Jakab bejelentette: tíz év múlva miniszterelnök lehet 38

Jakab bejelentette: tíz év múlva miniszterelnök lehet

Hirdetés Hol leszek 10 év múlva? – tette fel a kérdést egy újságíró, így év végéhez közeledve.

Nem az a lényeg, hogy hol, hanem az, hogy hogyan. A hatalmat ma áthatja a gőg, a pökhendiség, az uralkodni vágyás. Miközben alázatra, áldozatvállalásra, szolgálatra lenne szükség. Szolgálni az országot. Ez a lényeg. 10 év múlva is. Hogy tanárként vagy miniszterelnökként, az már részletkérdés,- írta Jákob a Facebook-oldalán.

Forrás

ElőzőKövetkező

“Az oltási igazolvány egy lépés a kötelező oltás felé” 3

“Az oltási igazolvány egy lépés a kötelező oltás felé”

Kunetz Zsombor hivatásos vírusrettegő, aki korábban rendre a 444-re publikált, ezúttal az ATV-vel osztotta meg magvas gondolatait. Megtudhattuk tőle, hogy noha az omikron variáns alig veszélyes, mégis “akkora károkat okozhat”, hogy indokolt a kötelező oltás bevezetése. 

Noha Kunetz maga is elismerte, eddigi ismereteink alapján az omikron kb. egy náthának felel meg, szerinte mégis “veszélyes”, hiszen a fertőzőképessége miatt fennáll annak lehetősége, hogy mindenki egyszerre esik ki a munkából. Olyan apokaliptikus képet vizionált, ahol nem lesz rendőr, tűzoltó, mozdonyvezető (mondjuk, a kötelező oltások miatt tényleg egyre kevesebben vannak – a szerk.). Szerinte a kötelező oltásokat már régen be kellett volna vezetni, mert az ország gazdasági állapota nem engedheti meg magának a tömeges megbetegedéseket.

Arról, hogy a védettségi igazolványt oltási igazolványra változtatják, az orvos azt mondta:

ha ezzel közelebb lépünk az oltások kötelezővé tételehez, akkor azt gondolom, ez rendben van.

Nincs ez az ország olyan helyzetben, hogy megússza a kötelezővé tett oltást – fogalmazott. Hozzátette, már régen kötelezővé kellett volna tenni a koronavírus elleni vakcinákat. Ő személy szerint pedig minden olyan lépést üdvözöl, ami ezen cél felé mozdítja el a dolgok jelenlegi állását.

Forrás

Pécsi tanulságok baloldaliaknak 4

Pécsi tanulságok baloldaliaknak – Ha milliárdos összegben akarsz csencselni az önkormányzattal, legalább a helyi adót fizesd be!

Amikor a baloldali önkormányzatok arra panaszkodnak, hogy “elvették tőlük” az iparűzési adót, valahogy nem merülnek fel a gondolataik között azok a cégek, amelyekkel közeli kapcsolatban állnak. Ilyen például az a korábban a szocialistákhoz köthető pécsi Amandula Kft. is, amellyel milliárdos közvagyont akarnak elcserélni, de a cég pár százezer forintnyi adót sem fizetett meg az önkormányzatnak.

A volt Mandulás kempinget több mint egy évtizede adta el a szocialista megyei önkormányzat, amely aztán szocialista körökhöz, Puch László egykori MSZP-s pártpénztárnok érdekeltségéhez vándorolt. A volt kemping tavaly került a reflektorfénybe azzal, hogy tulajdonosai luxuslakóparkot akarnak oda felhúzni – erről azonban a jobboldal és a lakossági tiltakozások miatt végül le kellett tenniük – emlékeztet a Baranya Megyei Hírportál.

A területet birtokló Amandula Kft. neve nemcsak a botrány miatt, hanem amiatt is nevezetessé vált, mert annak ügyvezetőjét jogerősen elítélték a Zuschlag-perben. A Péterffy Attila pécsi polgármester vezette önkormányzat pedig ezzel a céggel kezdett tárgyalni. Csizmadia Péter fideszes frakcióvezető a cég korábbi társasházi székhelye előtt – ahol MSZP-iroda is volt – arról beszélt újságíróknak, hogy több mint egy évtizede, Toller László MSZP-s polgármester idején is szerettek volna villanegyedet építeni, de ez már akkor sem sikerült, majd a fideszes városvezetés ellenállt a baloldali üzleti nyomulásnak, ám 2019 után ismét előretörtek. Az önkormányzat pedig megpróbálja kárpótolni most a szocialista hálózatot.

Az MSZP-DK tengely által mozgatott városvezetés ugyanis nemrég úgy döntött, hogy a baloldal szerint az egymilliárd forintba kerülő volt kempinget a városnak kellene megszereznie: vásárlással vagy cserével. Az utóbbira azt az ötletet találták ki akkor, hogy a jóval könnyebben hasznosítható, városi környezetben lévő egykori Bőrklinika ingatlanát cserélnék el az Amandula Kft. tulajdonára, igaz, a Bőrklinika vételárát 200 millióval magasabban határoznák meg, és előzetesen licitre is bocsátanák. Időközben kiderült az is, hogy miközben milliárdos üzletet próbálnak nyélbe ütni Péterffyék a céggel, addig az Amandula Kft. szerepel a pécsi önkormányzat adóslistáján: 770 ezer forinttal tartoznak a városnak. A nemzeti oldal egyébként azt is megkérdőjelezi, hogy valóban egymilliárdot ér-e a volt Mandulás kemping, az Amandula Kft. cégbeszámolóiban ugyanis csak 160 milliós ingatlanvagyonra bukkanhatunk.

Ezzel kapcsolatban a fideszes frakcióvezető azt mondta, hogy úgy tehetnek szert hatalmas nyereségre, hogy egy percig sem üzemeltették a kempinget, azt hagyták lepusztulni. A cégnek legalább a tartozását kellene rendeznie az önkormányzat felé – mondta. Úgy tűnik, hogy a Puch-féle pénzügyi vonal – papíron bizonyosan – megpróbál minél gyorsabban kivonulni a projektből. Tavaly év végén egy olyan pécsinek adták el a céget, aki az egyik vállalkozásán keresztül akár köthető is Péterffy Attilához: a cégtulajdonos édesapja, egyben korábbi üzlettársa a pécsi erőműben dolgozhatott vezető beosztásban. Különös egybeesés az is, hogy a vállalkozást éppen azon a napon értékesítették, mint amikor megszáradt a tinta a baloldali önkormányzat csereügyletről szóló előterjesztésén – mondta még Csizmadia.

A baloldali városvezetés olyan céggel kíván üzletelni, amelyik sokszázezer forinttal tartozik az önkormányzatnak.

A baloldali koalíció tavaly őszi döntése értelmében az önkormányzat egymilliárd forintot kíván fizetni a Mandulás Kemping ingatlanért a tulajdonos Amandula Kft.-nek.

Ez az a Kft., amelyik több, mint egy évtizeden keresztül hagyta lepusztulni a kempinget, holott a szocialista vezetés idején úgy privatizálták, azaz adták el a cégnek a területet, hogy azon kempinget üzemeltet majd. A szocialista politikusok által tulajdonolt cég azonban egy napig sem működtette a Manduláson a kempinget, helyette már Toller László polgármestersége alatt is villanegyedet akart építeni. Akkor ezt sikerült megakadályozni, majd a 2010-2019 közötti Fidesz-vezette önkormányzat szintén meggátolta, hogy a kempingből luxuslakópark váljon.

Mint ismert, tavaly, már az új baloldali városvezetés alatt ismét nyomulni kezdtek a baloldali körök és olyan tervezet került az önkormányzat szakbizottsága elé, amely kinyitotta volna a kaput a Puch László szocialista pénzemberhez köthető és Zuschlag János volt szocialista politikus tettestársa által vezetett cég előtt egy villanegyed építéséhez. A többmilliárdos ingatlanmutyit végül a pécsiek ellenállása és a Kővári János által indított sikeres petíció miatt ismét sikerült megakadályozni.

Úgy tűnik azonban, hogy Péterffy Attiláék továbbra is a szocialista üzleti körök érdekeit képviselik, mert tavalyi döntésük után az ingatlant a város egymilliárdért kivásárolja, ezzel kárpótolva egyúttal a céget a korábbi mutyi meghiúsulásáért.

Az Amandula Kft. így milliárdos bevételhez juthat miközben annak idején csupán 160 millió forintért vásárolta meg egy privatizáció során a telket.

A Kft. eközben a mai napig 770 ezer forinttal tartozik a pécsi önkormányzatnak, a város adóslistája szerint.

Árulkodó tény továbbá, hogy a Kft.-t éppen azon a napon adták el, amikor az egymilliárdos önkormányzati vételről szóló polgármesteri előterjesztés elkészült.

Nincs kétségünk afelől, hogy a felháborító telekbizniszt a városvezetés át fogja erőltetni a közgyűlésen, de azt elvárjuk tőlük, hogy a barátaik legalább a tartozásukat rendezzék a pécsiek felé mielőtt üzletelni kezdenek velük.

– írta reakciójában a helyi Fidesz-frakció.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon