A csőd szélére juttatta a “védettségi” igazolvány a vidéki klubokat 14

A csőd szélére juttatta a “védettségi” igazolvány a vidéki klubokat

A koncertek átlagos nézőszáma a járvány előtti szint felére-harmadára esett vissza. Pályázati támogatások nélkül a többség lehúzhatná a rolót, de így is van, akinek be kellett zárnia – írta meg az szmo.hu.

Az szmo.hu cikkéből kiderül, mekkora ötlet volt a kötelező “védettségi” igazolvány bevezetése. Ennek eredményeként ugyanis a Budapesten és az egyetemi városokon kívüli klubok gyakorlatilag a csőd szélére jutottak, és valamennyiüket a megszűnés veszélye fenyegeti, mivel

az oltatlanokat eltiltották a rendezvények látogatásától, sok háromszor oltott pedig a növekvő esetszámok miatt fél közösségbe menni.

“Ősszel egy olyan zenekarral nyitottunk, amire a járvány előtt közvetlenül még 183-an váltottak jegyet, most pedig 52-en voltak” – mondja Kovács Zoltán, a mezőkövesdi Boomerang Biliárdszalon vezetője.

A klub befogadóképessége 250 fő körül van, például P-Mobilon, Beatricén vagy Deák Billen rendszeresen össze is jött a telt ház korábban. Tavaly viszont az addig megszokott nézőszámoknak jó, ha a harmadát tudta hozni a fellépők túlnyomó része.

Kovács szerint ennek oka egyértelműen a kötelező “védettségi” igazolványban keresendő. Személyes tapasztalatai szerint a rockerközönség nagyjából fele nincs beoltva (főleg igaz ez a 30-50-es korosztályra). A helyzetüket tovább rontja, hogy a társaság oltott tagja nem fog a barátai nélkül elmenni koncertre, inkább beülnek máshová.

“Ennél is megdöbbentőbb volt szembesülni azzal, hogy egy közeli barátom, aki háromszor is be van oltva, még így sem mert eljönni az egyik koncertünkre tavaly év végén, annyira félt a megugrott fertőzésszámoktól”

– teszi hozzá.

A történet abszurditásába tökéletesen beleillik, hogy a koncert végeztével már 40-50 ember toporog a bejáratnál, hogy jönnének szórakozni. Az élőzene idejére ugyanis ők ki vannak tiltva a kormányrendelet értelmében, ám miután a zenekar levonul a színpadról, már bemehetnek sörözni.

A kormánynak köszönhetően így előállt az a szürreális helyzet, hogy a koncert után több ember van a helyszínen, mint közben.

“Vegyünk mondjuk 40-50 embert, aki jegyet vált egy koncertre, ez tart 9-től 11-ig. Egyébként 6-kor nyitnék, de így a koncert végéig más nem jöhet be. Gyakran előfordul, hogy akkor már ott toporognak még egyszer ennyien, hogy jönnének szórakozni, viszont vagy nincs kártyájuk, vagy nem érdekli őket az adott fellépő” – magyarázta.

Az NKA Hangfoglaló Program pályázati pénzei nélkül a Boomerang biztosan nem tudott volna élő zenés programokat tartani, de így sincsenek eleresztve. Több zenekar vissza is mondta a lekötött koncertjét, mert nem lett volna gazdaságos eljönni nekik a becsült gázsit figyelembe véve.

A hely szerencséje, hogy a havi néhány (általában 2-3, legfeljebb 4-5) koncert mellett a nevéből adódóan biliárdszalonként is üzemel, ami plusz bevételi forrást jelent. Az első három hullám idején azonban ennek sem örülhettek.

“Nyolc hónapig zárva voltunk, ráadásul a járulékokat ezalatt is fizetni kellett, így összességében több milliós mínusz keletkezett, a megtakarításaim jó részét feléltem”

– idézi fel a lapnak Kovács. A forgalom tavaly június végétől már kezdett helyre állni, csak a koncertek látogatottsága esett vissza. Utóbbi viszont gyakran kihatott az előbbire is.

Noha Kovács kitart, ám ha a kormány megrögzötten ragaszkodik a diszkriminatív kártyához, az könnyen a kocsmai koncertek végét jelentheti.

A vidéket sújtja a leginkább a kormányrendelet

A szombathelyi Végállomás Klub egyik szervezője szintén komoly visszaesésről beszélt. Körülbelül a közönség felét veszítette el. A helyzet egy kicsit jobb a liberálisabb fiatalokat vonzó alter zenekaroknál. Ott akár 55-60 százalékos telítettség is előfordul.

A 300 fős befogadóképesség határához idén ősszel az Elefánt került legközelebb: rajtuk nagyjából 250-en voltak, de mivel ők szombathelyi származásúak, a lényegében hazai pálya miatt ez nem annyira meglepő.

Volt olyan koncert is, amire mindössze 12 ember váltott jegyet.

Így is erősen Budapest központú az ország, ám az ilyen rendelkezéseknek hála a kép tovább torzulhat a főváros javára, a vidék pedig teljesen leépül.

A kormány a pályázati pénzekkel sem túl nagylelkű

A klubok pályázati támogatást maximum a zenekarok kifizetésére kaphatnak. A rezsire és a bérleti díjra egyszer kérhettek támogatást, onnantól kezdve mindent saját zsebből kell megoldaniuk. A vendéglátás bevételéből kellene kigazdálkodniuk, de ilyen alacsony nézőszámok miatt ez közel lehetetlen.

A legégetőbb kérdés a legtöbb vidéki klub számára, hogy átvészelik-e a mostani válságot?

A közeljövőben terveznek tárgyalni a főbérlővel a költségek csökkentéséről, ez mindenképp nagy segítség lenne.

Az osztrák határ mentén fekvő másik nagyváros, Sopron klubjaiban is tapasztalják a nehézségeket: a tavaly őszi szezonban legalább 50-60 százalékkal csökkent a látogatottság a járvány előtti szinthez képest.

“Korábban 10 buliból 4 nagyon jó volt, 4 közepes, és 2 olyan, ami nem hozta az előzetes várakozásokat. Ez változott meg úgy, hogy 2 hozza nagyjából 80 százalékon a korábbi szintet, 4 tud mondjuk 50 százalékot, a maradék 4 pedig legfeljebb 20-30 százalékot”
– nyilatkozta a lapnak Kovács ‘QQ’ Attila, a Hangár Music Garden és a Búgócsiga Akusztik Garden üzemeltetője.

A fellépők úgy tapasztalták, a legtöbb vidéki helyszínen általános visszaesés tapasztalható, így elkezdték lemondani koncertjeiket, mivel már az sem biztos, hogy ki tudják hozni nullára a turné költségeit.

“Arra nincs értelme építeni, hogy a mostaninál számottevően többen beoltatják magukat, de a járvány gyengülésével talán eljön majd az a pont, amikor a kötelező védettségi igazolványnak is búcsút mondhatunk”

– összegezte Kovács.

Kivégezték a szépreményű békéscsabai klubot

“A vendégköröm 80 százaléka nem vette fel az oltást, így semmi értelme újranyitni”

– Mézes Zsolt 2018-ban szállt be üzlettársként a békéscsabai Narancs Klub üzemeltetésébe.

A korábban sima diszkóként üzemelő szórakozóhely ekkor mozdult el az élőzene irányába. Hazai előadók mellett rengeteg külföldi fellépőt is meghívtak, főként rock-metál-punk-blues műfajokból. Olyan amatőr zenekarokról van szó, akik gyakorlatilag önköltségen járják Európát, a céljuk annyi, hogy a lehető legtöbb helyen felléphessenek. Ha nullára ki tudják hozni a turnét, már elégedettek, ezért örömmel ejtették útba Békéscsabát is.

A klub havi egy telt házas bulival már nyereséges volt, ezt pedig bőven tudták hozni – még úgy is, hogy csak hétvégente, ősztől tavaszig tartottak nyitva.

2020 elejére pont egyenesbe jöttek: majdnem kifizették a hátralékot, le volt szervezve az egész tavaszi program. Tele voltak tervekkel és pozitív várakozásokkal, amikor beütött az első hullám.

“Akkora volt a bizonytalanság, annyira nem lehetett tudni, mivel jár ez a vírus, hogy mindent lemondtunk és még a kötelező tiltás előtt bezártunk” – idézi fel Zsolt.

A helyet a városi vagyonkezelőtől bérelték, de hiába kérték őket, hogy a lezárás idejére engedjék el a bérleti díjat, erre nem voltak hajlandók.

Bevétel nélkül pedig nem tudták kigazdálkodni, ezért még abban az évben annyi tartozást halmoztak fel, hogy az önkormányzat egyoldalúan felmondta a szerződést és visszavette a klubot.

Zsolt állítása szerint

még csak nem is értesítették őket a döntésről, egyszerűen csak levágták a lakatot és a sajátjukat tették a helyére.

Így fejeződött be méltatlanul, alig 2 év után a Narancs Klub sikersztorija.

“Szeretnék újranyitni, de amíg kötelezően védettségi kártyát kell kérnem, semmi értelme. A vendégkörömet ismerve 80 százalék nem vette fel az oltást, így bármennyire is próbálkoznék, biztosan nem lenne nyereséges” – ismételte.

Így maradt Békéscsaba élő zenés szórakozóhely nélkül, pedig igény volna rá:

“A mai napig keresnek zenekarok és a törzsközönség is, hogy mikor folytatjuk, de csak feleslegesen kockáztatnék. Nem szeretnék milliókat fektetni a klubba úgy, hogy pontosan tudom, gyakorlatilag elégetném ezt a pénzt.”

Kiemelt kép: szmo.hu

Forrás

ElőzőKövetkező

Orbán Viktor: Isten veled, Bajnok! 12

Orbán Viktor: Isten veled, Bajnok!

Orbán Viktor a közösségi oldalán vett búcsút a hétfőn ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilvesztertől, a 2000-es sydney-i olimpia bajnokától.

A miniszterelnök egy képet mellékelt bejegyzéséhez az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászról.

Csollány Szilveszter 1998-ban Szentpéterváron Európa-bajnok, 2000-ben Sydneyben olimpiai aranyérmes, 2002-ben Debrecenben pedig világbajnok lett gyűrűn.

Forrás, fotó: Facebook

Forrás

Csollányi Szilveszterre emlékeztek Felvidéken is 8

Elhunyt Csollány Szilveszter, a „gyűrűk ura”

Ötvenegy esztendős korában, hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.

A gyűrű egykori kiválósága koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba december elején. Halálának hírét a Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette be.

Csollány 1970. április 13-án született Sopronban. A tornával átlagon felüli fizikai képességeinek és tanulékonyságának köszönhetően már ötévesen megismerkedett, Győrben. Amikor követte volna a bátyját, és inkább futballozni akart, az édesanyja és az edzője meggyőzték a folytatásról, és az is sokat számított, hogy már egészen fiatalon voltak sikerélményei a versenyeken.

A fővárosba 1986-ban költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett, három esztendővel később bekerült a felnőtt válogatott keretébe, 1990-ben pedig – a korosztályos versenyek érmei után – első alkalommal állhatott dobogóra a nemzetközi felnőtt mezőnyben, miután harmadik lett az Európa-bajnokságon.

Szókimondó magatartása következtében, a szakvezetőkkel folytatott vitái után 1993-ban eltiltották, és fegyelmi büntetése miatt nem engedték indulni a vb-n, vagyis kizárták a válogatottból. Pedig ekkor már világbajnoki ezüst- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes volt, a barcelonai olimpián pedig a hatodik helyen végzett gyűrűn.

Ekkor az Egyesült Államokba költözött, és előbb St. Louisban, majd Sacramentóban fiatalokat oktatott. Nehéz körülmények között dolgozott, közben pedig egyedül, edző nélkül készült az atlantai ötkarikás játékokra. Megváltozott, és fegyelmezett emberként ezüstérmet nyert.

Egy év múlva hazaköltözött, Sydneyben pedig rendkívül tudatosan, magabiztosan versenyzett, és látványos gyakorlata emlékezetes körülmények között olimpiai aranyérmet jelentett számára.

A világversenyeken csak gyűrűn nyert érmeket, ezért manapság már sokan szerspecialistaként emlékeznek rá, pedig akkoriban erre még nem volt lehetőség. Sikertörténete a 2002-es debreceni világbajnokság megnyerésével vált teljessé, így a következő évben egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után visszavonult, mert megelégelte a folytonos fogyókúrát, a kemény edzéseket, és már a motivációja is hiányzott, hiszen mindent elért, amit akart.

Versenyzőként a torna száz százalékban kitöltötte az életét, ezért az edzések mellett nem tudott komolyan tanulni, de a civil életben elsősorban nem emiatt szembesült nehézségekkel. Miután 2005-től elkezdte kapni az olimpiai életjáradékot, felvettek egy svájci frank alapú, biztosítással egybekötött hitelt a családi házukra, aminek a törlesztőrészlete az egekbe szökött a 2008-as gazdasági világválság után. Mindez ha nem is tette tönkre, mert nélkülözniük nem kellett, de rendkívül nehézzé vált a megélhetésük.

Előfordult, hogy több különböző állása volt egyszerre. Minden munkát elvállalt, tevékenykedett egy önkormányzat sportosztályán, játszótereket gyártó cégnél, volt újságíró és középiskolában testnevelő, másfél évig pedig egy kocsmában csaposként dolgozott, de így is nehezen éltek meg.

Először 2008-ban foglalkozott gyerekekkel Sopronban, de a kezdeti sikerek és népszerűség után ellehetetlenítették a saját tornaiskoláját. Két évig, 2011 és 2013 között Izlandon egy klubcsapatnál dolgozott, amit szintén nagyon szeretett, ám két év után a felesége honvágya miatt hazatértek. Csollány ezután másfél éven át Sopron és Svájc között ingázott, ahol szintén tornaedzőként dolgozott, ahogyan később Ausztriában is.

Időközben a magyar szövetség segítségével a soproni klubhoz került, ám végül ott sem volt maradása, pedig tevékenységét a szövetségi kapitány is méltatta.

Később főállású édesapaként intézte a négytagú család dolgait, emellett az ELTE szombathelyi központjában heti kétszer külsős torna-szakoktatóként tanította a leendő tornatanárokat arra, hogyan oktassák majd a testnevelést, illetve Sopronban egy táncegyesületben tanított talajakrobatikát.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon