Brüsszel 11 millió forinttal támogatja a Budapest Pride-ot 67

A brüsszeli kormány (amely ebben az esetben magának a belga fővárosnak a kormányzatát jelenti) jóváhagyta Pascal Smet európai és nemzetközi kapcsolatokért felelős brüsszeli államtitkár azon javaslatát, hogy kétszer 30 000 eurós támogatást ítéljenek oda a Forbidden Colours (Tiltott színek) nevű egyesültetnek. Ez a civil szervezet a pénzt a Budapest Pride és a lengyel LGBTIQ+ Friendly School Ranking támogatására fordítja egy éven keresztül – írta meg az Index.

Brüsszel vezető szerepet kíván játszani az LGBTIQ+ mozgalom egyenlőségért folytatott harcában városunkon belül és azon kívül is. A felszabadított forrásokból a Forbidden Colours brüsszeli szervezet két olyan helyen is harcolhat majd az LGBTIQ+ jogokért, ahol jelenleg óriási nyomás nehezedik ezekre a jogokra. Mert a szerelemnek mindig és mindenhol szerelemnek kell lennie, de sajnos ez ma nem mindig és mindenhol magától értetődő

– indokolta Pascal Smet azon döntését, hogy miért kell egy idegen kormánynak egy másik nemzet belügyeibe beleavatkoznia. Persze, ezt gond nélkül megtehetik, hiszen a “magyar” kormány gyáván kihátrált azon törvényjavaslata mögül, mely szerint minden szervezetnek fel kellene tüntetnie a beszámolójában a külföldről érkező támogatásokat.

A döntés indokolásában az olvasható, hogy “Orbán Viktor kormánya idén bevezette az LGBTIQ+ elleni propagandatörvényt. Ez a törvény tiltja, hogy az LGBTIQ+ egyenlőségről beszéljenek olyan helyeken, ahol gyerekek tartózkodnak, például iskolákban”. A szöveg arra nem tér ki, hogy ez a “törvény” pontosan annyit ér, mint a papír, amire nyomtatták, hiszen semmilyen visszatartóerőt nem rendeltek mellé. Így valóban csupán propagandatörvény, hiszen azon kívül, hogy a szavazóknak azt hazudhassák, megvédték a gyermekeinket, valójában semmit sem tettek.

Azért esett a választásuk a Budapest Pride-ra, mert akkora elnyomás van Magyarországon, hogy ez a szervezet több száz rendezvényt tarthat hazánkban, a homoszexuális felvonulás alkalmával legutóbb például 35 ezer ember vonaglott a főváros utcáin, miközben Pintér rendőrei a hazafiakat vegzálták.

Forrás

ElőzőKövetkező

Orbán Viktor: Isten veled, Bajnok! 11

Orbán Viktor: Isten veled, Bajnok!

Orbán Viktor a közösségi oldalán vett búcsút a hétfőn ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilvesztertől, a 2000-es sydney-i olimpia bajnokától.

A miniszterelnök egy képet mellékelt bejegyzéséhez az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászról.

Csollány Szilveszter 1998-ban Szentpéterváron Európa-bajnok, 2000-ben Sydneyben olimpiai aranyérmes, 2002-ben Debrecenben pedig világbajnok lett gyűrűn.

Forrás, fotó: Facebook

Forrás

Csollányi Szilveszterre emlékeztek Felvidéken is 6

Elhunyt Csollány Szilveszter, a „gyűrűk ura”

Ötvenegy esztendős korában, hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.

A gyűrű egykori kiválósága koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba december elején. Halálának hírét a Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette be.

Csollány 1970. április 13-án született Sopronban. A tornával átlagon felüli fizikai képességeinek és tanulékonyságának köszönhetően már ötévesen megismerkedett, Győrben. Amikor követte volna a bátyját, és inkább futballozni akart, az édesanyja és az edzője meggyőzték a folytatásról, és az is sokat számított, hogy már egészen fiatalon voltak sikerélményei a versenyeken.

A fővárosba 1986-ban költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett, három esztendővel később bekerült a felnőtt válogatott keretébe, 1990-ben pedig – a korosztályos versenyek érmei után – első alkalommal állhatott dobogóra a nemzetközi felnőtt mezőnyben, miután harmadik lett az Európa-bajnokságon.

Szókimondó magatartása következtében, a szakvezetőkkel folytatott vitái után 1993-ban eltiltották, és fegyelmi büntetése miatt nem engedték indulni a vb-n, vagyis kizárták a válogatottból. Pedig ekkor már világbajnoki ezüst- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes volt, a barcelonai olimpián pedig a hatodik helyen végzett gyűrűn.

Ekkor az Egyesült Államokba költözött, és előbb St. Louisban, majd Sacramentóban fiatalokat oktatott. Nehéz körülmények között dolgozott, közben pedig egyedül, edző nélkül készült az atlantai ötkarikás játékokra. Megváltozott, és fegyelmezett emberként ezüstérmet nyert.

Egy év múlva hazaköltözött, Sydneyben pedig rendkívül tudatosan, magabiztosan versenyzett, és látványos gyakorlata emlékezetes körülmények között olimpiai aranyérmet jelentett számára.

A világversenyeken csak gyűrűn nyert érmeket, ezért manapság már sokan szerspecialistaként emlékeznek rá, pedig akkoriban erre még nem volt lehetőség. Sikertörténete a 2002-es debreceni világbajnokság megnyerésével vált teljessé, így a következő évben egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után visszavonult, mert megelégelte a folytonos fogyókúrát, a kemény edzéseket, és már a motivációja is hiányzott, hiszen mindent elért, amit akart.

Versenyzőként a torna száz százalékban kitöltötte az életét, ezért az edzések mellett nem tudott komolyan tanulni, de a civil életben elsősorban nem emiatt szembesült nehézségekkel. Miután 2005-től elkezdte kapni az olimpiai életjáradékot, felvettek egy svájci frank alapú, biztosítással egybekötött hitelt a családi házukra, aminek a törlesztőrészlete az egekbe szökött a 2008-as gazdasági világválság után. Mindez ha nem is tette tönkre, mert nélkülözniük nem kellett, de rendkívül nehézzé vált a megélhetésük.

Előfordult, hogy több különböző állása volt egyszerre. Minden munkát elvállalt, tevékenykedett egy önkormányzat sportosztályán, játszótereket gyártó cégnél, volt újságíró és középiskolában testnevelő, másfél évig pedig egy kocsmában csaposként dolgozott, de így is nehezen éltek meg.

Először 2008-ban foglalkozott gyerekekkel Sopronban, de a kezdeti sikerek és népszerűség után ellehetetlenítették a saját tornaiskoláját. Két évig, 2011 és 2013 között Izlandon egy klubcsapatnál dolgozott, amit szintén nagyon szeretett, ám két év után a felesége honvágya miatt hazatértek. Csollány ezután másfél éven át Sopron és Svájc között ingázott, ahol szintén tornaedzőként dolgozott, ahogyan később Ausztriában is.

Időközben a magyar szövetség segítségével a soproni klubhoz került, ám végül ott sem volt maradása, pedig tevékenységét a szövetségi kapitány is méltatta.

Később főállású édesapaként intézte a négytagú család dolgait, emellett az ELTE szombathelyi központjában heti kétszer külsős torna-szakoktatóként tanította a leendő tornatanárokat arra, hogyan oktassák majd a testnevelést, illetve Sopronban egy táncegyesületben tanított talajakrobatikát.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon