Az Australian Openről még nem mondott le a koronavírusos magyar teniszező 26

Az Australian Openről még nem mondott le a koronavírusos magyar teniszező
Enyhe, náthaszerű tünetei vannak a koronavírusos Gálfi Dalmának, aki az ausztrál nyílt teniszbajnokságra, illetve annak felvezető tornájára érkezett Melbourne-be.

Pozitív lett a Covid-tesztje, karanténban készül az Australian Openre Gálfi Dalma A magyar játékos tíz napig csak a szobájában edzhet a 11 nap múlva kezdődő selejtezőre. A világranglistán 122. játékos elmondta a szövetségnek, hogy a szokásosnál fáradtabban érkezett Ausztráliába, ahol a szabályok szerint karanténba került, miután pozitív lett a tesztje. A 23 éves játékos hozzátette, nyugalmi állapotban normális a pulzusa, ami mindenképpen jó jel.

Egyedül az erőnlétem miatt aggódom, biztosan veszítek belőle, minél tovább tart ez a bezártság, annál többet. Én is indultam volna az e heti melbourne-i WTA-tornán, abból már semmi nem lesz, de azért jöttem, hogy feljussak az Australian Open főtáblájára, ebből a tervemből nem is szeretnék engedni

– mondta a játékos.

Gálfi kedden újabb koronavírusteszten vesz részt.

Ahol a futball esze és szíve találkozik! Válogatott írások a legjobbaktól. Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

Forrás

ElőzőKövetkező

Conte történelmet írt: a Tottenham a 95. percben még vesztésre állt, mégis nyerni tudott 9

Conte történelmet írt: a Tottenham a 95. percben még vesztésre állt, mégis nyerni tudott

Szerdán este két mérkőzést pótoltak a Premier League 17. fordulójában. A Leicester City a 95. percben még 2-1-re vezetett a Tottenham Hotspur ellen, azonban a hosszabbításban a holland válogatott Steven Bergwijn két gólt is szerzett, ezzel a Spurs megfordította a meccset és drámai győzelmet aratott. A másik mérkőzésen a Manchester United 3-1-re nyert a Brentford otthonában.

Ezzel a győzelemmel az Antonio Conte vezette Tottenham továbbra is veretlen a Premier League-ben az olasz szakember vezetésével. A találkozón Harry Kane, a Spurs angol válogatott támadója megszerezte profi pályafutása 250. gólját. A találkozó hőse a holland válogatott Steven Bergwijn volt, aki a 95. percben egy lecsorgó labdát vágott a hálóba, majd a középkezdés után labdát szerzett a Spurs, majd Harry Kane kiugratása után kicselezte Kasper Schmeichelt, és az üres kapuba lőtt. 

A Tottenham 94 perc és 52 másodperc után még vesztésre állt, mégis legyőzte a Leicestert, ezzel pedig rekordot állított fel. Legutóbb ilyenre a Manchester City volt képes, amely 2012. május 13-án 3-2-re legyőzte a Queens Park Rangers csapatát úgy, hogy 91 perc és 14 másodpercnél még vesztésre állt. Azt a meccset a szurkolók sosem felejtik, mivel az a fordítás akkor a Manchester City bajnoki címét jelentette.

A másik szerda esti meccsen a Manchester United 3-0-ra nyert a Brentford otthonában. A United első gólját a 19 éves svéd utánpótlás-válogatott játékosa, Anthony Elanga lőtte, a másodikat az angol válogatott Mason Greenwood, aki Bruno Fernandes átadása után lőtt az üres kapuba. A harmadik manchesteri gólt Marcus Rashford szerezte a 78. percben, aki szintén Bruno Fernandes gólpassza után volt eredményes. A Brentford a 85. percben Ivan Toney találatával még szépíteni tudott, de ennél feljebb már nem tudott kapaszkodni, így a United ezzel két nyeretlen bajnoki után tudott ismét meccset nyerni.

Premier League, 17. forduló:
Leicester City-Tottenham 2-3 (1-1)
Brentford-Manchester United 1-3 (0-0)


Forrás

Akkora a baj egy válogatottnál, hogy visszaléphetnek az Eb-től 6

Akkora a baj egy válogatottnál, hogy visszaléphetnek az Eb-től

A német kézilabda-válogatottban akkora már a koronavírus miatti krízis, hogy akár az Európa-bajnokságtól is visszaléphet.

A német szövetség (DHB) szerdán bejelentette, hogy az addigi kilenc fertőzött után egy stábtag mellett Sebastian Heymann, Djibril M’Bengue és Christoph Steinert is pozitív teszteredményt produkált.

A sok beteg játékos ellenére is megnyerte a D csoportot a német válogatott, azonban a kialakult helyzet miatt azt ígérte a DHB, hogy kielemzik a torna történéseit és ha kell visszalépnek az Eb-től is.

Németország hibátlanul zárt a csoportjában, Ausztriát, Fehéroroszországot és Lengyelországot is legyőzte.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon