Fucsovics Márton: Djokovic a sportág legnagyobbja, de nem lenne joga itt lenni 18

Fucsovics Márton: Djokovic a sportág legnagyobbja, de nem lenne joga itt lenni

Fucsovics Márton két hete Ausztráliában készül az év első tenisz Grand Slam-tornájára, a jövő hétfőn kezdődő Australian Openre.

A torna még el sem kezdődött, máris rengeteg beszédtémát szolgáltat, mivel a világelső Novak Djokovic körül áll a bál. Eredetileg különengedéllyel indulhatott volna, ám érvénytelenítették a vízumát és egy szállodában ragadt. Egészen hétfőig, a bíróság ugyanis egyetértett Djokovic ügyvédeivel, akik szerint megfelelő indok nélkül vették el az útlevelét.

A világranglista 38. helyezettje az M1 aktuális csatornának beszélt a világelsővel kapcsolatban.

„Djokovic a sportág legnagyobb teniszezője, mindent megnyert, itt Melbourne-ben is győzött már kilencszer, tehát megérdemelné, hogy itt legyen és induljon. Viszont nem szabad elmenni amellett, ami most a világban zajlik. Az embereknek az egészségük a legfontosabb, és vannak szabályok, amiket már hónapokkal ezelőtt ismertettek, nevezetesen, hogy

mindenkinek be kell oltatnia magát, Djokovic pedig ezt nem tette meg. Ebből a szempontból meg szerintem nem lenne joga itt lenni”

– közölte Fucsovics Márton.

A magyar játékos szerint a tenisztársadalom tagjai között inkább negatív fogadtatása volt annak, hogy a szerb világelső ott lehet Ausztráliában és felmentést kapott, mert ezt nem érzik fairnek.

Forrás

ElőzőKövetkező

A pécsi egyetem virológusa szerint a járványok évtizede még csak most következik 2

A pécsi egyetem virológusa szerint a járványok évtizede még csak most következik

Jakab Ferenc, a Pécsi Tudmányegyetem virológusa úgy véli, hogy a mostani járvány csupán belépő a következő évtizedek járványos időszakába és arra kell felkészülnünk, hogy a különböző járványok innentől kezdve a hétköznapi életünk részei lesznek – számol be az mfor.

A járványok korát fogjuk élni, számos betegséggel meg kell még küzdenünk majd

– közölte. Mint mondta, az omikron-variáns körülbelül húsz-harmincszor fertőzőbb az eredeti, vuhani változathoz képest. 

Jakab némi ellentmondásba keveredett, mert az oltásokat jó megoldásnak nevezte, de azok használatával együtt is évtizedes járványhullámot vizionál.

“Ázsiai, afrikai területeken jelen pillanatban is akadálytalanul terjed a vírus és alakulhat ki bármilyen mutáns, amelyek újabb járványt, ha jobban tetszik, hullámot indíthatnak el. Globálisan kell néznünk, és az oltási programot kiterjeszteni ezekre az országokra is. Mert míg nálunk már a negyedik oltásról értekezünk, ezekben még az elsőt sem adták be.”

Jakab Ferenc azt is elmondta, hogy az omikron ellen 70-75 százalékra csökkent a vakcinák hatékonysága.

Jakab Ferenc arról is beszélt: fontos, hogy hiteles neveknek higgyünk az oltásokkal kapcsolatban, problémának jelölte meg, hogy immár „a 9,5 millió virológus országa lettünk”.

Pedig én sem kontárkodom bele mondjuk egy szemész, sebész vagy bármelyik orvos dolgába, és ezt várnám el másoktól is

– mondta, hozzátéve, folyik a sajtóban egy verseny, sokszor a hivatalos tanulmányok előtt megjelenő külföldi kutatások preprint változata kerül ki az olvasóhoz, amelyek jó része szerinte „fatális, fals információ”. Az elmúlt két év alatt ugyanakkor szerinte meg lehetett tanulni azok nevét, akiknek érdemes hinni a koronavírussal kapcsolatos kérdésekben.

(index nyomán)

Forrás

Már a százat is meghaladta a koronavírus-fertőzöttek száma a kézi-Eb-n 3

Már a százat is meghaladta a koronavírus-fertőzöttek száma a kézi-Eb-n

Már több mint száz játékosnak lett pozitív a koronavírustesztje a magyar-szlovák közös rendezésű férfi kézilabda-Európa-bajnokságon, írja a Telex az nzz.ch cikkére hivatkozva.

A legnehezebb helyzetben a német válogatott van, amelynél 12 pozitív esetet jelentettek, egy nappal a középdöntő előtt a visszalépést is fontolgatták. Végül halasztási kérelemmel fordultak az EHF-hez, amely ehhez nem járult hozzá, így lejátszották a spanyolok elleni mérkőzést, amelyet el is veszített a csapat 29-23-ra. A német válogatottnál eddig 27 játékost neveztek be az eddigi meccsekre, közülük 25-en pályára is léptek.

A németek az Eb előtt még azt nyilatkozták, örülnek annak, hogy egyelőre Szlovákiában játsszák a mérkőzéseiket, mert ott szerintük szigorúbbak az intézkedések, mint Magyarországon. Nálunk telt házas mérkőzéseket lehet rendezni, míg északi szomszédunknál 25 százalékban lehet megtölteni a lelátókat.

Csütörtöki hír, hogy a magyarok utolsó csoportellenfelénél, Izlandnál is van öt koronavírusos. Lengyelország hat, Hollandia és az orosz csapat négy-négy, Svédország és Izland három-három, míg Franciaország egy esetet jelentett. A középdöntőbe jutott együttesek közül csak a címvédő spanyoloknál, a világbajnok dánoknál, az Eb-harmadik norvégoknál és a montenegróiaknál nem akadt pozitív teszt.

Az Eb-ről a csoportkört követően kieső magyar válogatottnál is volt pozitív teszteredmény.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon