Holland kormányfő: követtünk el hibákat a koronavírus elleni védekezésben 31

Holland kormányfő: követtünk el hibákat a koronavírus elleni védekezésben

A Telegraaf cikkét szemléző Dutch News című angol nyelvű holland hírportál szerint Rutte azt mondta:

a kritikusoknak igazuk van, amikor azt mondják, hogy Hollandia hamarabb is elkezdhette volna az emlékeztető oltások beadását.

Kijelentette: a novemberi intézkedéscsomag „nem volt elég kemény”, de az egy héttel ezelőtt bevezetett intézkedések már megfelelők lehetnek a járvány visszaszorítására.

Arra a felvetésre, hogy a kutatások szerint zuhan a kormány járványügyi stratégiájába vetett bizalom, Rutte azt válaszolta: arra a következtetésre jutott, az embereknek elegük van abból, hogy korlátozások között élnek.

Ugyanakkor a kormányfő azt mondta: „hibákat követtem el a kommunikációban is. Kezdetben túl nagy hangsúlyt fektettem az emberek saját felelősségére és túl keveset a kötelező intézkedésekre”. Ráadásul nem tudta kellőképpen meggyőzni az embereket az alapvető szabályok betartásának szükségességéről sem.

A hírportál tájékoztatása szerint a koronavírus omikron változatát egyre nagyobb arányban mutatják ki az új fertőzöttek között Hollandiában. Főként Amszterdamban terjed, ahol a koronavírus-fertőzések közel felét okozza, ami tizenkétszeres növekedést jelent az elmúlt nyolc nap alatt. Az omikron az ország többi részén a fertőzések 10-15 százalékát tette ki a múlt héten. A holland közegészségügyi intézet (RIVM) arra számít, hogy ez a vírusvariáns lesz a koronavírus domináns törzse az év végére – közölték.
A legfrissebb napi adatok szerint a koronavírus-fertőzöttek száma kise mértékben csökken Hollandiában, naponta átlagosan 13 460-an fertőződnek meg, ami 1 százalékkal maradt el a múlt heti adatoktól. Naponta átlagosan 179 beteg kerül kórházba, miközben a kezeltek száma 94-gyel, 2275-re csökkent. Ez egy hónapja a legalacsonyabb érték – közölték. Intenzív osztályon 601 beteget ápolnak, 14-gyel kevesebbet, mint egy héttel korábban.

Forrás

ElőzőKövetkező

Visszatért Ukrajnába a hazaárulással meggyanúsított korábbi elnök 2

Visszatért Ukrajnába a hazaárulással meggyanúsított korábbi elnök

Visszatért hétfőn Ukrajnába Petro Porosenko korábbi ukrán elnök, akit hazaárulással gyanúsítottak meg.

A politikus – aki 2014 és 2019 között volt Ukrajna elnöke, jelenleg pedig az Európai Szolidaritás nevű ellenzéki parlamenti párt vezetője – Varsóból érkezett a kijevi Zsuljani repülőtérre, ahol néhány száz híve fogadta. A repülőtéren várták őt az ukrán Állami Nyomozó Iroda (DBR) munkatársai is.

Porosenko állítása szerint a vámkezelésnél elvették tőle az útlevelét, hogy megakadályozzák belépését az ország területére. A hatóságok azt mondták, hogy személyazonosságának ellenőrzése érdekében vették el az útiokmányát, amelyet negyedóra múlva vissza is adtak neki. Közben sajtójelentések szerint a volt államelnök hívei és a határőrök között kisebb dulakodás támadt.

Híveihez intézett beszédében Porosenko emlékeztetett arra, hogy elnöksége idején kapta meg Ukrajna a vízummentes beutazás lehetőségét az Európai Unió országaiba, és kötötte meg Kijev a társulási megállapodást az EU-val.

A reptérről Porosenko egyenesen a Pecserszk kerületi bíróságra hajtott, ahol a nap folyamán a bíróság dönt arról, hogy letartóztatásba helyezi-e vagy szabadlábon védekezhet. A bírósági épület előtt a politikus híveinek egy csoportja az ellene indított eljárás miatt tiltakozik.

Porosenko korábban politikai üldöztetésnek nevezte az ellene indított jogi eljárást, Volodimir Zelenszkij elnököt és környezetét pedig alkalmatlannak minősítette az ország irányítására.

A DBR közben közölte, hogy megkísérelték hivatalosan átnyújtani Porosenkónak az idézést a hétfői bírósági tárgyalására, de ő nem vette át az iratokat.

A volt ukrán államfőt tavaly december 20-án gyanúsította meg a DBR hazaárulással és terrorista szervezetekkel történő együttműködéssel. Pár nappal később a főügyészség előzetesen azt közölte, hogy egymilliárd hrivnya, azaz több mint 11,5 milliárd forint óvadék kiszabását kérik a bíróságtól cserében azért, hogy az exelnök szabadlábon védekezhessen.

A hatóságok azért gyanúsították meg Porosenkót, mert szerintük az Ukrajnában Vlagyimir Putyin orosz elnök „komájaként” is emlegetett Viktor Medvedcsuk ukrán oligarchával közösen illegálisan kereskedett a donyecki szakadárokkal az általuk ellenőrzött területen kitermelt szénnel, tehát ily módon terroristákkal működött együtt. Kijev hivatalosan terrorszervezeteknek minősíti az ideiglenesen megszállt Donyec-medencei területeken működő szakadár közigazgatásokat, az abban posztot betöltőket pedig terroristáknak.

Hazaárulásért Ukrajnában akár 15 év börtön is kiszabható.

Forrás

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen 1

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Helyszíni tudósítóink csaknem ötezer főre becsülték a résztvevők számát a Mi Hazánk kötelező oltás elleni tüntetésén.

A demonstráción felszólalt Magyarország egyetlen oltatlan miniszterelnök-jelöltje.

A Mi Hazánk elnökének beszéde teljes egészében látható lesz portálunkon.

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

A rendezvényen elhangzott beszédek mindegyike megtekinthető lesz Youtube-csatornánkon.

A Mi Hazánk elnökhelyettesét vastaps fogadta a Szalay utcában. Pusztán a hangulat miatt is érdemes visszanézni Dúró Dóra felszólalását.

 

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

(fotó:Mészáros Ödön, Magyar Jelen)

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...