Háromszoros Európa-bajnok igazolt a Fradiba 44

Háromszoros Európa-bajnok igazolt a Fradiba
A Ferencváros bejelentette hivatalos honlapján, hogy a klubban folytatja pályafutását Balla Virág, háromszoros Európa-bajnok kenus.

A 27 éves élsportoló 17 évet töltött Győrben, de úgy döntött, hogy változásra van szüksége, ezért új egyesület után nézett. A Fradinál tárt karokkal várták, akárcsak januárban az hatszoros olimpiai bajnok Kozák Danutát.

Elkezdtem egyesületeket keresni, s nagy meglepetésemre a Ferencváros tárt karokkal fogadott. Az elkövetkező hónapokban Thaiföldön készülünk majd melegvízi edzőtáborban,amit nagyon várok, már csak azért is, mert ilyen hosszú időt még nem töltöttem edzőtáborban

– mondta Balla a Ferencváros honlapján.

A magyar kenus korábbi győri klubtársa, Varga Dávid irányításával készül majd.

Ahol a futball esze és szíve találkozik! Válogatott írások a legjobbaktól. Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

ElőzőKövetkező

Nagy László: a hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is 8

Nagy László: a hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is

„Messzemenő következtetést ebből a világversenyből nem lehet levonni, természetesen a hibákat ki kell javítani, de ezen dolgozunk is” – így összegezte a DIGI Sport híradójának Nagy László, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke, egyben a férfi válogatott edzői stábjának tagja a házigazda magyar együttes csoportkörös kiesésével zárult Európa-bajnokságot; majd arról beszélt, hogy meglátása szerint nem volt előjele a mostani teljesítménynek.

„A tavalyi világbajnoki ötödik helyezett, illetve a két évvel ezelőtt egészen elfogadhatónak mondott Európa-bajnoki teljesítményünk nem ezt mondatta velünk, hogy hazai rendezőként így kiesünk a csoportból. Sajnos megtörtént, hamarosan meglesz a szakmai vélemény, amit az elnökség elé tárunk”

– nyilatkozta Nagy László a DIGI Sport híradójának, a Sport 24-nek.

Több hazai szakértő már a kiesés másnapján megfogalmazta a véleményét, a korábbi világválogatott Éles József például úgy nyilatkozott a DIGI Sportnak, hogy szerinte akit nyomaszt 20 ezer magyar szurkoló, az adja le a címeres mezt. „Hogy egyet tudok-e vele érteni vagy nem, az az én magánvéleményem. Egyértelmű, hogy látszott pár játékoson, hogy meglepte ez a közeg. Ezúton is szeretnénk a szurkolók támogatását megköszönni, sajnáljuk, hogy csalódást okoztunk, és nem tudtunk nekik még legalább négy mérkőzésen ilyen jó hangulatot teremteni” – mondta Nagy László.

A korábbi szövetségi kapitány, Mocsai Lajos az InfoRádiónak arról beszélt, hogy „ez a spanyol típusú kézilabda nincs a vérünkben, ezért át kell strukturálni a játékunkat”.

„Érdekes kijelentés” – reagált a nyilatkozatra Nagy László. „Mérlegeltünk, hogy a magyar válogatott tagjai milyen edzők kezei alatt dolgoztak az elmúlt évben, és ahhoz szerettük volna felállítani nemcsak a taktikát, hanem a fizikális felkészülést – ez ugye nem spanyol, hanem skandináv, a skandináv kézilabda ott van az élmezőnyben. Igyekeztünk ötvözni ezeket a szakmai irányelveket. Hogy mi a magyar kézilabda irányelve, arra a választ még én is keresem.”

A következő nagy világversenyt, a világbajnokságot egy év múlva rendezi közösen Svédország és Lengyelország.

Forrás

Már a százat is meghaladta a koronavírus-fertőzöttek száma a kézi-Eb-n 10

Már a százat is meghaladta a koronavírus-fertőzöttek száma a kézi-Eb-n

Már több mint száz játékosnak lett pozitív a koronavírustesztje a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokságon, írja a Telex az nzz.ch cikkére hivatkozva.

A legnehezebb helyzetben a német válogatott van, amelynél 12 pozitív esetet jelentettek, egy nappal a középdöntő előtt a visszalépést is fontolgatták. Végül halasztási kérelemmel fordultak az EHF-hez, amely ehhez nem járult hozzá, így lejátszották a spanyolok elleni mérkőzést, amelyet el is veszített a csapat 29-23-ra. A német válogatottnál eddig 27 játékost neveztek be az eddigi meccsekre, közülük 25-en pályára is léptek.

A németek az Eb előtt még azt nyilatkozták, örülnek annak, hogy egyelőre Szlovákiában játsszák a mérkőzéseiket, mert ott szerintük szigorúbbak az intézkedések, mint Magyarországon. Nálunk telt házas mérkőzéseket lehet rendezni, míg északi szomszédunknál 25 százalékban lehet megtölteni a lelátókat.

Csütörtöki hír, hogy a magyarok utolsó csoportellenfelénél, Izlandnál is van öt koronavírusos. Lengyelország hat, Hollandia és az orosz csapat négy-négy, Svédország és Izland három-három, míg Franciaország egy esetet jelentett. A középdöntőbe jutott együttesek közül csak a címvédő spanyoloknál, a világbajnok dánoknál, az Eb-harmadik norvégoknál és a montenegróiaknál nem akadt pozitív teszt.

Az Eb-ről a csoportkört követően kieső magyar válogatottnál is volt pozitív teszteredmény.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon