Biden: nem a koronavírus tombolásáról szól majd örökké az életünk 19

Biden: nem a koronavírus tombolásáról szól majd örökké az életünk

Nem a folyamatosan emelkedő koronavírusos esetszámok jelentik majd az új normálist, a járvány elviselhető lesz a rendelkezésre álló eszközökkel – mondta pénteken Joe Biden amerikai elnök. Szerinte a koronavírus nem marad örökké velünk.

A koronavírus a jelenleg ismert formájában nem marad velünk – mondta újságíróknak Biden a Bloomberg tudósítása szerint. Az elnök azt követően szólalt meg, hogy hétfőn először regisztráltak több mint egymillió új beteget az USA-ban, majd azóta is több százezres napi számok jelennek meg. A megállíthatatlanul terjedő omikron variáns miatt az elnök több korábbi egészségügyi tanácsadója is arra szólított fel, hogy vizsgálják felül a járványkezelést, különben örökre ez lesz az „új normalitás”.

Biden szerint az Egyesült Államoknak megvan a megfelelő tesztkapacitása és rendelkezésre állnak eszközök a járvány kezelésére. Ráadásul ezeket az eszközöket folyamatosan fejlesztik, így ellenőrzés alatt tartható a koronavírus, nem kell attól tartanunk, hogy a jelenlegi tömeges esetszámok örökre velünk maradnak.

Címlapkép: Getty Images

Forrás

ElőzőKövetkező

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen 1

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Helyszíni tudósítóink csaknem ötezer főre becsülték a résztvevők számát a Mi Hazánk kötelező oltás elleni tüntetésén.

A demonstráción felszólalt Magyarország egyetlen oltatlan miniszterelnök-jelöltje.

A Mi Hazánk elnökének beszéde teljes egészében látható lesz portálunkon.

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellenSoha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

A rendezvényen elhangzott beszédek mindegyike megtekinthető lesz Youtube-csatornánkon.

A Mi Hazánk elnökhelyettesét vastaps fogadta a Szalay utcában. Pusztán a hangulat miatt is érdemes visszanézni Dúró Dóra felszólalását.

 

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

Soha többé nem lehet elhallgatni a Mi Hazánkat – több ezren tüntettek a kötelező oltás ellen

(fotó:Mészáros Ödön, Magyar Jelen)

Forrás

Cîmpeanu: soha nem támogattam a kötelező oltás bevezetését 3

Cîmpeanu: soha nem támogattam a kötelező oltás bevezetését

Nem híve a kötelező oltásnak, de mindig is szorgalmazta a beadását – jelentette ki vasárnap az oktatási miniszter.

A Prima Tv-nek nyilatkozva Sorin Cîmpeanu vasárnap emlékeztetett arra, hogy tárcavezetőként támogatta a pedagógusok beoltását, illetve azt a múlt év novemberben bevezetett intézkedést, hogy a tanszemélyzet átoltottságától tegyék függővé az iskolák nyitva tartását.

Elmondta, erről a kritériumról végül azért mondott le a minisztérium, mert a koronavírus omikron-variánsának terjedését a vakcinák már nem tudják megállítani. ‘Menet közben alkalmazkodtunk a helyzethez. Ez nyilván ártott a tanügyben rendkívül fontos tervezhetőségnek’ – jelentette ki.

Cîmpeanu tájékoztatása szerint jelenleg 2838 iskola személyzetének átoltottsága száz százalékos, 14 ezer tanintézetben pedig 60 százalékos ez az arány. Országos szinten a tanügyi alkalmazottak közel 80 százaléka van beoltva.

Ezek az adatok a miniszter szerint azt mutatják, hogy a tanügyben az átoltottsági ráta az országos átlag kétszerese. Ezért úgy véli, hogy helyes döntés volt, amikor az átoltottsághoz kötötték az iskolák nyitva tartását

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...