Macron teljes mértékben vállalja az oltatlanokról tett kijelentését 19

Macron teljes mértékben vállalja az oltatlanokról tett kijelentését
Emmanuel Macron francia államfő pénteken megerősítette, hogy „teljes mértékben vállalja” a három nappal ezelőtti vitatott kijelentését azokról, akik nem vették fel a koronavírus elleni oltást.

„Érzelmeket válthat ki a kifejezés formája, amely közvetlennek tűnhet, de teljes mértékben vállalom” – mondta a köztársasági elnök Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján Párizsban, amelyet abból az alkalomból rendeztek, hogy Franciaország január elején fél évre átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét.

„Felkavar a helyzet, amelybe kerültünk, az ország igazi törésvonala ott van, ahol egyesek a szabadságukból, amely ez esetben felelőtlenség, szlogent gyártanak” – fogalmazott Emmanuel Macron. „Nem egyszerűen veszélyeztetik mások életét, hanem mások szabadságát is leszűkítik, és ezt nem tudom elfogadni” – tette hozzá.

„Kifejezetten bosszantani szeretném az oltatlanokat. Folytatjuk is, a végsőkig. Ez a stratégia” – jelentette ki még kedden a köztársasági elnök a Le Parisien című napilapnak adott interjúban az oltási igazolásról szóló törvénytervezet parlamenti vitája kapcsán.

„Nem zárom őket börtönbe, nem kötelezem őket erővel az oltásra. Tehát meg kell nekik mondani: január 15-től nem mehetnek többet étterembe, nem fognak tudni beülni egy kávéra, nem mehetnek többet színházba, moziba” – fogalmazott.

Az államfő pénteken megerősítette, hogy a kormány a koronavírus elleni stratégiáját az oltásra építi. Emmanuel Macron szerint „ez egy teljesen európai folyamat, amely azok számára szigorít, akik nem kaptak oltást”.

„Mindezt határozottan és erősen kijelentem. Meg kell tennünk mindazon honfitársunkért, akik mindent megtesznek, beoltatják magukat, és akik mások felelőtlensége, időnként választása miatt mégis megfertőződnek” – hangsúlyozta Macron. „És meg kell tennünk azon honfitársainkért is, akiket időnként magukkal ragadnak a népbutító és félelemkeltő szövegek, és nem védik meg magukat, miközben a tudomány, a kutatás, az európai technológiai fejlődés ezt már lehetővé teszi” – tette hozzá.

„Muszáj volt egy kicsit meghúznom a vészharangot, ezt tettem ezen a héten annak érdekében, hogy még gyorsabban tudjunk előrelépni” – mondta a francia elnök. A védettségi igazolást a tervek szerint január 15-én felváltó oltási igazolással a kormány célja, hogy a koronavírus gyorsan terjedő omikron variánsa miatt nyomást gyakoroljon arra a csaknem 5 millió emberre – az oltásra jogosultak 9 százalékára –, aki még nem kérte a koronavírus elleni vakcinát.

Forrás

ElőzőKövetkező

Harmadszor is megbírságolták a rendőrök a konstancai ortodox érseket 6

Harmadszor is megbírságolták a rendőrök a konstancai ortodox érseket

Harmadszor is megbírságolták hétfőn 1000 lejre a hatóságok Teodosie konstancai ortodox érseket, mert annak ellenére, hogy korábban karanténba helyezték, részt vett egy nyilvános eseményen.

Az egyházi vezető azért került a múlt héten karanténba, mert érintkezett egy igazoltan koronavírusos beteggel. Ennek ellenére hétfőn reggel istentiszteletet tartott a konstancai katedrálisban, majd délelőtt részt vett az érsekség székhelyén a román fejedelemség egyesülésének évfordulós ünnepségén. Emiatt két, egyenként 1000 lejes bírságot szabtak ki rá a hatóságok.

A Konstanca megyei rendőrség hétfő délután közölte, hogy a karanténszabályok megszegése miatt újabb 1000 lejes bírságot szabott ki az érsekre. A harmadik büntetést azért kapta az egyházi vezető, mert a nap folyamán részt vett egy konferencián is az érsekség székhelyén.

A konstancai érsek a múlt év végén egy sajtótájékoztatón kifogásolta a vészhelyzet meghosszabbítását, amit indokolatlannak minősített. Kijelentette, hogy továbbra is maszk nélkül fogja tartani az istentiszteleteket, és nem oltatja be magát koronavírus ellen, mert ‘allergiás’.

Forrás

Ámokfutás a heidelbergi egyetemen 6

Ámokfutás a heidelbergi egyetemen, sebesültek

Több embert megsebesített egy ámokfutó hétfőn Németországban a heidelbergi egyetemen. Német hírportálok beszámolói szerint a puskával felfegyverkezett férfi lövöldözni kezdett az orvostudományi kar egyik előadóteremében, majd végzett magával.

Az illetékes mannheimi rendőrkapitányság közleménye szerint az ügyről gyűjtött első adatok alapján az elkövetőnek nem voltak társai.

A dpa hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy az ámokfutó az egyetem hallgatója volt. Több fegyvere volt, előadás közben rontott be a terembe. A nyomozás első megállapításai szerint tettének nem voltak politikai vagy vallási indítékai.

Áldozatai közül az egyikük állapota életveszélyes. A Südwestrundfunk (SWR) regionális közszolgálati médiatársaság helyszíni beszámolója szerint négyen sebesültek meg az ámokfutásban.

Az eset Heidelberg Neuenheimer Feld nevű negyedében történt, ahol az egyetem orvostudományi és természettudományi kara, valamint az egyetemi klinika működik. A környéket lezárták, a rendőrség és a mentők nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Az SWR szerint ugyan a veszélyhelyzet megszűnt, de a rendőrség helikopterek bevetésével átfésüli a területet.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon