Beruházásokat halaszt el a kormány, lesz helye a pénznek 33

Beruházásokat halaszt el a kormány, lesz helye a pénznek

gazdaság + Később valósít meg egyes beruházásokat a kormány és ezzel 350 milliárdos megtakarítást remél. Arról egyelőre nem közöltek részleteket, hogy mely beruházásokról lehet szó.

A kormány úgy döntött, hogy egyes beruházásokat később valósít meg, ezzel jelentősen, összesen 350 milliárd forinttal növeli Magyarország idei évi pénzügyi tartalékait az államadósság csökkentése mellett – áll a Pénzügyminisztérium csütörtök esti közleményében. A 350 milliárdnyi halasztás helyett a közlemény a magyar gazdaság sikeres újraindítására helyezi inkább a hangsúlyt.

A minisztérium adatai szerint a gazdaság teljesítménye 6,1%-kal nőtt, a beruházások 12% felett bővültek, a foglalkoztatottak száma 4,7 millióra emelkedett, a munkanélküliségi ráta pedig 4% alá javult. “Mindez azt jelenti, hogy a magyar gazdaság teljesítményét már kisebb mértékben szükséges állami beruházásokon keresztül is ösztönözni” – áll a közleményben.

Az elhalasztott beruházások miatt megmaradó pénznek lesz helye, hiszen így “jut forrás a 13. havi nyugdíjra, a családi adóvisszatérítésre, a 25 év alattiak adómentességére, és a munkát terhelő adók 750 milliárd forintos csökkentésére is”.

ElőzőKövetkező

Sejtelmesen fogalmazott klubja hozzáállásáról Haaland 4

Sejtelmesen fogalmazott klubja hozzáállásáról Haaland

Erling Haaland szerint klubja, a Borussia Dortmund nyomást gyakorol rá a jövőjét illetően.

A norvég futballista a Sky által sugárzott interjúban kifejtette: nincs más hozzátennivalója a témához, mint amit korábban már elmondott.

“Sokat beszélnek rólam, de részemről mindent elmondtam már ezzel kapcsolatban”

– nyilatkozta.

A támadó a hónap elején azt mondta, hogy a Dortmund szeretné megtudni, mik a tervei a most zajló szezon után, ő viszont kizárólag az előtte álló mérkőzésekre akar koncentrálni.

A 21 éves, jelenleg kisebb sérüléssel bajlódó csatár a legnagyobb európai egyesületek kívánságlistájának elején, többeknél mindjárt az első helyen szerepel – 2024-ig szóló szerződésében sajtóhírek szerint olyan kitétel van, miszerint idén nyáron 75 millió euróért (27 milliárd forintért) távozhat. A Dortmund vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke hangsúlyozta: semmiféle “ultimátumról” nincs szó, a játékos és a klub közötti problémák megoldódtak.

December közepén a támadót képviselő ügynök, Mino Raiola úgy fogalmazott: “jó esély van arra”, hogy Haaland 2022 nyarán távozik a német klubtól, utána pedig egy nagy egyesületben folytatja a karrierjét.
A futballistát szombaton, a Hoffenheim otthonában 3-2-re megnyert bajnoki meccs 63. percében kényszerű okokból le kellett cserélni. A sérüléssel kapcsolatban Haaland elmondta: jó állapotban érzi magát, ismét tudott edzeni, és “hamarosan” visszatér.

Haaland 23 tétmérkőzésen húsz gólt szerzett a mostani idényben – a Bundesligában 14 meccsen 16-ot -, mindezt úgy, hogy a szezon első felében sérülés miatt tíz találkozót ki kellett hagynia. A Bundesliga második helyezettje legközelebb jövő vasárnap lép pályára, amikor a Bayer Leverkusent fogadja.

Forrás

Filmbe illő autós üldözés volt Debrecenben, azt is felvették 8

Filmbe illő autós üldözés volt Debrecenben, azt is felvették, ahogy leteperik a menekülőket

Bántalmazták a Hatvan utcai ékszerbolt tulajdonosát Debrecenben, de nem jutottak messzire az elkövetők.

A Dehir úgy tudja, kirabolták a Hatvan utcai ékszerboltot Debrecenben, ám a rablók nem jutottak messzire. Az autós üldözés a város több pontját is érintette, az elkövetők végül a menekülésre használt Fiattal nekisodródtak egy parkoló autónak.

Az autóban ülők futva próbáltak elmenekülni a helyszínről, de a rendőrök hamar megbilincselték őket. A környéket a helyszínelés idejére lezárták. A rendőrség közleménye rablásról nem írt, eszerint az elkövetők egy belvárosi ékszerbolt tulajdonosát bántalmazták, ezt követően menekültek el a helyszínről.

Forrás

Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon