A hét végrehatjó, az oktatási cég és a “víz üzemű motor” 21

A hét végrehatjó, az oktatási cég és a “víz üzemű motor”

Hét végrehajtói pályázat eredményében lehet benne a kezük, de állítólag egy oktatási cégtől is kaptak volna egy rakás pénzt, és úgy tűnik, azon is ügyködhettek, hogy zsíros pályázati pénzeket szerezzenek egy kamugyanús “vízüzemű motor” révén. Völner Pálnál jó 83 millió, de Schadl Györgynél több mint 800 millió forintnyi vesztegetési pénz landolhatott.

Hét végrehajtói pályázat végeredményének befolyásolásában lehetett benne a keze Völner Pálnak, a napokban lemondott igazságügyi államtitkárnak – derül ki abból a határozat-tervezetből, amelyet az Országgyűlés mentelmi bizottságának KDNP-s elnöke, Hargitai János írt alá, miután hétfőn úgy döntöttek, hogy kezdeményezik az fideszes politikus mentelmi jogának felfüggesztését.

Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését múlt hét kedden kezdeményezte a Legfőbb Ügyészség. A gyanú szerint rendszeresen fogadott el kenőpénzt a végrehajtói kar vezetőjétől. Völner a róla szóló hírekre úgy reagált: nem követett el bűncselekményt, de lemondott az államtitkári pozíciójáról, majd kifejezetten kérte mentelmi jogának felfüggesztését is. Az ügyészség indítványáról azt írta, az őt érintően számtalan valótlan állítást tartalmaz, melyekre konkrétan majd a nyomozóhatóságnak reagál. Áder János szerdán mentette fel posztjáról az államtitkárt.

A hét végrehajtó

A határozati javaslatból részletesen kiderül, hogy mikkel gyanúsítja a Legfőbb Ügyészség a volt államtitkárt, illetve a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) vele 2017 augusztusa előtt “korrupciós kapcsolatot kialakító”, de ma már őrizetben lévő korábbi elnökét, Schadl Györgyöt.

Eszerint Schadl rendszeresen adhatott Völnernek 2 és 5 millió forint közötti összegeket (a legtöbb esetben 3 milliós tételeket) “lényegében fizetésként” annak érdekében, hogy hivatali pozíciója révén

elérje a Schadl által javasolt emberek bírósági végrehajtóvá kinevezését,
érvényesítse az elnök elképzeléseit a MBVK hivatal működtetése során,
támogassa őt abban, hogy “az Igazságügyi Minisztérium hatáskörébe nem tartozó támogatásokat nyerjen el a Kar elnöke által megjelölt személy vagy cég”,
nem hivatali hatáskörébe tartozó ügyekben is intézkedjen.

A két férfi az ügyészségi indítvány szerint rendszeresen találkozott, éttermekben vagy csak Völner szolgálati kocsija mellett, aki ekkor kapta meg a pénzeket, konspirált módon. A dokumentumban felsorolják, hogy pontosan mikor és mekkora összegeket kaphatott Völner, a 2018. május 22-től idén július 13-ig tartó időszakban összesen 67 millió forintnyi összeget tartalmaz a felsorolás, jóllehet összegezve azt írják, hogy Schadl “összesen 83 000 000 forint jogtalan előnyt adott át” Völnernek.

A határozati javaslat értelmében Schadl ily módon érte el, hogy az általa javasolt embereket nevezzék ki bírósági végrehajtóvá – még úgy is, hogy az érintetteknek nem volt gyakorlatuk, vagy a pályázaton nem ők érték el a legtöbb pontot. Összesen hét, a

Győri,
Monori,
Szekszárdi,
Szigetszentmiklósi,
Ceglédi és
Fonyódi Járásbíróság, valamint a
Budai Központi Kerületi Bíróság (BKKB) mellett működő önálló bírósági végrehajtó kinevezését intézte el Völnernél a végrehajtói kar elnöke.

Schadl a dokumentum alapján összesen 884 852 000 forintnyi összeget kaphatott a közbenjárásával végrehajtóvá kinevezettek irodáinak osztalékából, tételesen:

Győrben 39 450 000,
Monoron 190 575 000,
a BKKB-n 254 800 000,
Szekszárdon 78 000 000,
Szigetszentmiklóson 197 850 000,
Cegléden 81 500 000,
Fonyódon 42 677 000 forintot.

Az összegeket sofőrje segítségével kellett hozzá eljuttatni.

Az irat szerint Schadl és Völner azonban nem csak a végrehajtói pozíciókkal üzletelhetett.

Az oktatási cég és a “víz üzemű motor”

Az idézett ügyészségi gyanú szerint legalább 150 millió forintot ígérhetett nekik egy ismerősük, ha elintézik, hogy a Mátrix Oktatási Stúdió megkapja az engedélyt több képzésük szeptemberi elindításához különböző állami szervektől. Ennek érdekében Völner egyeztetett az ITM és az Emmi több, “ismeretlenül maradt” beosztottjával is, amiről rendszeresen tájékoztatta Schadlt az irat szerint.

Ezen felül azzal is gyanúsítják Schadlt, hogy Völner segítségével pályázati pénzeket akart intézni egy meglehetősen kamuszagú találmánynak, ami egy “belsőégésű benzinüzemű Otto-motorból átalakított víz üzemű motor” lett volna. Ez az eszköz, amit két, csupán neveik kezdőbetűjével jelzett fejlesztőtől vásárolt meg Schadl, az iratban idézettek szerint

vízből állít elő mechanikai- illetve villamos generátorhoz kapcsolva villamos energiát.

A motort a Calmit Hungária Kft. nevű megemelt szén-dioxid-kvótájú cégnél akarták hőtermelésre hasznosítani.

Völner Schadllal egyeztetve állítólag vállalta, hogy az ITM klímapolitikai államtitkáránál eléri, hogy írjanak ki pályázatot “csökkentett széndioxid kibocsátásával járó építőanyag gyártására”, amire a kérdéses motorral és a Calmit Hungária Kft.-vel pályáztak volna támogatásért. Schadl, Völner illetve három további, csupán nevük kezdőbetűjével jelzett ember (kettőjükre a motor fejlesztőiként hivatkoznak) többször is egyeztettek a pályázati anyagról, ezek során a harmadik, S.K.B. betűkkel jelzett illető többször is jelezte a motor működőképességével kapcsolatos aggodalmait.

Ez azonban az irat szerint nem zavarta a két vezető gyanúsítottat, akik még azt is fontolgatni kezdték, hogy egy nagyobb pályázati projektet gründoljanak, ennek részévé téve a “víz üzemű” motoros ötletet, és Völner ennek érdekében még a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli minisztert is megkörnyékezhette.

A mentelmi jog felfüggesztését Völner esetében arra hivatkozva indítványozzák, hogy felmerül a “vezető beosztású hivatalos személy által, az előnyért a hivatali helyzetével egyéb módon visszaélve, bűnszövetségben, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés elfogadásának bűntette” gyanúja.

Az iratban rögzítik még azt is, hogy a fenti információkat lehallgatás, “információs rendszer titkos megfigyelése”, gyanúsítotti vallomások, bűnjelek okirati és tárgyi bizonyítványok, elektronikus-, hívásforgalmi-, cégnyilvántartási adatok támasztják alá.

Az ügyben jelenleg összesen tizenkét gyanúsított van – közülük nyolc végrehajtó és egy végrehajtó helyettes. Jelenleg hat gyanúsított letartóztatásban van, egy személy pedig bűnügyi felügyelet alatt áll.

ElőzőKövetkező

Kiderült, mikor térhet vissza a pályára Szoboszlai Dominik 3

Kiderült, mikor térhet vissza a pályára Szoboszlai Dominik

A hétvégén várhatóan visszatérhet kisebb sérülése után Szoboszlai Dominik, a RB Leipzig labdarúgója.

A magyar válogatott 21 éves középpályása a klub honlapjának csütörtöki beszámolója szerint szerdán már egyéni edzésmunkát végzett azok után, hogy a lipcseiek múlt szombati bajnokija előtt a bemelegítésnél megsérült.

Szoboszlai combizomhúzódása miatt kihagyta csapata szerdai kupameccsét is, amelyen a Leipzig nélküle, viszont Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal a soraiban jutott negyeddöntőbe a másodosztályú Hansa Rostock ellen.

A Lipcse vasárnap a Wolsburggal találkozik a Bundesligában.

Forrás

Filmstúdió épülhet az űrben, 2024-re készülhet el 3

Filmstúdió épülhet az űrben, 2024-re készülhet el

Sportarénát és filmstúdiót akar az űrbe küldeni a Space Entertainment Enterprise (SEE). A tervek szerint az űrkapszulát 2024 decemberére építené meg a Tom Cruise készülő űrmozijának készítésében közreműködő cég. A SEE-1 nevű modul filmeknek, televíziós műsoroknak, zenei és sporteseményeknek, földközeli pályán, mikrogravitációs körülmények között tartalmat gyártó producereknek és kreatívoknak szolgálna helyszínül. A berendezések tartalomfejlesztést, -gyártást, műsorszórást és élő közvetítéseket is lehetővé tesznek.

A modul építését az Axiom Space végzi, mely januárban megkapta az amerikai űrhatóság, a NASA hozzájárulását, hogy megépítse a Nemzetközi Űrállomás (ISS) kereskedelmi egységét. A SEE-1 az Axiom állomásán fog dokkolni.

A tervek szerint az Axiom állomás 2028-ban fog különválni az ISS-től.

Az oroszok leforgatták az űrben a mozifilmjüket, indulnak hazaEzzel eldőlt, hogy ki nyerte az űrfilmversenyt.

“A SEE-1 hihetetlen lehetőség az emberiség számára arra, hogy más birodalmak felé induljon és egy új, izgalmas fejezetet kezdjen az űrben” – fogalmaztak közleményükben Jelena és Dmitrij Lesznyevszkij brit vállalkozó-producerek, a SEE társalapítói.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon