A kínai szigorítás 14 ezer játékfejlesztő vállalatot küldött csődbe 15

A kínai szigorítás 14 ezer játékfejlesztő vállalatot küldött csődbe
Általában a naptári év vége jó időszak a kínai játékipar számára, legalábbis az évforduló környékén új játékengedélyeket adtak ki. Most azonban a gyártók továbbra is várnak az engedélyre, hogy új műveik letölthetővé válhassanak az alkalmazásboltokban.

Ez nyilvánvalóan hatással van a munkaerőpiacra is, mivel 2021 júliusa óta nem adtak ki új engedélyeket, állítólag azóta mintegy 14 ezer fejlesztő stúdió és kapcsolódó marketing- vagy merchandising vállalkozást töröltek a cégnyilvántartásból. Erről a South China Morning Post számolt be a Securities Daily című állami tulajdonú lap hivatalos adataira hivatkozva. Ez a helyzet tovább gyorsította az iparág hanyatlását – állítja a beszámoló. Egész 2020-at tekintve ugyanis állítólag mintegy 18 ezer hasonló vállalkozás húzta le a rolót. Összehasonlításképpen, a németországi játékipar a legszélesebb értelembe véve, azaz beleértve az olyan területeket, mint a kiskereskedelem és a média, mintegy 28 ezer embert foglalkoztat.

A South China Morning Post szerint az országon belüli problémák alapozzák meg, hogy a kínai technológiai cégek egyre inkább a világ többi részén tevékenykednek. A Tencent most jelentette be, hogy megvásárolta az amerikai Turtle Rock (Back for Blood) fejlesztőstúdiót.

Kína egyre több korlátozással szigorítja a szerencsejátékokat. Például 2021 augusztusától a kiskorúak csak pénteken, szombaton és vasárnap 20 és 21 óra között játszhatnak. A szabályozást szigorúan ellenőrzik, például az okostelefonok azonosító rendszereivel.

Újra és újra előfordul, hogy hónapokig nem jelennek meg új játékok. Eddig legalábbis az volt a helyzet, hogy néhány tucat vagy száz cím engedélyét egy csapásra újra kiadták. A korlátozásokat az online függőség visszaszorításával indokolják. Vannak azonban tartalmi korlátozások is, például a szerencsejáték-elemek, valamint a babonák és a horror ábrázolásának tilalma.

Forrás

ElőzőKövetkező

Nyilvánossá tették az univerzum legrészletesebb 3D-s térképét 1

Ezt látni kell! Nyilvánossá tették az univerzum legrészletesebb 3D-s térképét

A DESI spektroszkópiai eszköz jelenleg is azon dolgozik, hogy feltérképezze a galaxisok helyzetét az időben (precízen rögzítve a Földtől való távolságukat, belekalkulálva, mennyit tágult az univerzum addig, míg ez a fény eljutott a Földre), hogy a tudósok jobban megértsék a sötét energiát.

Az ötezer miniteleszkópból álló Sötét Energia Színképelemző Műszer (DESI, Dark Energy Spectroscopic Instrument) rendkívüli teljesítményére épülő kozmikus felmérési projekt eredményeit már közzé is tették a tudósok: az univerzum eddigi legrészletesebb 3D-s térképén jelenleg 7,5 millió galaxis helye már biztosan és pontosan látható.

Hirdetés

A projektet vezető Lawrence Berkeley Laboratórium által csütörtökön bemutatott térkép a DESI működésének első hét hónapjának eredménye.

A térképen minden egyes pont egy-egy galaxist jelöl, amely 100 milliárd és egybillió csillagból áll a Földről ötmilliárd fényévnyi távolságban látható Szűz csillagkép irányában, a Bak csillagkép felé haladva. Jól látható, hogy a régi rendszerekhez képest a DESI milyen fantaszikus eredményeket tud felmutatni:

“Nagyon sok szépség van benne” – mondta Julien Guy, a Berkeley laboratórium asztrofizikusa. “A galaxisok eloszlásában a 3D-s térképen hatalmas klaszterek, filamentumok és ürességek vannak. Ezek a világegyetem legnagyobb struktúrái. De bennük megtaláljuk a nagyon korai világegyetem és az azóta eltelt tágulás történetének lenyomatát.”

A DESI munkájának ez még csak a kezdete, hiszen a projekt célja, hogy havonta több mint egymillió új galaxist adjon hozzá a térképhez. Amikor 2026-ban elkészül, a térkép várhatóan több mint 35 millió galaxist fog tartalmazni, hatalmas adathalmazt biztosítva a csillagászok számára a tanulmányozáshoz.

A DESI egy korszerű detektor, amely az arizonai Kitt Peakben található négyméteres Nicholas U. Mayall Teleszkóphoz van csatlakoztatva, 5000 optikai szálból áll, amelyeket 10 mikronos pontosságúra pozícionáltak. A detektor a galaxisok energetikai sugárzásának hullámzásait, az úgynevezett baryon-akusztikus oszcillációkat keresi, amelyek az ősrobbanás utáni első néhány százezer év során beépültek az anyag eloszlásába.

A kozmikus történelem különböző időszakaiban e hullámzások közötti távolság mérésével a csillagászok ki tudják majd számolni, hogy a világegyetem tágulásának gyorsulása állandó volt-e, vagy változott az idők során.

Ez a tudás kiemelkedő fontosságú lesz a titokzatos sötét energia megértéséhez, amely a feltételezések szerint az univerzum minimum 70%-át teszi ki, és a tágulás mozgatórugója.

Forrás

Fidesz: a baloldal az üzemanyagár befagyasztását sem támogatta 7

Fidesz: a baloldal az üzemanyagár befagyasztását sem támogatta

Fidesz: a baloldal az üzemanyagár befagyasztását sem támogatta 2022. január 15. 16:56 Horváth László emlékeztetett: a Fidesz-KDNP-kormány 2021 novemberében megálljt parancsolt az üzemanyagárak növekedésének. A baloldal az üzemanyagár befagyasztását sem támogatta – közölte a Fidesz szóvivője szombaton az MTI-hez eljuttatott videónyilatkozatban. Horváth László emlékeztetett: a Fidesz-KDNP-kormány 2021 novemberében „megálljt parancsolt az üzemanyagárak növekedésének”, 480 forintban maximalizálta a benzin és a gázolaj árát.

A kabinet a hatósági árazással határozott lépést tett az energiaárak és az infláció növekedésével szemben – mutatott rá.     A Fidesz szóvivője úgy fogalmazott, a „baloldal persze – szokásához híven – ezt a döntést sem támogatta. A baloldal választott vezetője, Márki-Zay Péter személyesen is támadta az üzemanyagárak befagyasztását. Úgy fogalmazott, hogy ő semmilyen szociális komponenst nem tart indokoltnak az üzemanyagárak mérséklésében, sőt cinikusan azt is hozzátette, hogy a magyarok alkalmazkodjanak a magas árakhoz, és vegyenek kisebb autót” – fejtette ki Horváth László.

Hangoztatta: a Fidesz-KDNP egyáltalán nem ért egyet ezzel a hozzáállással.

„A mi célunk továbbra is az, hogy a magyar embereket megvédjük az Európa-szerte tapasztalható energiaár-növekedéstől, ezért kitartunk az üzemanyagok árának mérséklése mellett

– szögezte le a kormánypárti politikus.

(MTI)

Fotó: MTVA/Bizományosi: Faludi Imre

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...