A kormány előrejelzése: minden jobb lesz a következő években, viszont magasabb infláció várható 23

A kormány előrejelzése: minden jobb lesz a következő években, viszont magasabb infláció várható
A következő 4 év mindegyikében várható nyugdíjprémium, mert a kormány várakozása szerint minden évben magasabb lesz a növekedés üteme, mint 3,5%. Szerda reggel a Pénzügyminisztérium közzétette a 2021-2025 közötti időszakra szóló – makrogazdasági és költségvetési előrejelzését. Ez több szempontból is érdekes: egyrészt, hogy a kormány milyen makroparaméterekkel kalkulál a következő évekre, és a fiskális számokból milyen tervekre lehet következtetni, másrészt, hogy ez hogyan változott a 2020 év végén közölt prognózisban szereplő számokhoz képest – olvasható a Portfolio cikkében.

A lap azt írja: 2021-ben a kormány 6,4%-os GDP-növekedést vár, ami sokkal jobb, mint amit tavaly év végén jelzett előre az idei évre (3,5%), vagyis a tervezettnél sokkal jobban sikerült a 2020-as koronavírus-válságból való kilábalás. Ennek fényében külön érdekes, hogy a hiány 7,5% lesz idén, miközben egy éve még 6,5%-ot jelzett előre a tárca. Vagyis

a kormány egyrészt kihasználta a magasabb növekedésből fakadó hatalmas mozgásteret év közben és emelte fel a hiánycélt.

(Természetesen a két folyamat össze is függ, mert az idei költekezés lecsapódott a GDP-növekedésben is, és fordítva.)

A PM dokumentumából ki is derült, hogy az idei évben a meghozott adóintézkedések mellett is a pénzforgalmi adóbevétel közel 530 milliárd forinttal magasabban alakulhat a költségvetési törvény szerintihez képest. „Az adóbevételek közül év végéig a tervekhez képest 341 milliárd forinttal magasabb összeg várható általános forgalmi adóból, 202 milliárdforinttal személyi jövedelemadóból és 25 milliárd forinttal kiskereskedelmi adóból” – részletezte a tárca. A 2022-es gazdasági növekedést a kormány 5,9%-ra várja, ami nemcsak az egy évvel ezelőtti 5,4%-os előrejelzésnél jobb, hanem az idén nyáron megszavazott 2022-es költségvetés feltételezésénél is (5,2%).

A kitekintő táblázatból az is kiolvasható, hogy erőteljes növekedéssel számol a következő évekre a kormány. 2023-ban 4,3%, 2024-ben 4%, míg 2025-ben 4,2% lehet a gazdaság növekedési üteme. Mindez azzal a következménnyel is jár, hogy a nyugdíjasok örülhetnek: a következő 4 év mindegyikében várható nyugdíjprémium, mert

a kormány várakozása szerint minden évben magasabb lesz a növekedés üteme, mint 3,5%.

A részletekből az is kiderül, hogy a kormány a fogyasztási kiadások brutális növekedésére számít jövőre, 7,9% lehet az év/év alapú növekedés, ami nem meglepő, hiszen az elmúlt hónapokban több olyan intézkedést hozott, amivel a háztartások jövedelmi helyzetét javítani igyekszik (szja-visszatérítés, 13. havi nyugdíj).

Nem meglepő fejlemény az sem, hogy az eddigi 10,5%-os beruházásnövekedési ütemet 7,4%-ra csökkentette a 2022-es évre vonatkozóan a szaktárca. Elkezdi ugyanis visszafogni az állami beruházási költekezését, már az idei évben elhalaszt 350 milliárd forintnyi állami beruházást, míg jövőre 755 milliárd forintnyi ilyen kiadást ütemez át.

Magasabb infláció várható, mint korábban

Ilyen növekedés és fogyasztási kiadás-bővülés mellett nem meglepő, hogy Magyarországon magasabb infláció várható, mint korábban, de úgy is lehet fogalmazni, hogy a magas áremelkedési ütem tartóssá válik. A 2020-ban látott 3,3%-os éves infláció után 2021-ben 5,1% várható, míg 2022-ben 4,8% lehet a kormány szerint a pénzromlás évesített üteme, és 2023-ban is még 3,1% felett.

Csak 2024-ben és 2025-ben lehet 3% az infláció.

A friss inflációs előrejelzés kapcsán ki kell emelni két dolgot. Egyrészt érdekes, hogy most a kormány 5,1%-os inflációt jelez előre a 2021-es évre, miközben a novemberi nyugdíjkiegészítés mértéke alapján azt lehetett sejteni, hogy 4,8%-os inflációval számol. Ez alapján azt lehet mondani, hogy idén a nyugdíjak vásárlóerejét a szokásos nyugdíjemelés nem védi meg, mindenképpen kell hozzá a nyugdíjprémium, ami egységesen mindenkinek 80 ezer forint volt. Másrészt érdekes, hogy jövőre 4,8%-os inflációval kalkulál a kormány, miközben az év elején 5%-kal fogja emelni a nyugdíjakat. Vagyis jövőre túlkompenzálja várhatóan a kormány az időseket.

Új hiánypálya gigantikus tartalékokkal

Nagyot változott a kép egy év alatt a költségvetési egyenleg tekintetében is. Végül a 2020-as költségvetési tényadat -8% lett az egy évvel ezelőtt várt -8,6%-kal szemben. Idén 7,5%-os GDP-arányos deficit várható, míg egy éve a kormány 6,5%-kal számolt. Jövőre 4,9% az új hiánycél, ami egy éve még 4,8% volt.

A frissített prognózis szerint 2023-ben 3,5%, 2024-ben 2,5%, míg 2025-ben 1,5% lehet a deficit. Ez mérsékelten lassabb hiánylefaragást jelez előre, mint korábban úgy, hogy közben sokkal jobb GDP-adatokat produkál a magyar gazdaság. Jól látható tehát, hogy eddig a jobb makrogazdasági környezetből fakadó plusz százmilliárdokat a kormány elköltötte, ez a gazdaságpolitikai irány van most épp fordulóban. A részletes bevételi és kiadási sorok alapján kijelenthető: a kormány jelentős költségvetési tartalékokkal készül a következő évekre.

Ennek szemléltetésére a lap kiemelte a 2022-es év tartalékait:

  • Az általános tartalék 150 milliárd forint lesz.
  • A céltartalékok 609 milliárd forintra rúgnak.
  • A járvány elleni védekezés központi tartaléka 20 milliárd forint.
  • A Gazdaság-újraindítási alap központi tartaléka 68 milliárd forint.
  • A Beruházási Alapban pedig 150 milliárd forint lesz, miután a kormány itt zárolt 400 milliárd forintot az eredeti 550 milliárd forintos összegből.
  • De a Beruházási Alap a későbbi években is fennmaradna 350 milliárd forint értékben.

A kiadási oldal egyébként a 2022-es évben jóval nagyobb lehet, mint azt a kormány egy éve tervezte. Ez részben az uniós programok 900 milliárd forinttal magasabb kiadásaival, a nagyobb állami vagyonnal kapcsolatos kiadásokkal, a drágább adósságszolgálattal, a TB-alapok magasabb támogatásával függ össze elsősorban.

Eközben a költségvetés bevételei is felrobbantak. Csak szemléltetésképp emeljük ki: jövőre 17 377 milliárd forint folyhat be összesen az államkasszába, ami közel 2200 milliárd forinttal magasabb, mint amit a kormány egy éve várt. De még az idén nyáron tett várakozását is felülmúlja 350 milliárd forinttal.

Jobb államadósságpálya

A magasabb GDP-növekedésnek köszönhető elsősorban, hogy az egy évvel ezelőttihez képest

a kormány kedvezőbb államadósságpályát vázolt fel.

Mostani várakozása szerint 77% lesz a GDP-arányos államadósság 2022 végére az idén várható 79,9% után. A nyáron elfogadott 2022-es költségvetésben 79,3%-ra tervezte lefaragni az adósságot a kormány, vagyis a friss előrejelzés szerint nagyot javítana ezen a téren is a kormány. Ez részben ahogy említettük a jobb növekedési környezettel függ össze, de közben lép is az ügy érdekében: amellett hogy százmilliárdokat fizet ki új támogatások formájában az év elején a kormány, 755 milliárd forintos költségvetési kiigazítást is végrehajt jövőre.

A tavalyi prognózissal és vállalásokkal összevetve az is jól látható, hogy 2024-re gyakorlatilag ugyanoda várja most a kormány az államadósság szintjét, mint korábban. 2020 végén 72,9%-ra várta a 2024 év végi államadósságot, most pedig ezt 72,4%-ra várja.

Nyitókép: Földházi Árpád

Forrás

ElőzőKövetkező

Sorozatos, nevetséges hazugságokkal próbál magyarázkodni a baloldali milliárdos, Bige László 3

Sorozatos, nevetséges hazugságokkal próbál magyarázkodni a baloldali milliárdos, Bige László

Azért indultak ellene büntetőeljárások, mert a baloldalt támogatja a közelgő parlamenti választáson – erre célozgatott Bige László, a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldalt finanszírozó vörösbáró egy közelmúltbeli interjúban. A vagyonára részben erkölcsileg elítélendő módon, részben bűncselekmények által szert tevő Bige ritka nagyot hazudott, hiszen azután állt ki nyilvánosan a baloldal mellett, hogy a büntetőügyei elindultak. A milliárdos ugyanis a baloldaltól reméli, hogy megússza majd a felelősségre vonást. Mint ismert, Bige László köztörvényes bűncselekményeket követett el, korábban házi őrizetben is volt, amelynek során nyomkövetőt kellett viselnie.

“Van elég feladatom, nem a családi dolgok kötik le az időmet. Egy csomó gyalázatos feladatom. Méltatlan emberek, méltatlan feladatokat adnak. 63 éves vénember vagyok, büntetlen előéletű, a világ egyetlen bíróságán sem büntettek meg. Legfeljebb gyorshajtásért vagy tilos parkolásért” – így siránkozott a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldal finanszírozója, Bige László, aki a közel egyórás, amúgy rendkívül közhelyes propagandainterjúban végig áldozati pózban próbálta mutatni magát.

“Nincs ebben semmi érdekes”

Amikor Juszt László, az ismert baloldali televíziós, aki végig hízelgett Bigének, megkérdezte tőle, hogy mégis miért került a vádlottak padjára, a baloldali milliárdos megpróbált ironizálni, azt állítva, hogy mert “elloptuk a saját pénztárcánkat”. Bige az adás első másodpercétől kezdve feltűnően feszült volt. Nem csoda, hiszen állításával ellentétben nem azzal vádolják, hogy saját magát károsította meg, hanem azzal, hogy a magyar gazdákat. Cégei kartelleztek, ezzel 36 milliárd forintos kárt okozva a kistermelőknek.

Bige híres arról, hogy szeret kérkedni a gazdagságával, ez most is így volt. Azt állította az első ügye kapcsán, hogy az őt feljelentő személyt valaki, vagy valakik 100-150 millió forinttal lefizették, a műsorvezető ezt “szép pénznek” nevezte, amire az üzletember nevetve azt mondta, hogy “igen, ez már szabad szemmel is látható”.

Bige az adás során végig hazudozott, egy pillanatig sem próbált szembenézni a valósággal, Juszt László pedig természetesen hagyta neki, egyetlen valódi kérdést sem próbált feltenni.

Azzal igyekezett védekezni, hogy egyes hatóságok bármikor bíróság elé tudják állítani, majd összefüggéstelenül hozzátette, arra megy ki a játék, hogy megszerezzék a vagyonát, a gyárait.

Abban sem mondott igazat a magát műtrágyakirálynak neveztető milliárdos, hogy 2010 előtt nem kapott egyetlen forint állami támogatást sem az államtól. Ahogy az Origo többször is beszámolt róla, Bige olyannyira beférkőzött a baloldali kormányzat legfelsőbb köreibe, hogy az IMF-hitel felvétele után vállalkozása több mint tízmilliárd forintnyi hitelt kapott a Gyurcsány-kormánytól. Abban az időszakban, amikor a brutális kormányzati megszorítások következtében a magyar emberek túlnyomó többségének csökkent a fizetése, sokan pedig utcára kerültek.

“Ha csak azt nem vesszük ide, amit most írogatnak ezek a bohócok, hogy kaptunk hitelt” – tette hozzá ingerülten, majd azt hazudta, hogy “nagyon szigorú” feltételekkel kaptak csak hitelt. Ez konkrétan nem igaz, hiszen az akkori baloldali kormány semmilyen feltételt nem szabott annak felhasználásáról, sőt cégének még kezességet sem kellett adnia a pénzért cserébe.

Rettenetesen nagy hazugságok

Második büntetőügye kapcsán szintén szánalmasan védekezett, szerinte az ügyészség olyan dolgot kér rajta számon, mintha egy disznóvágáson afelől érdeklődnének, hol van a levágott sertés vére (a szellemesnek szánt hasonlat meglehetősen suta, egy igazi disznóvágáson ugyanis a vért is felhasználják).

Bige kitért a 11 milliárd forintos GVH-bírságra is, amit “nem létező ügynek” nevezett. “A Holdból jött, a nem létező Holdból jött ” – jelentette ki zavarosan. Mint ismert, tavaly októberben a Gazdasági Versenyhivatal a teljes hazai műtrágyapiacot érintő összejátszást, kartellt tárt fel, amely a 2009 és 2016 nyara közötti időszakra vonatkozott. 2017 őszén indult a versenyfelügyeleti vizsgálat 11 társaság ellen. Közülük végül nyolc kapott bírságot, amely együtt rekordösszegre, 14,1 milliárd forintra rúgott. A hivatal leginkább hat, Bige érdekeltségébe tartozó vállalatot talált vétkesnek, mivel megállapításai szerint ezek szervezték a kartellt.

Bige azóta sem fizette ki a bírságot, és Juszt László internetes műsorában nemes egyszerűséggel “mesének” nevezte a történteket. Kérdés, hogy mit gondolnak erről azok a gazdák, akiket a gátlástalan manőverrel megkárosított.

A beszélgetés végén a milliárdos arról beszélt, hogy az ellene indított eljárásokat felülről irányítják. “Valaki megengedi ezt” – jelentette ki mindenféle konkrétumok nélkül az oligarcha, hozzátéve, hogy valaki utasította a belügyminisztert, amikor 300 rendőr kiszállt az egyik gyárához. Ezzel arra célzott Bige, hogy azért indultak ellene a büntetőügyek, mert kiállt a baloldal mellett. Csakhogy ez konkrétan nem igaz, ugyanis

a gátlástalan milliárdos csak az eljárások megindulása után kezdte pénzelni Márki-Zayt, éppen azért, mert tőle és Gyurcsánytól reméli, hogy elkerüli a felelősségre vonást. Sőt, az eljárás megkezdése utáni első interjújában még "ajánlatot" is megpróbált tenni a miniszterelnöknek, nem fogja pénzelni a baloldalt, ha futni hagyják. Természetesen az ajánlattal senki nem foglalkozott.

Úgy néz ki, Bige annyira fél a felelősségre vonástól, hogy a legdurvább hazugságoktól sem riad vissza.

Milyen büntetőügyek indultak Bige ellen?

Tavaly októberben kétmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés, valamint vesztegetés miatt emelt vádat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség Bige László és öt munkatársa ellen. A vád szerint kétmilliárd forinttal károsították meg egy vállalkozó cégét, miközben a vezető több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt is kapott. Az ügyészség korábban

bűnügyi felügyeletet rendelt el az ügyben, így Bigének hónapokon keresztül nyomkövetőt kellett viselnie, és csak engedéllyel hagyhatta el a házát.

A hatóságok álláspontja az, hogy a műtrágyakirály cégcsoportjának két alvállalata játszott össze a bűncselekményben, a növénytermesztéshez használt termékeket gyártó és az azt értékesítő cég.

A termelés során rendszeresen keletkezett olyan áru, amely nem felelt meg a gyártói előírásoknak, de a növénytermesztés más területén még fel lehetett azokat használni. Ezeket Bige utasítására leértékelték, de annyira, hogy az még az önköltségi árat sem érte el. Ezeket aztán a vállalkozó által kijelölt cégek vették meg, amelyek ugyanakkor úgy adták el azokat a végfelhasználóknak magasabb összegért, mintha nem lennének termékhibásak.

A kijelölt cégek vezetői az így befolyt „nyereségből” 2011 és 2016 között jelentős összeget, összesen 764 millió forintot osztottak vissza Bigének.
Az ügyészség letöltendő börtönbüntetést kért Bigére, és azt indítványozta, hogy az eljárást egyesítsék a Nyíregyházi Törvényszéken a vállalkozóval szemben már folyamatban lévő – szintén vesztegetés miatt indult – büntetőperrel, amelyben a vád szerint műtrágyaeladás manipulálásával 135 milliót keresett a vállalkozó törvénytelenül.

A baloldalt pénzeli

Ahogy a fentiekből kitűnhet, meglehetősen nehéz helyzetbe került a vörösbáró, aki úgy akarja elkerülni a felelősségre vonást, hogy anyagilag támogatja a baloldalt, egész pontosan Gyurcsány Ferenc jelöltjét, Márki-Zay Pétert.

Eddig legalább hatvanötmillió forinttal támogatta a baloldal kampányát. Ez onnan derült ki, hogy Márki-Zay elárulta: Bige László egy ötmillió forintos számláját már kifizette. Szerinte ez a módszer teljesen legális.

Ahogy az Origo is beszámolt róla, tavaly decemberben Márki-Zay és Bige luxusétteremben, félmillió forintos bor mellett egyeztetett, a számlát vélhetően az üzletember finanszírozta.

Forrás

Titkosügynöknek adta ki magát, aztán 26 milliót csalt ki az áldozataitól 3

Titkosügynöknek adta ki magát, aztán 26 milliót csalt ki az áldozataitól

Jogerősen négy év börtönre ítélte a bíróság azt a férfit, aki magas beosztású titkosügynöknek adta ki magát. Így férkőzött áldozatai bizalmába, aztán több mint 26 millió forintot csalt ki tőlük. Az áldozatai között van a saját fia is.

A férfi különböző valótlan okokra hivatkozással nagyobb pénzösszegeket csalt ki emberektől úgy, hogy 2014-től 2017 őszéig fia ismeretségi körét felhasználva gazdag emberek közelébe férkőzött.

Minden esetben magas rangú titkosügynöknek, volt, hogy az Európai Határ- és Partvédelmi Őrség vezetőjének – adta ki magát, és rendszeresen hivatkozott széles körű kapcsolatrendszerére.

A férfi a legtöbbször azt állította, hogy

az édesapja és édesanyja külföldi gyógykezelésére, műtétre kell a pénz, majd édesapja halálát követően a temetési költségekre kért pénzt.

Az egyik gyanútlan férfit magával vitte egy általa irányított fedett akcióba, hogy ezzel győzze meg. Ez persze hazugság volt.

Volt olyan, aki többször is nagyobb összeget adott neki kölcsön, amit azonban soha nem adott meg.

Hat embertől, összesen 26 millió forintot csalt ki.

A saját fiától is többször kért kölcsön. Amikor a fiú már nem adott neki, telefonon kezdte zaklatni: százhetvenszer hívta fel azért, hogy pénzt adjon neki. A férfi az apja ellen zaklatás miatt magánindítványt terjesztett elő.

A csaló lakásában az elfogása után engedély nélkül tartott fegyvert és lőszert találtak.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...