A baloldal kormányzásképtelen, nem képes még a saját szavazótáborát sem megszólítani 28

A baloldal kormányzásképtelen, nem képes még a saját szavazótáborát sem megszólítani
A sikeres oltási programnak köszönhetően Magyarország az elsők között tudta 2021 májusában újraindítani a gazdaságot, aminek köszönhetően rekordmértékű, 6 százalékos növekedés várható – nyilatkozta a 888.hu-nak Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Jól mutatja a magyar gazdaság válságálló képességét, hogy míg sok uniós tagállamban még mindig stagnálásközeli állapotban van a gazdaság, addig Magyarországon hamar visszatértünk a járvány előtti kibocsátási szinthez. Ennek köszönhetően a 2008-as válsággal ellentétben most nem megszorításokra került sor, hanem éppen ellenkezőleg: jelentős többletforrást kap a társadalom szinte minden csoportja, aminek köszönhetően a lakosság is hamar túllendülhet a járvány okozta válsághelyzeten – emelte ki Deák Dániel a 888.hu-nak. A vezető elemző szerint belpolitikai szempontból fontos esemény volt 2021-ben a baloldal mozgása.

Az előválasztásnak nevezett kampányesemény során a baloldali pártok saját magukkal szúrtak ki: megbukott szinte az összes pártvezető, nem tudták Gyurcsány Ferencet háttérbe szorítani, sőt, megerősödve jött ki a folyamatból, míg a közös miniszterelnök-jelölt a hatpárti együttműködésen kívülről érkező Márki-Zay Péter lett, miután Karácsony Gergely annyira leamortizálta magát, hogy vissza kellett lépnie

– mondta. Hozzátette: a baloldal kormányzásképtelen, hiszen ezek a pártok nem képesek még a saját szavazótáborukat sem megszólítani; mindig azok a szereplők tudnak ideig-óráig sikeresek lenni, akik azt hangoztatják, hogy leszámolnak a Gyurcsány fémjelezte baloldallal. Ez azonban Márki-Zay Péter esetében is csupán egy kommunikációs fogás, hiszen mögötte is a DK áll, Gyurcsány Ferencéknek van a legtöbb biztos egyénijük, ráadásul a közös listán is várhatóan a DK-nak lesz a legtöbb jelöltje. Márki-Zay tehát azzal nyert ugyan, hogy leszámol Gyurcsánnyal, de ennek ellenére éppen ő lesz az, aki hatalomhoz segíti Gyurcsányt, valójában neki kampányol.

De nemcsak emiatt hiteltelen Márki-Zay ellenzékváltó kommunikációja, hanem azért is, mert minden fontos társadalmi és politikai kérdésben ugyanazt az álláspontot képviseli, mint Gyurcsány Ferenc: beengedné a bevándorlókat, mentegeti Soros Györgyöt, eltörölné a rezsicsökkentést, kiszolgáltatná hazánkat Brüsszelnek, sértegeti a jobboldali választókat, és még a minimálbért is eltörölné a nyugati multik érdekében

– nyilatkozta a 888.hu-nak. Az elemző szerint ennyire nyíltan Brüsszel-párti és a nyugati multik oldalára álló miniszterelnök-jelöltje még talán sosem volt a baloldalnak. Ez meg is látszik az ő és a baloldal támogatottságán, ami zuhanni kezdett. A parlamenti választás során két világnézet csap össze: a minden külföldi érdeket kiszolgáló globalista baloldal magyarországi helytartói fognak megmérkőzni a nemzeti szuverenitást és a hagyományos értékeket védő patriótákkal. Az elemző hangsúlyozta: jelen helyzetben a Fidesz komoly versenyelőnyben van, hiszen Orbán Viktor vezetésével világos víziója van, egyértelmű álláspontot képvisel a fontos politikai kérdésekben, és egy olyan stabil közösség áll a párt mögött, amely könnyen mozgósítható. A baloldalon ezzel szemben még a kampányüzeneteket sem találták ki, nincsen semmilyen mondanivalójuk az Orbán-gyűlöleten kívül a választóknak, komoly intellektuális válságban vannak.

Ennek ellenére nem lehet őket leírni, hiszen a hazai bukdácsolásuk ellenére komoly globális erők állnak mögöttük, amelyeknek semmi sem szent, mindent bevetnek a nemzeti kormány megbuktatása érdekében. Így aztán kemény választási kampányra lehet felkészülni

zárta gondolatait Deák Dániel.

Forrás: Pesti Srácok

Forrás

ElőzőKövetkező

Orbán Viktor: Isten veled, Bajnok! 13

Orbán Viktor: Isten veled, Bajnok!

Orbán Viktor a közösségi oldalán vett búcsút a hétfőn ötvenegy éves korában elhunyt Csollány Szilvesztertől, a 2000-es sydney-i olimpia bajnokától.

A miniszterelnök egy képet mellékelt bejegyzéséhez az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászról.

Csollány Szilveszter 1998-ban Szentpéterváron Európa-bajnok, 2000-ben Sydneyben olimpiai aranyérmes, 2002-ben Debrecenben pedig világbajnok lett gyűrűn.

Forrás, fotó: Facebook

Forrás

Csollányi Szilveszterre emlékeztek Felvidéken is 8

Elhunyt Csollány Szilveszter, a „gyűrűk ura”

Ötvenegy esztendős korában, hétfőn elhunyt Csollány Szilveszter olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász.

A gyűrű egykori kiválósága koronavírus-fertőzés okozta betegség miatt került kórházba december elején. Halálának hírét a Magyar Torna Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság jelentette be.

Csollány 1970. április 13-án született Sopronban. A tornával átlagon felüli fizikai képességeinek és tanulékonyságának köszönhetően már ötévesen megismerkedett, Győrben. Amikor követte volna a bátyját, és inkább futballozni akart, az édesanyja és az edzője meggyőzték a folytatásról, és az is sokat számított, hogy már egészen fiatalon voltak sikerélményei a versenyeken.

A fővárosba 1986-ban költözött, az Újpesti Dózsa sportolója lett, három esztendővel később bekerült a felnőtt válogatott keretébe, 1990-ben pedig – a korosztályos versenyek érmei után – első alkalommal állhatott dobogóra a nemzetközi felnőtt mezőnyben, miután harmadik lett az Európa-bajnokságon.

Szókimondó magatartása következtében, a szakvezetőkkel folytatott vitái után 1993-ban eltiltották, és fegyelmi büntetése miatt nem engedték indulni a vb-n, vagyis kizárták a válogatottból. Pedig ekkor már világbajnoki ezüst- és kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes volt, a barcelonai olimpián pedig a hatodik helyen végzett gyűrűn.

Ekkor az Egyesült Államokba költözött, és előbb St. Louisban, majd Sacramentóban fiatalokat oktatott. Nehéz körülmények között dolgozott, közben pedig egyedül, edző nélkül készült az atlantai ötkarikás játékokra. Megváltozott, és fegyelmezett emberként ezüstérmet nyert.

Egy év múlva hazaköltözött, Sydneyben pedig rendkívül tudatosan, magabiztosan versenyzett, és látványos gyakorlata emlékezetes körülmények között olimpiai aranyérmet jelentett számára.

A világversenyeken csak gyűrűn nyert érmeket, ezért manapság már sokan szerspecialistaként emlékeznek rá, pedig akkoriban erre még nem volt lehetőség. Sikertörténete a 2002-es debreceni világbajnokság megnyerésével vált teljessé, így a következő évben egy olimpiai arany- és ezüst-, egy világbajnoki arany- és öt ezüst-, illetve egy Európa-bajnoki arany-, egy ezüst- és négy bronzérem után visszavonult, mert megelégelte a folytonos fogyókúrát, a kemény edzéseket, és már a motivációja is hiányzott, hiszen mindent elért, amit akart.

Versenyzőként a torna száz százalékban kitöltötte az életét, ezért az edzések mellett nem tudott komolyan tanulni, de a civil életben elsősorban nem emiatt szembesült nehézségekkel. Miután 2005-től elkezdte kapni az olimpiai életjáradékot, felvettek egy svájci frank alapú, biztosítással egybekötött hitelt a családi házukra, aminek a törlesztőrészlete az egekbe szökött a 2008-as gazdasági világválság után. Mindez ha nem is tette tönkre, mert nélkülözniük nem kellett, de rendkívül nehézzé vált a megélhetésük.

Előfordult, hogy több különböző állása volt egyszerre. Minden munkát elvállalt, tevékenykedett egy önkormányzat sportosztályán, játszótereket gyártó cégnél, volt újságíró és középiskolában testnevelő, másfél évig pedig egy kocsmában csaposként dolgozott, de így is nehezen éltek meg.

Először 2008-ban foglalkozott gyerekekkel Sopronban, de a kezdeti sikerek és népszerűség után ellehetetlenítették a saját tornaiskoláját. Két évig, 2011 és 2013 között Izlandon egy klubcsapatnál dolgozott, amit szintén nagyon szeretett, ám két év után a felesége honvágya miatt hazatértek. Csollány ezután másfél éven át Sopron és Svájc között ingázott, ahol szintén tornaedzőként dolgozott, ahogyan később Ausztriában is.

Időközben a magyar szövetség segítségével a soproni klubhoz került, ám végül ott sem volt maradása, pedig tevékenységét a szövetségi kapitány is méltatta.

Később főállású édesapaként intézte a négytagú család dolgait, emellett az ELTE szombathelyi központjában heti kétszer külsős torna-szakoktatóként tanította a leendő tornatanárokat arra, hogyan oktassák majd a testnevelést, illetve Sopronban egy táncegyesületben tanított talajakrobatikát.

Forrás

politikon.hu Feliratkozás a legfrissebb hírekről és frissítésekről szóló értesítésekre.
LEGKÖZELEBB
ENGEDÉLYEZEM
Share to...

Ez a weboldal sütiket használ, hogy látogatóinknak a lehető legjobb élményt tudjuk nyújtani. Ha tovább böngészi weboldalunkat, hozzájárul a sütik használatához. A testreszabáshoz kattintson a beállításokra, vagy lépjen tovább az "Elfogadom" gombra kattintva.

WeePie Cookie Allow cookie category settings icon

Sütik beállításai

Az alábbiakban kiválaszthatja, hogy milyen típusú sütiket engedélyez ezen a weboldalon. Kattintson a "Beállítások mentése" gombra a választás alkalmazásához.

OperatívWeboldalunk operatív cookie-kat használ. Ezek a sütik szükségesek ahhoz, hogy weboldalunk működhessen.

AnalitikaiAz analitikai sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

Közösségi médiaA közösségi média kiszolgáűlását célzó sütik engedélyezése, hogy harmadik féltől származó tartalmakat, például YouTube és FaceBook tartalmakat jelenítsen meg Önnek.

HirdetésA hirdetések elhelyezésének nyomon követésével kapcsolatos sütik engedélyezése, mely honlapunk elemzését és optimalizálását szolgálja.

EgyébAz összes egyéb, nem analitikai, nem közösségi média- vagy reklámcélú szolgáltatásoktól származó, harmadik féltől származó sütik engedélyezése.

WeePie Cookie Allow close popup modal icon