Gréczy ismét össze-vissza hazudozik a neten 17

Gréczy ismét össze-vissza hazudozik a neten
„Az Orbán-rezsim és a névadója is lefelé megy. Amit felépített, látszólag erős, valójában repedezik, és a födém is megrogyott. Nemzetközi elszigeteltség, diplomáciai kudarcok. Összeomlott oktatás, egészségügy, 40 ezer vírushalott, a fele ma is élhetne.

A gazdasággal mindeddig szerencséje volt: Antallnak, Horn-Bokrosnak, majd Gyurcsány-Bajnainak jutott válságból. 

Most először – hiába az évenkénti Marschall-segély, az uniós pénzáradat – válságot kell megélnie. Már annyit lopott és annyiszor köpte le európai partnereit, hogy elegük lett – és elzárták a csapot. Nem jön egy fillér sem, nem hogy euró. Egekben a hiány, az adósság, az infláció, a forint sosem volt ilyen gyenge.

Beruházások állnak le: orvosi rendelő is, nem csak stadion.

Úgy szorít meg, hogy közben kiszórja a pénzt. Mert most először érzi a veszélyt.

Nem érdekli semmi, csak a bukás elkerülése. Ne legyen elszámoltatás. Tudja, hogy ha csak picit is veszít, az is kiderül, amiről még nem is tudunk, és lesznek, akik elkezdenek énekelni…. Arra gondol, hogy bárhogy, de nyerjen, aztán majd csak lesz valahogy. Matolcsy már beszól, de Varga Mihály valamit majd kitalál… vagy kitálal…

Az ezerszer megalázott, a hazából kiátkozott ellenzék esélye történelmi. A világ segíteni akar. Aki megbontja a hat párt évek alatt kiküzdött, gondosan épített egységét, az a győzelmet veszélyezteti. Nincs ma fontosabb parancs, mint megteremteni a leváltó hangulatot. A sokszor vitatott kutatási számok azt mutatják: az ellenzéki szavazó bizonytalan lett. Pedig az ő hitük nélkül nem fog menni.

Az áprilisi esélyt tilos elszórakozni. A következmények beláthatatlanok. Nem fogunk tudni gyerekeink, unokáink szemébe nézni, ha… Az ország többségének elege van, de kivár. Vannak pillanatok, amikor történelmet kell írni. Ez most van itt. De a történelmi bűn is elkövethető.

– írta Gréczy Zsolt a Facebookon.

Forrás

ElőzőKövetkező

Kovács Gergő: Életem legrosszabb hónapja volt, amikor MZP elkezdett könyörögni, ne szavazzanak ránk az emberek 2

Kovács Gergő: Életem legrosszabb hónapja volt, amikor MZP elkezdett könyörögni, ne szavazzanak ránk az emberek

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt még nem döntött a listájáról, a pártelnök indul egyéniben a XII. kerületben, a párt minimumcélja, hogy 71 helyen meglegyenek az aláírások.

Egy kutya a miniszterelnök-jelölt a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnál, nem pedig a párt elnöke Kovács Gergő – derült ki a politikussal készült interjúból, amit a Telexnek adott.

Kovács beszélt arról is, hogy a párt tagsága fog dönteni a listáról és az első öt-hat embernek van esélye bejutni a Parlamentbe. A saját szerepéről azt mondta, indul egyéniben is a XII. kerületben, úgy véli, a kerületet akkor is meg tudja nyerni az ellenzék, ha ő is elindul. „Meglepődnék, ha végül nem Hajnal Miklós szerezne innen mandátumot, mert az emberek főként pártokra, listákra szavaznak” – mondta.

Az április 3-i országgyűlési választásra való felkészülésről úgy nyilatkozott Kovács, hogy egyelőre abban egyezett meg a tagság, hogy először gyűjtsék össze legalább 71 helyen az induláshoz szükséges aláírásokat, és aztán majd meglátják.

Szóba került Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje is. Kovács azt mondta: „Nekem az volt életem legszarabb egy hónapja, amikor MZP elkezdett könyörögni, hogy ne szavazzanak ránk az emberek. 15 éve csinálom ezt a pártot, és soha nem tapasztaltam ilyen gyűlöletet emberek részéről”.

Számon lehet kérni a Kutyapárton, ha elindul a választáson, és miatta veszít az ellenzék?Beleszólhat a jövő évi választás végeredményébe, ha a Kétfarkú Kutya Párt önállóan indul a választáson? Ahhoz, hogy ezt eldönthessük, fontos tudni, kik a párt szavazói, és mit tennének, ha a Kutyapárt el sem indul a választáson. Elemzés.

Készítettek egy nem reprezentatív 4 ezer fős közvélemény-kutatást is. Abból 40 százalék mondta azt, hogy tudna az ellenzékre is voksolni, a többség azonban nem menne el szavazni, ha nem indulnának. Kovács szerint akkor tudnak tenni a legtöbbet a Fidesz leváltásért, ha elindulnak, és elérik az 5 százalékot, mert akkor annyival kevesebb fideszes fog beülni a parlamentbe. „Ezt én tényleg így gondolom” – mondta.

Forrás

Vizsgálatot indít a pécsi egyetem a Völner-ügyben kibukott egyetemi vizsgák miatt 2

Vizsgálatot indít a pécsi egyetem a Völner-ügyben kibukott egyetemi vizsgák miatt

A Pécsi Tudományegyetem jogi karán a 444 cikke szerint a végrehajtói kar már letartóztatott elnöke korábban sorozatban vajazott le vizsgákat.

A Völner-botrány Tízmilliós nagyságrendű kenőpénz elfogadásával gyanúsították meg Völner Pált, az Igazságügyi Minisztérium azóta lemondott államtitkárát az elmúlt évek egyik legsúlyosabb kormányzati korrupciós botrányában. A Magyar Bírósági Végrehajtó Karhoz kapcsolódó, összességében százmilliós nagyságrendű visszaélés-sorozat legfrissebb fejleményeit cikksorozatunkban követheti. Friss cikkek a témában Vizsgálatot indít a pécsi egyetem a Völner-ügyben kibukott egyetemi vizsgák miatt Völner rokonának és Rogán kabinetfőnökének is „varázsolhatott” egyetemi vizsgát a Végrehajtói Kar letartóztatott elnöke Völner-ügy után: új szabályokat hoztak a bírósági végrehajtói pályázatok elbírálásához Vizsgálatot indít a Pécsi Tudományegyetem azokkal az egyetemi vizsgákkal kapcsolatban, amelyek tisztaságát a Völner-ügy során született telefonlehallgatási jegyzőkönyvek megkérdőjelezik, mivel hivatalos etikai szabályok és a vizsgaszabályzat megsértésének gyanúja merült fel. Ezt az egyetem részéről Kottász Gergely, az intézmény sajtóreferense közölte a hvg.hu kérdésére. Az egyetem azt ígéri, hogy a vizsgálat lezárulta után annak eredményéről tájékoztatni fogja a közvéleményt.

A Pécsi Tudományegyetemet azután kerestük meg, hogy a 444 hétfőn megírta: Völner rokonának és Rogán kabinetfőnökének is „varázsolhatott” egyetemi vizsgát a Végrehajtói Kar letartóztatott elnöke.

A 444 megszerezte a Schadl–Völner-ügy nyomozati anyagát, melynek részét képezik azok a feljegyzések is, amiket a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) munkatársai készítettek Schadl György, a Végrehajtói Kar egykori elnökének telefonbeszélgetéseiről. Mivel Schadlt a hatóságok huzamosabb ideig tartották megfigyelés alatt, ezért a nyomozati anyag mintegy 1734 oldalra hízott. A portál részleteket is közölt a lehallgatott telefonbeszélgetésekből, amikből az derül ki, hogy Schadl György a kapcsolatain keresztül befolyásos kormányzati figurák rokonainak, illetve bírósági végrehajtóknak és azok rokonainak segíthetett átmenni különféle egyetemi vizsgákon.

A 444 ezek közül név szerint említi Nagy Ádámot, Rogán Antal kabinetfőnökét, akinek a közéleti elfoglaltsága miatt igen jól jöhetett a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) folytatott tanulmányaiban nyújtott segítő kéz. Hozzá kell azonban tenni, hogy a KNYF az üggyel kapcsolatban csak feltételezés szintjén kötötte össze a lehallgatott beszélgetésekben megnevezett Nagy Ádámot Rogán Antal kabinetfőnökével, ahogyan az is érdekes, hogy bár Schadl a nyomozati anyag tanúsága szerint igen intenzíven foglalkozott Nagy ügyével, és több vizsgán is átsegítette, mégsem derül ki a jegyzőkönyvezett lehallgatásokból, hogy mégis ki kérte meg a közbelépésre.

A portál állítása szerint a PTE-n kívül Schadl keze a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogi karára is elért, itt tehetett sikeres vizsgát egy telefonhívásának köszönhetően Völner Pál egy rokona is. Ugyanakkor az igazi, nagyüzemszerű vizsgavarázslás terepe a pécsi egyetem volt, ahol – legalábbis a 444 állításai alapján –, Schadl Nagy Ádámon kívül még több végrehajtónak és azok rokonainak intézhetett sikeres vizsgákat. Ezzel kapcsolatban a portál megnevezi dr. Mészáros Emil Pál tanársegédet, Prof. Dr. habil. Kőhalmi Lászlót, a Kriminológiai és Büntetés-végrehajtási Jogi Tanszék vezetőjét és dr. Kovács Bélát a jogi kar dékáni hivatalának vezetőjét, mint olyanokat, akik segítettek a fővégrehajtónak „varázsolni”. Tudni kell, hogy Schadl maga is a pécsi jogi karon oktatott, sőt Mészáros korábban a tanítványa is volt.

A 444 megkereste az érintetteket, akik közül Nagy Ádám, illetve Völner Pál nem nevesített rokona nem reagáltak a portál kérdéseire, míg Mészáros Pál Emil először tagadta, hogy a leiratokban szereplő telefonbeszélgetések megtörténtek volna, később pedig, amikor a portál újságírója szembesítette ezekkel, annyit mondott, hogy Schadl Györggyel baráti viszonyban vannak, de a leiratokban foglaltakra csak később fog tudni reagálni. Kőhalmi László a portálnak úgy nyilatkozott, hogy bármely hallgatónak lehetőséget nyújt arra, hogy a vizsgaidőszak végéig pótolhassa a hiányzó házidolgozatát. Kovács Béla pedig kijelentette, hogy csakis az ügyvédje jelenlétében hajlandó nyilatkozni.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...