezt a segítő szolgálatot szeretetből, ha a szeretet elszakad a hittől. És ez a mai világunk legfőbb problémája

– vélekedett a nyugalmazott veszprémi érsek.

A légüres teret betölti valami más: kitépik a gyökereinket, hogy irányítható, engedelmes fogyasztó droiddá váljunk

Az egyházi vezető úgy látja, hogy a hagyományoktól, a gyökerektől való elszakadás egész Európában egy légüres teret hozott létre, szellemben és demográfiai tekintetben egyaránt. A természet pedig irtózik a légüres tértől és megtölti valami mással. Ez a más, ami fenekestől felfordította az életünket, ami felülírta értékeinket és új világot teremtett, mindaz, amit napjainkban magunk körül látunk, ami ömlik ránk a médiából, az internetről: genderideológiák, új szexuális forradalmak, LMBTQ-propaganda, vagy a migráció.

Márfi Gyula szerint három erővel állunk szemben, három ok sorolható fel, amely ezt a dekadens, hanyatló Európát eredményezi. Az egyik a migráció: a muszlimok Európa iszlamizálását tűzték ki célul. Minél több migráns telepedik le Európában a maga hitével és hagyományaival, annál jobban háttérbe szorul a mi keresztény hagyományunk és kultúránk.

Annak a globális erőnek, amit Soros György nevével fémjelzünk, Európa kolhozosítása a célja: feketéket, fehéreket, barnákat összekeverni és létrehozni egy identitás nélküli tömeget, amit könnyen lehet manipulálni

– véli az érsek. Mint mondta,

a manipulálható ember a legengedelmesebb munkaerő és a legjobb fogyasztó.

A harmadik cél szerinte a szabadkőműves világé, amelynek régi álma a kereszténység felszámolása.

Mivel a három erő célja találkozik, ezért egymás szövetségesei

– magyarázta Márfi Gyula. Ebből a szemszögből mindjárt érthető, miért támogatják minden erejükkel a globalista, sorosista szervezetek a migrációt és mindazon új hullámok terjedését, amelyek kultúránkkal és hagyományainkkal szemben állnak.

Ultramodernek szövetkeztek ultrakonzervatívokkal, mint a farizeusok Poncius Pilátussal

A keresztények eltüntetése Európából bizonyos erők célja, ezért a célért pedig az ultramodernek összeszövetkeznek az ultrakonzervatívokkal, muszlimokkal, mint annak idején az írástudók és a farizeusok halálos ellenségükkel, Poncius Pilátussal, csak hogy Jézustól megszabaduljanak

– fogalmazott Márfi Gyula. Hozzátette: azért vagyunk rendkívül nehéz helyzetben, mert most még a keresztény emberek is legyengült állapotban vannak. Ezért – mint mondta – az igazi okai a bajnak mi vagyunk. Nekünk kell változtatnunk, megerősödnünk a hitünkben. Az érsek szerint azonban van remény, mert a hamu alatt ott izzik még a parázs. Nyugaton is. Emlékeztetett, hogy amikor a Notre-Dame-ban felcsaptak a lángok, fiatal csoportok jelentek meg a Notre-Dame közelében, akik sírtak és imádkoztak. Számtalan ember fogott össze, és lám, a katedrális újjáépül. Magyarországon a nyáron tartották meg az Eucharisztikus Világkongresszust; olyan sok ember jött el, amire talán senki sem számított.

Magyarországon az alkotmány védi a keresztény értékeket Magyarország

Márfi érsek szerint egyébként is kivételes helyzetben van. Elég arra gondolnunk, hogy kezdődik a 2012-ben hatályba lépett új alkotmányunk – „Isten, áldd meg a magyart” –, majd úgy folytatódik: „büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette”. De az Alaptörvényünk része az is, hogy ragaszkodunk a hazánkhoz, a kultúránkhoz, az ország gyökeréhez, vagy alapkövéhez, a családhoz, és az élethez.

Ez mind azt jelenti, hogy értékeink megőrzésében elkötelezettek vagyunk mi, magyarok. Az utóbbi évszázadok erkölcsi romlása után szükségünk van a megújulásra

– jegyezte meg az érsek. Beszélt arról is, hogy van egy hatalmas bűnünk, az abortuszt lehetővé tevő törvény, amely meglátása szerint tökéletesen szembemegy az alkotmánnyal, amely kimondja: az emberi élet a fogantatással kezdődik, és innentől kezdve a törvény védelme alatt áll. Ez nem valósul meg hazánkban sem, de úgy látja, szigorítani még a keresztény jobboldal sem mer az abortusztörvényen, mert ha megtenné, elveszíthetné a választást, mert a nép többségében abortuszpárti, ezt szokta meg.

Európa tönkretétele már akkor megkezdődött, amikor bevezették a szabad abortuszt, elkezdték terjeszteni a fogamzásgátlókat és – ahogy II. Szent János Pál Pápa fogalmazott – elterjedt a halál kultúrája. Márfi Gyula megjegyezte, hogy a halál kultúráját erősíti az abortusz mellett az alternatív szexuális kapcsolatok, genderideológiák terjedése is, amelyek mind szembemennek az isteni törvénnyel és az élettel. De hiába terjed az LMBTQ-propaganda és a másság, az mégiscsak biztató jel, hogy egyre nő a házasságkötések száma: csak a veszprémi egyházmegyében öt év alatt megkétszereződött a templomi esküvők száma, amire még csak azt sem lehet mondani, hogy a családtámogatások miatt, de erőt és reményt ad az is, hogy szent zarándokhelyek születnek újjá, és megújulnak útszéli keresztek, kápolnák is, amelyekhez egyre több ember jár imádkozni.

A járványok mindig arra figyelmeztetnek, hogy valamin változtatnunk kell

Ugyan valóban itt vannak a szemünk előtt a biztató példák, egy olyan sötét felhő is beárnyékolja az életünket, mint a naponta emberek százainak, világszerte ezreinek életét követelő járvány. Márfi érsek a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, egyre inkább az a meggyőződése, hogy a járvány Isten büntetése, van benne valami apokaliptikus. Az embernek a Jelenések könyve jut eszébe és mindez arra kellene indítson bennünket, hogy észhez térjünk és megtérjünk.

Egy nagyon drasztikus figyelmeztetés, ahogy mindig is volt a történelem során, hogy valamin változtatnunk kell, méghozzá sürgősen. Most azonban nem vagyunk annyira védtelenek a korábbi járványok idején. Itt az oltás, amivel felvértezhetjük magunkat. Magam is mind a három oltást felvettem, sőt négyet, mert az influenza ellenit is. Eddig szerencsére nem is fertőződtem meg

– mondta Márfi Gyula. Az érsek szerint, ha az Istentől kapott tudás által van oltás, amivel védekezhetünk a kór ellen, és azt nem vesszük fel, az gyakorlatilag öngyilkosság, ami pedig bűn. Különös ez az idei karácsony is: Jézus születését és a szeretetét ünnepeljük, miközben tömegek gyászolnak. Márfi érsek szólt arról is, mennyire meggyengíti az embert a félelem, és hogy a halál annak, aki hisz, nem a vége, sokkal inkább a kezdete valaminek, épp ezért a halál annak fáj, aki itt maradt, aki gyászol.

Jómagam is többször megéreztem a halál szelét. Huszonkét és fél évvel volt egy infarktusom, innen vittek be a püspöki palotából éjjel a kórházba, Egészen hajnalig úgymond rezgett a léc. Most nemrégiben is nagyon rosszul éreztem magam, szorított a mellkasom. A balatonfüredi szívkórházban elvégezték az érfestést és kiderült, hogy van egy kilencvenkilenc százalékosan beszűkült ér. Az utolsó pillanatban tágították ki. Bármelyik nap meghalhattam volna. Én ma már úgy vagyok, hogy megköszönöm azt, amit a Jóistentől eddig kaptam. Úgy érzem, hogy készen állok. Ami feladatot kaptam, elvégeztem. De ha valami szándéka van még velem a Jóistennek, akkor nyilván ő még meghosszabbítja az életemet

– fogalmazott az érsek.

Meg kell tanulnunk becsülni az életet és legyőzni a halállal szembeni félelmet

Ha boldogan akarunk élni és nem félni a haláltól, akkor először is meg kell tanulnunk örülni, becsülni az életet

– vélekedett a nyugalmazott veszprémi érsek. Hálát adni azért, amit kaptunk, azért ami jó, és nem panaszkodni azért, ami nincs. Most például örüljünk Jézus születésének és ünnepeljünk. Ne időben éljünk, hanem az örökkévalóságban, és akkor az Úr második eljövetelét sem félelemmel, hanem bizalommal várjuk. A kulcs Márfi Gyula szerint a szeretet, amit újból valódi tartalommal kell megtöltenünk. Szeretni az Istent, egymást és önmagunkat is. Az igazi szeretet mértéktartó, őszinte és nem bálványimádat, betartja az Isten törvényeit. Ha a szeretet elszakad a hittől, vakvágányra fut. A testiségben való odaadás, úgy, hogy akár még egymás nevét sem tudják, nem szeretet. Ha a gyermeknek a szülő mindent megenged óvó nevelés nélkül, az nem szeretet. Ha tiszta szeretetből engedjük be a farkast a bárányok közé, az nem megy, annak sem lesz jó vége. A valódi szeretet bölcsességet is kíván.

Márfi Gyula 1943. december 17-én született a Zala megyei Pördeföldén. Mottója: „Caritas nunquam excidit,” azaz „a szeretet soha el nem múlik”. 1967-ben szentelték pappá, több évi vidéki szolgálat után 1969-ben teológiai doktorátust szerzett, majd 1978-ig ösztöndíjjal Párizsban tanult. II. Szent János Pál Pápa 1995. december 2-án szentelte püspökké. 1997 augusztusától 2019 júliusáig veszprémi érsekként szolgált. 2019. január 16-án ő áldotta meg a Miniszterelnökség új épületét, a Karmelita Kolostort. 2019. augusztus 12-én nyugalmazták. Az utóbbi két évben számtalan közszereplést vállalt, előadást tartott és könyvet írt Jegyzetek az iszlámról keresztény szemmel címmel. A könyv harmadik kiadására készülnek és már az angol nyelvű fordítása is elkészült. A Márfi Gyula nyugalmazott érsekkel készített teljes beszélgetést megnézheti december 25-én, szombaton este, a Pesti TV Az Ügy című műsorában.

Fotók: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Forrás

ElőzőKövetkező

Egy évre is blokkolhatja az átverős pénzügyi szolgáltatók oldalait az MNB 2

Egy évre is blokkolhatja az átverős pénzügyi szolgáltatók oldalait az MNB

A január 15-től életbe lépett törvénymódosítás szerint akkor blokkolható egy pénzügyi szolgáltatásokat kínáló oldal, ha felmerült vagy bebizonyosodott annak gyanúja, hogy a honlap engedély vagy bejelentés nélküli pénzügyi tevékenységet segíti elő, és a befektetők érdekeit a honlapon elérhető információk veszélyeztetik – közölte az MNB.

Ha az eljárás végül jogsértést állapít meg, az MNB szükség esetén akár egy évig is elérhetetlenné teheti az adott weblapot, és ez az intézkedés további egy évvel meghosszabbítható. Ha a jogosulatlan pénzügyi szolgáltató esetleg időközben új honlapon reklámozná szolgáltatásait, a jegybank természetesen azt is lezárhatja.

A jegybank a saját honlapján közzéteszi az elérhetetlenné tett honlapok listáját is, amint elrendelte azok blokkolását.

Forrás

Sorozatos, nevetséges hazugságokkal próbál magyarázkodni a baloldali milliárdos, Bige László 3

Sorozatos, nevetséges hazugságokkal próbál magyarázkodni a baloldali milliárdos, Bige László

Azért indultak ellene büntetőeljárások, mert a baloldalt támogatja a közelgő parlamenti választáson – erre célozgatott Bige László, a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldalt finanszírozó vörösbáró egy közelmúltbeli interjúban. A vagyonára részben erkölcsileg elítélendő módon, részben bűncselekmények által szert tevő Bige ritka nagyot hazudott, hiszen azután állt ki nyilvánosan a baloldal mellett, hogy a büntetőügyei elindultak. A milliárdos ugyanis a baloldaltól reméli, hogy megússza majd a felelősségre vonást. Mint ismert, Bige László köztörvényes bűncselekményeket követett el, korábban házi őrizetben is volt, amelynek során nyomkövetőt kellett viselnie.

“Van elég feladatom, nem a családi dolgok kötik le az időmet. Egy csomó gyalázatos feladatom. Méltatlan emberek, méltatlan feladatokat adnak. 63 éves vénember vagyok, büntetlen előéletű, a világ egyetlen bíróságán sem büntettek meg. Legfeljebb gyorshajtásért vagy tilos parkolásért” – így siránkozott a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal finanszírozója, Bige László, aki a közel egyórás, amúgy rendkívül közhelyes propagandainterjúban végig áldozati pózban próbálta mutatni magát.

“Nincs ebben semmi érdekes”

Amikor Juszt László, az ismert baloldali televíziós, aki végig hízelgett Bigének, megkérdezte tőle, hogy mégis miért került a vádlottak padjára, a baloldali milliárdos megpróbált ironizálni, azt állítva, hogy mert “elloptuk a saját pénztárcánkat”. Bige az adás első másodpercétől kezdve feltűnően feszült volt. Nem csoda, hiszen állításával ellentétben nem azzal vádolják, hogy saját magát károsította meg, hanem azzal, hogy a magyar gazdákat. Cégei kartelleztek, ezzel 36 milliárd forintos kárt okozva a kistermelőknek.

Bige híres arról, hogy szeret kérkedni a gazdagságával, ez most is így volt. Azt állította az első ügye kapcsán, hogy az őt feljelentő személyt valaki, vagy valakik 100-150 millió forinttal lefizették, a műsorvezető ezt “szép pénznek” nevezte, amire az üzletember nevetve azt mondta, hogy “igen, ez már szabad szemmel is látható”.

Bige az adás során végig hazudozott, egy pillanatig sem próbált szembenézni a valósággal, Juszt László pedig természetesen hagyta neki, egyetlen valódi kérdést sem próbált feltenni.

Azzal igyekezett védekezni, hogy egyes hatóságok bármikor bíróság elé tudják állítani, majd összefüggéstelenül hozzátette, arra megy ki a játék, hogy megszerezzék a vagyonát, a gyárait.

Abban sem mondott igazat a magát műtrágyakirálynak neveztető milliárdos, hogy 2010 előtt nem kapott egyetlen forint állami támogatást sem az államtól. Ahogy az Origo többször is beszámolt róla, Bige olyannyira beférkőzött a baloldali kormányzat legfelsőbb köreibe, hogy az IMF-hitel felvétele után vállalkozása több mint tízmilliárd forintnyi hitelt kapott a Gyurcsány-kormánytól. Abban az időszakban, amikor a brutális kormányzati megszorítások következtében a magyar emberek túlnyomó többségének csökkent a fizetése, sokan pedig utcára kerültek.

“Ha csak azt nem vesszük ide, amit most írogatnak ezek a bohócok, hogy kaptunk hitelt” – tette hozzá ingerülten, majd azt hazudta, hogy “nagyon szigorú” feltételekkel kaptak csak hitelt. Ez konkrétan nem igaz, hiszen az akkori baloldali kormány semmilyen feltételt nem szabott annak felhasználásáról, sőt cégének még kezességet sem kellett adnia a pénzért cserébe.

Rettenetesen nagy hazugságok

Második büntetőügye kapcsán szintén szánalmasan védekezett, szerinte az ügyészség olyan dolgot kér rajta számon, mintha egy disznóvágáson afelől érdeklődnének, hol van a levágott sertés vére (a szellemesnek szánt hasonlat meglehetősen suta, egy igazi disznóvágáson ugyanis a vért is felhasználják).

Bige kitért a 11 milliárd forintos GVH-bírságra is, amit “nem létező ügynek” nevezett. “A Holdból jött, a nem létező Holdból jött ” – jelentette ki zavarosan. Mint ismert, tavaly októberben a Gazdasági Versenyhivatal a teljes hazai műtrágyapiacot érintő összejátszást, kartellt tárt fel, amely a 2009 és 2016 nyara közötti időszakra vonatkozott. 2017 őszén indult a versenyfelügyeleti vizsgálat 11 társaság ellen. Közülük végül nyolc kapott bírságot, amely együtt rekordösszegre, 14,1 milliárd forintra rúgott. A hivatal leginkább hat, Bige érdekeltségébe tartozó vállalatot talált vétkesnek, mivel megállapításai szerint ezek szervezték a kartellt.

Bige azóta sem fizette ki a bírságot, és Juszt László internetes műsorában nemes egyszerűséggel “mesének” nevezte a történteket. Kérdés, hogy mit gondolnak erről azok a gazdák, akiket a gátlástalan manőverrel megkárosított.

A beszélgetés végén a milliárdos arról beszélt, hogy az ellene indított eljárásokat felülről irányítják. “Valaki megengedi ezt” – jelentette ki mindenféle konkrétumok nélkül az oligarcha, hozzátéve, hogy valaki utasította a belügyminisztert, amikor 300 rendőr kiszállt az egyik gyárához. Ezzel arra célzott Bige, hogy azért indultak ellene a büntetőügyek, mert kiállt a baloldal mellett. Csakhogy ez konkrétan nem igaz, ugyanis

a gátlástalan milliárdos csak az eljárások megindulása után kezdte pénzelni Márki-Zayt, éppen azért, mert tőle és Gyurcsánytól reméli, hogy elkerüli a felelősségre vonást. Sőt, az eljárás megkezdése utáni első interjújában még "ajánlatot" is megpróbált tenni a miniszterelnöknek, nem fogja pénzelni a baloldalt, ha futni hagyják. Természetesen az ajánlattal senki nem foglalkozott.

Úgy néz ki, Bige annyira fél a felelősségre vonástól, hogy a legdurvább hazugságoktól sem riad vissza.

Milyen büntetőügyek indultak Bige ellen?

Tavaly októberben kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint vesztegetés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség Bige László és öt munkatársa ellen. A vád szerint kétmilliárd forinttal károsították meg egy vállalkozó cégét, miközben a vezető több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott. Az ügyészség korábban

bűnügyi felügyeletet rendelt el az ügyben, így Bigének hónapokon keresztül nyomkövetőt kellett viselnie, és csak engedéllyel hagyhatta el a házát.

A hatóságok álláspontja az, hogy a műtrágyakirály cégcsoportjának két alvállalata játszott össze a bűncselekményben, a növénytermesztéshez használt termékeket gyártó és az azt értékesítő cég.

A termelés során rendszeresen keletkezett olyan áru, amely nem felelt meg a gyártói előírásoknak, de a növénytermesztés más területén még fel lehetett azokat használni. Ezeket Bige utasítására leértékelték, de annyira, hogy az még az önköltségi árat sem érte el. Ezeket aztán a vállalkozó által kijelölt cégek vették meg, amelyek ugyanakkor úgy adták el azokat a végfelhasználóknak magasabb összegért, mintha nem lennének termékhibásak.

A kijelölt cégek vezetői az így befolyt „nyereségből” 2011 és 2016 között jelentős összeget, összesen 764 millió forintot osztottak vissza Bigének.
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért Bigére, és azt indítványozta, hogy az eljárást egyesítsék a Nyíregyházi Törvényszéken a vállalkozóval szemben már folyamatban lévő – szintén vesztegetés miatt indult – büntetőperrel, amelyben a vád szerint műtrágyaeladás manipulálásával 135 milliót keresett a vállalkozó törvénytelenül.

A baloldalt pénzeli

Ahogy a fentiekből kitűnhet, meglehetősen nehéz helyzetbe került a vörösbáró, aki úgy akarja elkerülni a felelősségre vonást, hogy anyagilag támogatja a baloldalt, egész pontosan Gyurcsány Ferenc jelöltjét, Márki-Zay Pétert.

Eddig legalább hatvanötmillió forinttal támogatta a baloldal kampányát. Ez onnan derült ki, hogy Márki-Zay elárulta: Bige László egy ötmillió forintos számláját már kifizette. Szerinte ez a módszer teljesen legális.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, tavaly decemberben Márki-Zay és Bige luxusétteremben, félmillió forintos bor mellett egyeztetett, a számlát vélhetően az üzletember finanszírozta.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...