Az ukránok szerint Maléter Pál a jelenlegi magyar honvédelmi miniszter? 28

Az egyik vezető ukrán hírportál szerint nem Benkő Tibor, hanem Maléter Pál a jelenlegi magyar honvédelmi miniszter

Mint ismeretes, Maléter Pál az 1956-os Nagy Imre-kormány idején volt Magyarország honvédelmi minisztere, ám ez a tény valamilyen furcsa kódolás révén megzavarhatta az ukrán médiát és a 2020-as év legjobb új agytrösztjének kikiáltott ADASTRA elemzőközpont Kelet-Európa- és Balkán-szakértőjét. A 24 Kanal (24-es csatorna) ukrán médiavállalat hírportáljának – amelyet az ország legolvasottabbjai között tartanak nyilván – orosz kiadásában megjelent exkluzív interjúban ugyanis olyan bizarr párbeszéd olvasható, ami szerint nem Benkő Tibor, hanem az ’56-os forradalom egyik mártírhalált halt alakja, Maléter Pál Magyarország jelenlegi honvédelmi minisztere – irta meg a magyarnemzet.hu.

Az interjú Magyarországgal foglalkozó részéhez érve az újságíró kitér az Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter és a magyar honvédelmi miniszter között nemrégiben lezajlott budapesti tárgyalásra is. Az ennek kapcsán feltett kérdés azonban szürreális, ugyanis Benkő Tibor magyar honvédelmi miniszter neve helyett Maléter Pálé került bele:

Beszéljen bővebben a küszöbön álló magyar–ukrán katonai manőverekről, amelyekkel kapcsolatban Reznyikov úr Maléter Pál honvédelmi miniszterrel nemrég egyeztetett.

Ami még meglepőbb, hogy a brutális tévedés a „független” ukrán agytröszt, az ADASTRA elemzőközpont Kelet-Európa-szakértőjének sem tűnt fel, aki válaszában részletesen kifejtette, amit a témában fontosnak tartott (például Magyarországot egy, a kicsapást éppen csak megúszó diákhoz hasonlította). A cikk szerzője, Bohdan Bodnaruk egyébként – névjegye szerint – politológus, a nemzetközi kapcsolatok elemzője – olvasható a lapban.

Az interjú január 4-én jelent meg, abban egyelőre nem javították Maléter Pál nevét Benkő Tiboréra.

Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Forrás

ElőzőKövetkező

Két és félszeresére nőtt a magyar konzervipar eredménye 2010 óta 9

Két és félszeresére nőtt a magyar konzervipar eredménye 2010 óta

A magyar konzervipar eredménye 2010 óta két és félszeresére nőtt, és erősödött az ágazat exportképessége is – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára az EKO Konzervipari Kft. több mint 3,2 milliárd forint értékű kapacitásbővítő fejlesztésének támogatói okiratátadásán, hétfőn, Nyíregyházán.

Feldman Zsolt elmondta: a konzervipar a hazai élelmiszerexport átlagos, 30 százalékos exportérték-teljesítményének dupláját érte el, vagyis termékeit jó áron jó és minőségben értékesítette az exportpiacokon.

Ez is azt jelzi, mennyire fontos eleme és lába az ágazat a magyar élelmiszeriparnak és a nemzetgazdaságnak

– tette hozzá. Az államtitkár kifejtette: a kormány óriási hangsúlyt fektet az élelmiszeripar fejlesztésére; a Megújuló vidék, megújuló agrárium program keretében például mintegy 400 milliárd forintos támogatási igény érkezett be az élelmiszer-feldolgozó szakma ágazati szereplőitől.

A tervek szerint a kabinet a következő években – egy új pályázati forma keretében – még legalább 400 milliárd forintot szeretne a szektor megsegítésére kiírni

– jelezte. A Vidékfejlesztési Program 1,6 milliárd forintos pályázati támogatásával megvalósuló nyíregyházi beruházásról Feldman Zsolt elmondta: a fejlesztési program révén bővül a cég kapacitása, gazdaságosabb lesz a termelés, valamint erősödnek a cég és a beszállítók-termelők közötti gazdasági kapcsolatok. Az elsősorban csemegekukorica és zöldborsó feldolgozásával foglalkozó vállalat tevékenysége kapcsán az államtitkár kiemelte: ma Magyarország a csemegekukorica-termesztésben első, míg a zöldborsóban a harmadik helyen áll az Európai Unióban.

Ez azt jelenti, hogy van árualap, amelyre építeni tud ez a vállalkozás, amely egy stabil, és a következő évtizedekben is biztos feldolgozóhátteret fog jelenteni

– tette hozzá.

Mihályi Botond, az EKO Konzervipari Kft. ügyvezetője az eseményen elmondta: a nagy múltú, csaknem hatvanéves társaság a több mint hárommilliárd forint értékű beruházási összeget a kukorica és a borsófeldolgozás volumenének növelésére fogja hasznosítani. A tervek szerint a kapacitásokat a következő, 2023-as szezonra 40–50 százalékkal szeretnék emelni. A cég emellett gyümölcstermékek és befőttek gyártásban szeretne piacra lépni; a beruházás része lesz még a nyíregyházi gyár energetikai-technológiai korszerűsítése is.

Vinnai Győző, a térség fideszes országgyűlési képviselője arról beszélt: az EKO Kft. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye negyvennegyedik legjelentősebb vállalkozása a közel nyolcmilliárd forintos nettó árbevételével, valamint az egész évben és szezonálisan itt dolgozó 250–500 munkavállalójával.

Az 1964 óta konzervipari termékeket gyártó, jelenleg magyar családi tulajdonban lévő EKO Konzervipari Kft. termékei csaknem 80 százalékát az Európai Unió országaiba exportálja, de a kivitelből jelentős és egyre növekvő arányt képvisel Ukrajna, Oroszország, valamint a szovjet utódállamok. A céghez mintegy 3200 hektár nagyságú mezőgazdasági területről szállítják be a nyersanyagot a szerződött termelők – olvasható a társaság honlapján. A nyilvános adatok szerint a kft. 2020-ban 7,9 milliárd, 2021 első fél évében 4,1 milliárd forint nettó árbevételt ért el; két évvel ezelőtt 553 millió, míg tavaly június 30-ig 192 millió forintos veszteséget realizált.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balázs Attila

Forrás

A botrányhős Bangónéhoz hasonlóan Karácsonynak is távoznia kellene az elemző szerint 19

A botrányhős Bangónéhoz hasonlóan Karácsonynak is távoznia kellene az elemző szerint

Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője úgy látja, hogy Bangóné Borbély Ildikó a távozásával helyet csinált egy újabb politikusnak a közös baloldali listán. Az elemző ugyanakkor arra is emlékeztetett, hogy Karácsony Gergelynek is több botránya volt már a végzettségével kapcsolatban.

Az elemző az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában a szocialisták botránypolitikusának nevezte Bangóné Borbély Ildikót, akiről azt mondta: a 2004-es népszavazáson a határon túliak ellen hergelte az embereket, az MTVA székházában fetrengett a földön, a Parlamentben pedig minősíthetetlen stílusban ordibált sokszor. Az elemző szerint az, hogy a szocialista országgyűlési képviselő a közvéleményt és pártját is megtévesztette iskolai végzettségével kapcsolatban, az utolsó csepp volt a pohárban, ami tarthatatlanná tette, hogy az MSZP-ben maradjon. Azt mondta, Karácsony Gergelynek is több botránya volt végzettségével kapcsolatban.

A főpolgármester korábban azt állította, hogy van államilag elismert vizsgája, majd kiderült, hogy nincs, nyelvtudásával is probléma merült fel, illetve doktori végzettségével is Bangóné Borbély Ildikóhoz hasonló botrányba került

– közölte Deák Dániel. Hozzátette: Hajnal Miklós momentumos politikus pedig sokáig azt állította magáról, hogy rendelkezik diplomával, közgazdász végzettségű, aztán kiderült, hogy ebből sem igaz semmi. Az elemző szerint, ha következetesek lennének a baloldalon, Bangóné Borbély Ildikóhoz hasonlóan mind Karácsony Gergelynek, mind Hajnal Miklósnak távoznia kellene.

Forrás: MTI; Fotó: demokrata.hu

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon